Sértődött-megbántott-torzult személyiségjegyek – Hardy Mihály jegyzete

Pedig megfogadtam magamban, hogy nem írok róla többet. Mert már unalmas. Mármint a magyar miniszterelnök, ez az Orbán. Már csak azért is, mert a saját, többségi és kormánypárti médiájában a csapból is ő folyik; minek ismételném a Klubrádió hullámain ezt a politikai giccsparádét? Unalomig ismerem a szófordulatait, hol hajmeresztő, hol szemenszedett kifejezéseit, vádaskodásait. Sértődött-megbántott-torzult személyiségjegyeit. Ez már nem magánügy vagy magánszféra, mindez – közpolitikai értelemben – már komoly aggodalomra ad okot.

Érdekes párhuzam, hogy a politikai-ideológiai tartalom, mennyire kéz a kézben jár a hozzá tartozó formával. Az idősebbek még emlékezhetnek, hogy Sztálin vagy Rákosi a Pravda vagy Szabad Nép hasábjain tette közzé, sokszor mások által írt cikkek formájában a pillanatnyi irányvonalat kijelölő tudnivalókat. Pont úgy, ahogy a vezér mai magyarnemzetes vezércikkében fejti ki, hogy mit kell gondolniuk a híveinek vagy inkább hívőinek a következő hetekben. Hogy is szólt a régi fordulat: „… a fejlett szocialista társadalom építésének előttünk álló aktuális politikai feladatairól és a nemzetközi helyzetről…” Csak most a szocialista szót behelyettesíthetjük keresztény-demokratával. A Magyarországon éppen zajló politikai vircsaft azonban sem nem keresztény, sem nem demokrácia. Amúgy meg egy normális országban a politikai évadnyitót egy kormányfő a parlamentben mondja el, nem a pártlap hasábjain hirdet igét.

Az Orbán-opus mai újabb fejezete a megszokott hármas alapra támaszkodik, úgy látszik, újat nem sikerül kitalálni. Az alapmártás összetevői: nemzeti-keresztény retorika, amelyben jól megfér egymással a trianoni történelmi sértettség a magyaros (most éppen kibővítve kelet-európai) felsőbbrendűség hirdetésével.

Azért három tételt a mai cikkből tegyünk rendbe, a többit meg bízzuk a politikai és pszichiátriai elemzőkre. A Nyugat vonzerejének elvesztéséről csak annyit, hogy a miniszterelnök sem Azerbajdzsánba, hanem Svájcba járatta egyetemre a lányát, nyilván az Anikó asszony által összespórolt konyhapénzből. Ha már pénzről van szó: arra is kíváncsi lennék, hogy vajon ki súgta azt a bődületes ökörséget a vezérnek, hogy az euró elvesztette a csatát a dollárral szemben? Azt a tételt pedig azért nem ártana mondjuk a német vagy az olasz politikusoktól is megkérdezni, hogy vajon tényleg élet-halál harcát vívja-e egymással a liberalizmus és a keresztény-demokrácia Nyugat-Európában? Mert ennek semmi nyomát nem látni, viszont a két tábor együtt aggódik a pszeudo-demokrácia magyarországi helyzete miatt.

Ezek és a hasonló orbáni megnyilatkozások saját közönség előtt még elmennek, mondjuk Tusványos szederpálinkás gőzében vagy a pacalszagú kötcsei piknik istállómelegében.

Most viszont, amikor látjuk, hogy egyformán nagy a baj az országban az egészségügyben, a gazdaságban és az oktatásban is, ideje lenne kijózanodni, és nem imaginárius „ütközetekre kilovagolni, meg nemzeti ellenállást hirdetni, meg sorosozni egy jót.” Itt az idő szembenézni a valósággal – bármennyire is szokatlan ez…

Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2020. szeptember 21-i, hétfői adásában hangzott el a szerző felolvasásában.