Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Az európai értelmiségi közönség gyakran lenézi az amerikai irodalmi és filmes műfajokat, a közönségesebb igényekkel megalkuvó, felületesebb tartalmaknak tekinti őket. Ez persze igaz lehet akkor, ha egy Varázshegyhez vagy Párhuzamos történetekhez hasonlítjuk, de egy átlagos magyar filmmel vagy prózakötettel összevetve sok esetben pont fordított a helyzet. Az amerikai közönségkultúra kritikusai nem feltételezik ugyanis, hogy a valódi cselekvési és szólásszabadság körülményei között élő emberek igényei már maguk is emberibb arcot öltenek, s kiszolgálóik is azoknak a kérdéseknek próbálnak a nyomára bukkanni, amelyek a ma élő embereket komolyan foglalkoztatják, sokszor tudattalanul. Az a kultúra nem az olcsó bulvárt, hanem valójában gyakran a humanista innovációt helyezi szembe az individualista művészkultusszal, amely nemegyszer fontos kérdéseink érdemibb strukturális pontjaira mutat rá, mint a sűrűn öncélúvá váló és bezárkózó „magas” irodalom – amibe persze nem értendők bele a ritkán megszülető valódi nagy alkotások. Mindezt persze piacosított formában teszik, így ha a mű nem is, az ötlet sokszor érvényesebb, mint a szubkultúráikba bezárkózó kelet-európai szerzők horizontjai.

Ebbe a vonulatba tartozik Ransom Riggs amerikai filmes és ifjúsági író alkotása is, amely váratlan sikerét talán rendkívül érvényes fantáziájának köszönhette. Riggs ugyanis releváns kifejezésmódot talált a holokauszt hatásának ábrázolásához, közvetlen irodalmi előzmény nélkül. A műben egy amerikai zsidó kisfiú jár utána a nemrég elhunyt nagyapjától hallott legendának, melyet az idős holokauszttúlélő persze, a traumával való szembenézés nehézsége miatt, rébuszokban mesél el az unokájának. A fiú így valódi szörnyeknek indul a nyomába, a prózai szövegként egyébként nem igazán érdekes alkotás ugyanakkor bravúrosan bukkan rá a Soá feldolgozhatatlan traumájának adekvát metaforájára: az időhurokra. A történet szerint az angliai szigeten zsidó menekült gyerekekből verbuvált nevelőotthont német légitámadás éri, és Jacob nagypapáján kívül mindenki elpusztul – ő épp a faluba ment ki akkor és ezért túlélte a támadást. Attól fogva azonban a területen mindennap újra ugyanaz játszódik le, a támadás időpontja előtti utolsó huszonnégy óra ismétlődik meg. A traumán való továbblépés lehetetlenségének ezzel a szép és igaz allegóriájával zártuk tavaly Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunknak azt az adását, amelyben a később skizofréniával diagnosztizált, majd a tavaly nyáron elhunyt Konrád Áron kamaszkori költészetével, valamint életének viszontagságaival foglalkoztunk, az őt ért traumák és különlegessége jellegére is kitérve.

Az írást a műsorban Grisnik Petra színművésznő olvasta föl. A regény részletét mától itt is meghallgathatják a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva.