Az irodalom árnyékos oldalán

Hannah Arendt megfogalmazása szerint az alkotás merőben más attribútumokat és pozíciót kíván, mint a szabad emberi cselekvés: az alkotónak a munkája zavartalan biztosításához el kell szigetelnie magát a többiektől, a szabadság kötetlensége helyett az önuralmat kell gyakorolnia önmaga és a környezete felett – talán ez utóbbi, a környezete fölött gyakorolt „önuralom” sem hibás kifejezés, hiszen a szellemileg elmélyült szerző az uralom aktív és látható formái helyett viselkedésmintázata továbbadásával ültetheti el gyermekeiben a végső soron saját munka- és életkörülményeinek biztosítását erősítő magatartásmódokat. A külvilág ebből persze nem sokat észlel, hiszen ez nem a „termék” része, hanem inkább az életmű mellékterméke. Számtalan csúcsértelmiségi családba született gyermek sorsát határozza meg ugyanakkor, méghozzá számos kiszámíthatatlan véletlentől is övezve, hisz általában előre nem látható, hogy ez a helyzet melyik gyermeknek okoz nehézséget és ki az, akinél mindez nem mutat túl a rendhagyó családi háttér tényén. Az irodalomtörténetben is látható példákból annyit talán sejthetünk, hogy az elsőszülöttek általában kitettebbek ennek a hatásnak; ez azonban a viszonylag hierarchizált családi viszonyok megannyi másik vetületéről is elmondható részben.

A Klubrádió kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsora egyfelől korábban már ismert ezzel kapcsolatos tényekbe nyújtott betekintést a hallgatók számára, másfelől testközelből mutatta meg azt is, hogy ezt milyen lehet közelről megélni és szabadon, egyoldalú ítéletalkotás nélkül viszonyulni hozzá. Az adás legelső részében Szegő János Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténészt Kosztolányi Dezső fiáról, Kosztolányi Ádám életéről és életművéről kérdezte, a beszélgetés közben pedig Szentkuthy Miklós lánya, Mariella Legnani, született Pfisterer Marion is fölolvasta nyilatkozatát.

Míg Szentkuthy lányával kapcsolatos magatartásmódja inkább az elhanyagolás fogalmával illethető, hisz kamaszkorában egy bentlakásos svájci iskolába íratták őt és így jóformán eltávolították a családjától, addig pont az ellenkezője, a családtagok közötti határok gátlástalan átjárása volt elmondható Kosztolányiék viszonyairól. Kosztolányi Ádámot szülei a szexualitásba is olyan nyíltan beavatták, hogy soha életében nem volt képes párkapcsolatot kialakítani, apja ugyanakkor arra is felszólította, hogy miután ő meghal, „ne csak a nevét, a nyelvét” is vigye tovább, ami a híres író fiára persze jóval inkább gátlóan hatott.

A szabad szellemű alkotók sokszor kétségtelenül szabálytalanabbul viselkednek az átlagnál, ami a családjuk légkörében és szerkezetében is tetten érhető, de ez a legtöbbször különös jószándékkal párosul és a legkevésbé sem tudatos. A műsor folytatásában ezzel kapcsolatos kérdésekről is beszélgetett Pályi Márk szerkesztő-műsorvezető Konrád Zsuzsi filmrendezővel, aki Enyedi Ildikó növendékeként az édesapjáról, Konrád Györgyről forgatta egyetemi dokumentum-vizsgafilmjét a két és fél éve elhunyt író életének utolsó évében. A beszélgetés érintette a rendező két bátyjának életútját is: a házaspár második gyermeke, Konrád József, aki eredetileg építészetet tanult és belsőépítészetre szakosodott, felnőtt fejjel vágott bele az írói hivatásba, melyről a Klubrádió Belső közlés című irodalmi műsorában is beszélt; a legidősebb fiú, Konrád Áron ugyanakkor éppen fordítva, gyerek- és kamaszkorában nem csupán költői ambíciókat ápolt, hanem alkotott is az életkorához képest bravúros verseket – erről az adásban G. István László költő, műfordító és esszéista is beszélt, aki a gimnáziumi években Konrád Áron magyartanára volt, és 2006-ban megjelent Mostanában című kötetének előszavát is ő írta. Konrád Áron életműve azonban ezzel le is zárult, huszonéves korára ugyanis skizofréniával diagnosztizálták.

A húga, Konrád Zsuzsi a stúdióban ennek külső és belső körülményeit fejtegette: a skizofrénia lehetetlenné teszi az önálló felnőtt életet és a valódi kapcsolódást a külvilággal, ebben azonban nem csak magának a mentális állapotnak, hanem a vele járó szégyennek is szerepe lehet. A rendező szerint az egyértelmű hátrányok ellenére még egy ilyen mentális betegség sem egysíkúan negatív élmény, hiszen abban is megjelennek olyan élmények, amelyek gazdagíthatják az elszenvedőjét. Konrád Zsuzsi azt is elmondta, hogy ő személy szerint vonzódik a pszichotikus állapotok szélén álló emberekhez, sokszor igazabbnak és felszabadítóbbnak érzi a társaságukat. A műsorvezető, Pályi Márk ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy a külvilághoz és a valósághoz való kapcsolódás ellehetetlenülésének elszenvedője ezt egy olyan lehetetlenül örökké tartó büntetésként éli meg, amit egy mentálisan ép ember talán elképzelni sem képes. A rendező azt is kifejtette, hogy ő személy szerint a húszévesen lezárult Konrád Áron-életműnek nem a legérettebb, hanem a korai darabjait tartja a legjelentékenyebbeknek: az adásban ezek közül Szacsvai István színművész mondott el néhányat, míg a szerző felnőtt verseit Grisnik Petra és Valcz Péter adta elő.

 

A műsorvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a korai és a kései versekben egyaránt tetten érhetőek azok a motívumok, melyekben utólag felismerhetőek a skizofréniának a szocializációban megbúvó gyökerei. Ezek egy olyan páratlan költői tisztasággal társultak mindemellett, melyet G. István László visszaemlékezése szerint már a kiskamasz fiú tanárai is csak csodálni tudtak.

A műsor a megszokott módon némi kitekintést is nyújtott az adás témája körül: Kemény Lili Bűnbeesés című versében a családi traumák halmozódásáról beszél, amelyek aztán generációkon át lappangva terhelik le azt, aki az isteni tekintet tükrében igyekszik kiismerni örökölt helyzetének értelmét. Simon Bettina Látogatás az otthonban című verse pedig arról közöl rendkívül fontos észrevételeket, hogy a traumatizáló szülő a művészet örök működtetőjével is azonosítható; „a vers ő maga, / mindent tőle másolok” – mondja a vers beszélője édesanyjáról. A témához kötődik az amerikai ifjúsági bestseller-szerző, Ransom Riggs Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regénye is, amelyből Grisnik Petra olvasott föl egy részletet. A műben a különleges gyerekek számára nem csak a térben, hanem az időben is elszigetelt enklávékat hoznak létre, amelyek során a második világháborúban megmenekülhetnek a bombázás gyilkos következményeitől – ez azonban azzal jár, hogy életük végéig 1940. szeptember 3-ának napját fogják újra és újra leélni. A szerző ezzel érzékenyen alkotja meg annak metaforikus ábrázolását, hogy a sérült személy beleragad traumája pillanatába, nem tud az időben továbblépni, és így nem csekély árát fizeti meg annak, hogy biológiailag életben maradt.

Az adás legvégén Závada Péter Mész című verse hangzott el, amelyet édesanyja halálának tehertételéről írt, előtte pedig a nemrégen feltűnt fiatal vajdasági költő, Celler Kiss Tamás mondta el két apaversét. A Férfimunka című versben ő is kimondja ugyanazt, amit Riggs madárrá változva időhurkokat létrehozó Vándorsólyom kisasszonya: „valaki eltérítette az időt, amelyben / élünk”; Egy sötét zsákban című verse pedig azt fogalmazza meg, amire Konrád Áron kiskamaszkori versei is utaltak: „egyik gondolatomba áthallatszódik / egy másik – a szomszéd szobában beszéltetek így el / egymás mellett anyával”, illetve hogy „a gondolatok sértődött fejeit nekem kell majd / simogatnom, mert érdekem, hogy rend legyen / odabent. ha meg is bolondulnának egyenként, / rajtam látszódna meg először.” A műsor vége felé a Konrád család legfiatalabb gyermeke, a testvéreitől eltérően jóval egyenletesebb úton felnőtté cseperedő Konrád Zsuzsi az édesapjával forgatott portréfilmjéről is beszélt: hangsúlyosan nem a híres íróról, az interjút adó ikonikus személyről, hanem kettejük kapcsolatáról akarta elkészíteni a filmjét, és ebből a feszültségből táplálkozott az a megoldás, amely a film végleges változatához vezetett. A vágás során ugyanakkor Konrád Zsuzsi számára a jelenetek újranézésével az édesapja pozíciója is érthetőbbé vált, és ezután érezte magukat igazán közel egymáshoz.

Címlapi kép: Konrád György Konrád Áronnal (Fotó: Kepes Judit, 1999)