Szlovéniában is megjelent a delta plusz variáns
Két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát (B.1.617.2.1) Szlovéniában, jelentette be a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium.
Két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát (B.1.617.2.1) Szlovéniában, jelentette be a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium.
A Gazdasági Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslataiból hét pontot hagyott jóvá a kormány, amelyek csütörtöktől lépnek hatályba.
Csütörtökön jelentették be a szervezők, hogy Japán nézők sem lehetnek ott a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein, az esemény így teljesen zárt kapus lesz.
Júniusban új nyolc és féléves csúcsra, 5,3%-ra emelkedett az infláció az előző havi 5,1%-ról – közölte a KSH csütörtök reggel. Előzetesen enyhülésre lehetett számítani, azonban az adat rácáfolt az elemzői várakozásokra, a jelek szerint nem csillapodik az árnyomás.
Orbán Viktor Facebook oldalán jelent meg egy rövid videó, ahol Belgrádban magyar újságírónak válaszol.
Sorra érkeznek az oltóanyagok Magyarországra (múlt héten közel 1,3 millió adag védőoltás érkezett), de nem nagyon akarják az emberek beoltatni magukat. Most a háziorvosok próbálják személyesen meggyőzni a pácienseiket az oltás fontosságáról. Átoltottságban tizedikek vagyunk a rangsorban, de ez nem sokáig lesz így.
Kövér László a Mandinernek adott interjút. Unióról, Fudanról, pedofiltörvényről, néppártról stb.
Orbán Viktor az ország minden háziorvosának köszönőlevelet küldött a vírus elleni védekezésben nyújtott munkájukért - írja a Bors.
Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója óvatosságra int a túl korai nyitással kapcsolatban.
Akárcsak az előző alkalommal, most is rekordgyorsan elfogytak a helyek a Városháza parkba szervezett, ingyenes antitest-vizsgálatra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Facebookon jelentette be, hogy: "Megjavítottuk" a plakátokat - ezeket a kérdéseket kellene feltenni!
Új napi fertőzöttek száma: 55 (az előző napi adatokhoz képest +11)Előző napon elhunytak száma: 5 (az előző napi adatokhoz képest +4)Kórházi ellátást igénylők száma: 72 (az előző napi adatokhoz képest -8)Közülük lélegeztetőgépre szorulók száma: 13 (az előző napi adatokhoz képest -4)Napi mintavételek száma: 5765 (az előző napi adatokhoz képest -678)Az első dózissal oltottak száma: 5 523 878 (az az előző napi adatokhoz képest +4383)Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 5 126 330 (az az előző napi adatokhoz képest +23 483) - írja a Telex.