„Klubrádió
Publicisztika
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Publicisztika

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete

Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.

Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete

Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól.  Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.

Európa és én – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Európa és én – Selmeci János jegyzete

Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.

Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete

Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.

A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete

Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.

Pojácák és vallási fanatikusok – Hardy Mihály jegyzete

7/12/2023 18:02

| Szerző: Hardy Mihály

A vallásosság, a hit magánügy, mondhatni szent belső meggyőződés. Csak a pojácák és a vallási fanatikusok csinálnak belőle közügyet.

2023. december 07. Esti gyors-részlet (2023.12.07. Hardy Mihály jegyzete)
02:43
00:00
Nem tudom, elgondolkoztak-e mostanában a… pökhendiségről. Bevallom, nekem először ez jutott eszembe, amikor megláttam a magyar külügyminisztert Accrában, Ghána fővárosában kopott farmerban és egy szál pólóban jattolni a helyi katolikus pappal. Mindezt ráadásul zsebre dugott kézzel, miközben Ebenezer atya, a szóban forgó pap, talpig fehér papi palástban, mondhatni teljes munkaruhában mutatta be a misét. Az apropó az adventi hajnali mise, az úgynevezett rorate volt, amit – állítólag – a világ minden kincséért sem hagyna ki a magyar diplomácia első embere.

A Facebookra feltöltött képekről egyszerre ordít a kivagyiság, a pökhendiség és az álszent ájtatoskodás. Mert Szijjártó természetesen méregdrága, testre feszülő olasz divatpólóban ment el a misére, miközben a kísérete tagjai a diplomáciai etikettnek jobban megfelelő sötét nadrágban és fehér ingben vettek részt a nem hivatalos programon a templomban. Nem látszott rajtuk az áhítat, sokkal inkább a stressz. Volt már ugyanis olyan magyar diplomata, akinek azért kellett sürgősen távoznia a posztjáról, mert nem intézte el, hogy a szuper-luxus szállodában, ahol a külügyminiszter megszállt, csak az ő kedvéért külön kinyissák hajnali 6 órakor az edzőtermet. Egy hajnali mise megszervezése Afrikában legalább ennyi buktatót rejt magában. Ennyit a magyar diplomata-stresszről.

Ami még ennél is sokkal riasztóbb, az a magyar kormánytagokra így karácsony előtt pánikszerűen rátörő álszent áhítat, ami mindet átitat. Mert a vallásosság, a hit magánügy, mondhatni szent belső meggyőződés. Csak a pojácák és a vallási fanatikusok csinálnak belőle közügyet. Márpedig a ghánai hajnali mise fotódokumentálása a Facebookon, akárcsak Novák Katalin köztársasági elnök reggeli ájtatoskodása a Mátyás-templomban azonnal közüggyé válik, amint nyilvánosságra hozzák. Amúgy több mint kétszáz évvel a francia forradalom után, amelynek egyik vívmánya éppen az állam és az egyház szétválasztása volt. Semmi közünk hozzá, hacsak nem tolják a képünkbe, úton-útfélen.

A Nagy Szent Állami Áhítatról meg csak annyit, hogy szerintem nincs egyetlen pontja sem a Tízparancsolatnak, amit ezek az ájtatosmanók, üzemszerűen meg nem szegtek volna az elmúlt tizenhárom évben…

Hardy Mihály jegyzete a 2023. december 7-i Esti gyorsban hangzott el.