Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.
Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Kardos András: Kertész Imre szörnyűséges jegyzete
22/03/2023 17:39
| Szerző: Kardos András
Ordas hazugság, hogy a Demokratikus Ellenzék a szocialista rendszer része volt. A világhelyzeten és a kádári konszolidáción múlt, hogy nem csináltak lecsukott vagy akasztott embereket a résztvevőkből, de üldözni azért üldözték őket.
Kertész Imre feljegyzése A néző című kötetében:
„Az úgynevezett demokratikus ellenzéket (a ’70-es, ’80-as években) mindig az establishment részének tekintettem, akárcsak a „feketegazdaságot”, amelyről szintén tudtak, nagyrészt kézben is tartották, de szemet hunytak fölötte. Tagjai viszont zsarolhatóak voltak, s hogy mennyire kívánták megzsarolni őket, az az elhatározásuktól függött. Tény, hogy ’56 után Magyarországon nem volt Gulag, de még Recsk sem, és a Batthyány téri vagy a múzeumkerti március 15-ei tüntetéseknél folytatott gumibotozások mégiscsak különböztek a Tienanmen téri (pekingi) akciótól. Épp ez volt számomra a visszataszító: egyfelől a dolog kvázi engedélyezett mivolta, amely az államnak (amely ellen látszólag „harcoltak”) hasznot hozott, hiszen az „ellenzék” puszta eltűrése kölcsönalap volt a nyugati politikusok és bankárok szemében; másrészt az, hogy bármikor áttérhetnek velük szemben a kemény módszerekre, hogy a kínzások folyamán lealjasodhatnak és ocsmány eszközeivé válhatnak a hatóságoknak – engem mindig undorított a tét (a szovjet megszállás alatti „demokrácia”, az „emberarcú szocializmus”, a „reformok” stb.), tehát a tét abszurditásához mérten. Emellett az is undorított, hogy ezek az emberek állítólag nem vették észre, hogy miféle világmanipuláció kiszolgálói és kiszolgáltatottjai. És végül, a köztük lévő sok tudatos, aljas fráter, akik nevet és pénzt szereztek maguknak e kockázatmentes játék ügyes játszásával, a mindig cinkelt lapokat – sose feledhettem – végül is a bank, a nagy kaszinótulajdonosok osztották ki nekik, a nyeremény néhány százalékát odalökve az asztal melletti helyükre, amivel ezek azután be is érték. Micsoda hazugság volt.”
Ez tehát Kertész Imre feljegyzése. Azt állítom, hogy erre nincs mentség. Mit is mondott Kertész? Először azt, hogy a demokratikus ellenzék (továbbiakban: DE) a létezett szocializmus része volt. Ez már egy ordas hazugság. Dehogy volt a része. Az, hogy Kádárék nem csináltak a DE tagjaiból akasztott, vagy lecsukott embert, az nem a DE tagjain múlott, hanem a világhelyzeten egyfelől és a kádári konszolidáción másfelől. Továbbá nem voltunk jobban zsarolhatók, mint bárki egy diktatúrában. Vagyis: a DE tagjai rendszerellenesek voltak, demokraták és szabadságpártiak. A rendszer üldözte őket, sokakat állástalanságra ítélt, vegzáltak a rendőrök is nem egy, nem két embert, nem adtak útlevelet, úgyhogy Kertész ahelyett, hogy tisztelettel kezelné a Beszélő bátor szerkesztőit és szerzőit, még továbbá ellenzéki írótársait, Eörsit, Petrit, Konrádot, és mindenkit a nyomdászoktól a terjesztőkig akik részt vettek az ellenzék munkájában, annyira gyűlölte a szocializmust, hogy felindultságában egy füst alatt az ellenzéket is megvetette. Lelke rajta.
Az idézett szöveg A néző 2016-os kiadásában a 228-229. oldalon található (Magvető). Címlapi kép: Képkocka a Belügyminisztérium Filmstúdiójának A Titkos megfigyelés című oktatófilmjéből. Fortepan/ BM Filmstúdió
