Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Kutyaélet - Szénási Sándor jegyzete
A lényeg, hogy Rogánék rájöttek, mi a Tisza végső célja. Hogy kínjukban, vagy boldogságukban, hogy végre eszükbe jutott valami ütős, nem sejtjük. De ez jött ki: az ebadó a cél, mi más?
A dr. Orbán-átok Trump elnökön keresztül csapott le - Dési János jegyzete
23/06/2025 18:03
| Szerző: Dési János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az Orbán-barát Trump bombáztat Iránban. Akkor tehát most Irán Magyarország/Orbán ellensége lenne?
Trump, a gyönyörű, nagy béke barátja lebombáztatta az iráni atomfegyver gyártásához szükséges infrastruktúrát. A jövőbe még mi se látunk, de talán, ezzel mégiscsak egy békésebb világ felé tettünk egy sasszét.
Mint az közismert, Trump dr. Orbán közeli barátja – legalábbis dr. Orbán személyes közléséből így tudjuk. (Összekötő a mindent feltaláló Rogán.)
Tehát az Orbán-barát Trump bombáztat Iránban.
Akkor tehát most Irán Magyarország/Orbán ellensége lenne?
Árnyaljuk kicsit a képet. 2015 novemberében diktátorokat látogató útjának egyik állomásaként dr. Orbán Teheránba utazott, ahol annak a véleményének adott hangot, hogy jelentős gazdasági fejlődés előtt áll Irán és a magyar-iráni kapcsolatokban rengeteg a lehetőség. Öt minisztere társaságában, kétszáz magyar és helyi üzletemberrel vitatták meg a fényes jövőt. Kedvencem az a kép, amelyen Orbán és valamelyik főhelyi között egy kendőbe bugyolált asszonyság tolmácsol. Amúgy nőnemű lény nem látszik a képeken. Ráadásul Irán ellen már akkoriban is, amerikai vezetéssel komoly szankciók működtek. És az atombomba valamelyik titkos barlangban szépen alakult. „Az iráni nukleáris programban is szeretnénk részt venni” – folytatta a magyar kormányfő, ami a történtek fényében mindenképpen érdekes. És miután a CEU zavarta a köröket, kijelentette, hogy Budapesten akarják létrehozni az iráni egyetemek európai központját. Végül találkozott dr. Orbán Haszan Róháni elnökkel, és Ali Hamenei ajatollahhal, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével, akit a művelt világ csak egy picit tart rosszabbnak a patás ördögnél. Lapzártánkkor még mindketten életben vannak és talán elgondolkodnak az úgynevezett orbáni átok beteljesülésének az idején. Talán itt mondta dr. Orbán: „Magyarország a nemzeti szuverenitás politikájának talaján áll. Biztosak vagyunk abban, hogy Irán nélkül ennek a régiónak a nagyon bonyolult ügyei nem rendezhetőek, a térség nem stabilizálható”. Gondolom ezt most Trump barátjával nem vitatja meg. 2017-ben az iráni gazdasági miniszter jött Budapestre és megint egymás kebelére borult a két tárgyaló fél, hogy nézni is tereh.
Varga Mihály gazdasági miniszter ekkoriban iráni kollégájával üzletelt és azt mondta: „alkalmazhatóvá vált a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény, ez tovább ösztönözheti a befektetéseket és elősegítheti a kereskedelmi forgalom bővülését.” Ami már csak azért is jó hír, mert a jó Trumppal ebben sem sikerült még kiegyezni.
2017-ben a mindig balek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Ali Akbar Szálehi, az iráni atomenergetikai szervezet vezetője a két ország atomipari együttműködéséről írt alá megállapodást, a magyar állam 26,4 milliárd forintos hitelszerződést ajánlott fel az iráni atomprogramnak; 100 iráni diák magyar egyetemekre jöhet tanulni atomipari tudományokat; a két ország közösen kis atomreaktorokat épít. Szerintem ez a terv most füstbe ment a pénzzel együtt.
Már akkoriban azt írták minderről azok, akik észrevették ezt a furcsa barátságot, hogy „Irán nemcsak a nemzetközi terrorizmus egyik fő támogatója, az atomfegyver-fejlesztési program megszállottja, ahol sportot űztek abból, hogy nem engedik be létesítményeikbe a nemzetközi megfigyelőket." És az is szóba került, hogy a törpeerőmű nem valamilyen hadifejlesztés fedőakciója-e? Ráadásul egy olyan bankon keresztül intézték (volna) ezt, amelyik az iráni atombomba programot is valószínűleg finanszírozta, ezért embargós listán szerepelt.
És akkor még nem is szóltunk a volt iráni elnök, a keményvonalas, Izrael elpusztítását akaró, az atombomba programot elindító Ahmadinezsád elnök többszöri budapesti rejtélyes útjáról.
Mindenesetre, most úgy fest, hogy a dr. Orbán-átok Trump elnökön keresztül csapott le. Arról, hogy Semjén vadász mit gondolhat minderről, ha gondolhat egyáltalán, nincs hír.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2025. június 23-ai adásában hangzott el. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
