„Támogassa
A lényeg

Orvosi kamara: Adminisztratív hibák miatt nem találták a háziorvosokat

27/04/2024 17:15

| Szerző: Klubrádió

Néhány napja derült ki, hogy a Belügyminisztérium tavalyi meglepetésszerű ellenőrzése során sokszor nem találták a háziorvosokat, sőt volt, amikor a rendelőt sem. Az orvosi kamara titkára szerint ez jelentős részben adminisztratív hibából fakadt.  

Csütörtökön a Népszavához eljutottatot adatok nyomán mi is beszámoltunk arról, hogy a háziorvosok tavaly őszi ellenőrzése során a belügyminisztérium az esetek 12 százalékában nem találtak rendelőt, ahol pedig igen, ott 39 százalékban nem találtak orvost a rendelési időben, egyharmaduk pedig telefonon sem volt elérhető.

Ezt a képet jelentősen árnyalta a Népszavának nyilatkozó Keczéry Attila, a Magyar Orvosi Kamara titkára, aki szerint a gondot részben az okozza, hogy a több telephellyel rendelkező orvosok hiába jelezték a hatóságoknak, ha valahol már megszűnt a rendelésük, ezt az Egészségügyi Szolgáltatások Elektronikus Nyilvántartása nem rögzítette – számolt be a lap egy újabb cikkben.

A háziorvosok ügyfélkapun keresztül tudnak belépni az adatrögzítő rendszerbe, ahol a munkájukkal kapcsolatos adatokat tudják közölni. Csakhogy a MOK-titkár szerint a rendszer olyan bonyolult, hogy a kormányhivatali dolgozók, a volt ÁNTSZ munkatársai is csak nehezen tudják azt használni. Szerinte ezt a problémát Takács Péter egészségügyi államtitkár is elismerte néhány hete egy budapesti orvoskamarai fórumon.

Koronavírus - Oltás Békéscsabán
 
Kovács Pál László orvos oltási igazolást ad át egy férfinak a békéscsabai Réthy Pál kórházban 2021. október 7-én. l Fotó: MTI/Rosta Tibor
 
 

Mivel a belügyminisztérium első ellenőrzésénél fény derült az adminisztratív hibákra, az utóellenőrzésekig Keczéry szerint ezeket mindenütt javították. A kamara titkára ügy emlékezett, hogy április elején egy találkozón a belügyminisztériumban tájékoztatták a köztestület képviselőit a háziorvosi praxisok nagyjából tíz százalékát, a 3-5 telephelyet üzemeltetőket érintő ellenérzésről. A Népszava eredeti cikkében megjelent adatokat ismertették velük is, annyi különbséggel, hogy a feltárt hiányosságokat az utóellenőrzés idejére az érintettek már szinte teljes mértékben korrigálták.

Továbbá, a titkár szerint az ellenőrzött praxisok vezetői a hibákat elismerték, és úgy tudja, a nem működő telephelyekre kiutalt összegek visszavonása miatt senki sem panaszkodott.

Az ellenőrzés az egy tepelhelyű praxisokkal folyatódik, a minisztérium azt ígérte, előre tájékoztatni fogja a kamarát, hogy mikor melyik megye kerül sorra.