Megérkezett Putyin Kínába
Putyinnak többek közt azért is fontos ez a találkozó, aminek az Oroszországra a háború miatt kivetett szankciók után komoly gazdasági tétje van, mert ő már nem, a kínai elnök viszont még tud a nyugati országokban turnézni.

Az Isztriai-félsziget egy kikötőjében csaptak fel a lángok.
A műtét után mélyaltatásban tartják a szlovák miniszterelnököt.
A Hodler Alapkezelő alapvetően agrárbefektetésekkel foglalkozik.
Olyan a szlovák közhangulat, hogy bármikor merényletet követhetnek el kormányzati politikus ellen – mondta áprilisban Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Karácsony Gergely főpolgármester 2,5 milliárd forintos épületfelújítási alap létrehozását jelentette be az Otthon Budapesten – lakás és lakhatás című kétnapos rendezvény szerdai megnyitóján.
Nemzetközi politikai vezetők, államfők sorban reagálnak a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletre.
"Mély megdöbbenéssel értesültem a Robert Fico barátomat ért szörnyű támadásról. Imádkozunk a mielőbbi felépüléséért" – közölte a magyar kormányfő a Facebookon. Magyar Péter is jobbulást kívánt "minden magyar ember nevében".
Meglőtték Robert Ficót a szlovák a kormány handlovái kihelyezett ülése után, a miniszterelnököt kórházba szállították – írja a Denník N.