Wágner Péter: Ez egy görög dráma Irán számára

Irán és az Egyesült Államok konfliktusának gyökerei messzebbre nyúlnak vissza, mint az 1979-es iráni iszlám forradalom –  a mai feszültségek megértéséhez érdemes akár a 19–20. század fordulójáig visszamenni, amikor a korábban regionális nagyhatalomnak számító Perzsia fokozatosan külföldi befolyás alá került.

Az egykori hatalmas perzsa birodalom teljes egészében külföldi befolyás alá került – brit és cári orosz politikai, gazdasági befolyás alá –, ami az iráni társadalomban mély traumát hagyott az a tapasztalat, hogy az ország vezetői idegen hatalmak érdekeit képviselték, máig meghatározza az iráni politikai gondolkodást - kezdte Wágner Péter. Felidézte, hogy a forradalom előtt Irán amerikai támogatású monarchia volt, amelyet Washington 1953-ban puccsal segített hatalomban tartani. 1979-ig az Egyesült Államok és Irán érdekei alapvetően azonosak voltak a Közel-Keleten: mindketten dominálni akarták a térséget. A forradalom azonban teljesen új helyzetet teremtett: az addigi szövetségesek ellenfelekké váltak.

A szakértő szerint a konfliktus lényegét leegyszerűsítve egy regionális hatalmi verseny írja le. Irán történelmi szerepfelfogása szerint a térség meghatározó állama kíván lenni, miközben az Egyesült Államok a 20. század második felétől szintén stratégiai érdekként kezeli a közel-keleti dominanciát. „Van egy regionális hatalom Afganisztán és a Földközi-tenger között, amely szeretné irányítani ezt a régiót, és van az Egyesült Államok, amely szintén dominálni akarja. A kettő konfliktusát látjuk különböző formákban 1979 óta” – fogalmazott.

Bátrabbak lettek a regionális hatalmak

Wágner Péter szerint a mostani eszkaláció mögött több hosszabb távú folyamat áll. Az egyik az, hogy a nagyhatalmi rivalizálás erősödése mellett a regionális szereplők is egyre magabiztosabban lépnek fel. „Az olyan középhatalmak mint Izrael, Törökország, Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek egyre bátrabban viselkednek, mintha maguk is nagyhatalmak lennének” – mondta. Szerinte az elmúlt öt–tíz évben egyre több olyan lépést láttunk a térségben, amelyet korábban ezek az országok nem vállaltak volna.

 

Trump a legdurvább opciókat húzza be

A szakértő külön tényezőként említette Donald Trump politikai stílusát is, amely szerinte jelentősen eltér a korábbi amerikai döntéshozatali logikától. „Donald Trump, mint sok más dolgot, ezt is érzésből csinálja. Hallgat a tábornokaira, nem hiszem, hogy ilyen egyszemélyi fúriaként a Fehér Házban az asztala mögül kitalál dolgokat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az elé tett ötletekből viszont hajlamos gyakran a radikálisabb lehetőségeket választani. „Ő az az elnök, aki behúzza a legdurvább ötleteket.” Az eszkaláció újabb szintjének és a vad ötletek példájaként említette az iráni Forradalmi Gárda egyik legfontosabb parancsnokának, Kászim Szulejmáninak a 2020-as likvidálását. „Ilyet korábban nem láttunk: hogy az amerikaiak egy ilyen magas rangú iráni katonai vezetőt célzottan megöljenek” – mondta.

Amellett, hogy Trump bátrabb amerikai elnök elődeinél, a tavaly nyári 12 napos háború után egyszerűen Izrael és az Egyesült Államok is azt látta, pillanatok alatt felszámolták gyakorlatilag az iráni légvédelmet, ami a legnagyobb akadály volt minden további lépéshez. „Persze tesztelni kellett, hogy Irak meg Jordánia mit szól, hogy átrepülnek a légtere felett, meg az Öböl-menti szövetségesek mit szólnak ahhoz, hogy eszkalálják ott Iránban a konfliktust, aminek áldozatokkal fog járni valószínűleg”.

„És akkor úgy jutunk el szerintem most februárhoz, hogy folynak egyrészt a tárgyalások, Irán és az Egyesült Államok között, ami nem tudom, hogy az amerikai részéről mennyire volt őszinte, vagy csak az időhúzásról szólt az irániak részéről, mert nem akarták teljesíteni Trump feltételeit. Ez működött az elmúlt húsz évben, hogy tárgyalunk, tárgyalunk, összeomlanak a tárgyalások, valami van, kis akció itt, kicsi ott és aztán folynak majd megint a tárgyalások. De most az amerikai elnök, Donald Trump meg a csapata, úgy volt vele, hogy mi nem úgy játszunk, ahogy korábban, ha nem tárgyaltok, akkor mi tényleg odacsapunk”.

Egy görög dráma Irán számára

A szakértő szerint az iráni vezetés stratégiai dilemmával néz szembe az atomprogram kérdésében. Ha feladja, védtelenné válik; ha folytatja, akkor szinte elkerülhetetlen a katonai konfrontáció. Wágner Péter arról is beszélt, hogy Hamenei készült arra, hogy meg fogják támadni Iránt, és azzal is tisztában lehetett, hogy egy esetleges háborúban személyesen is célponttá válhat, már megnevezett három potenciális utódot is. A beszámolók szerint tanácsadói bunkert javasoltak neki, de ő nem fogadta meg a tanácsot. „Állítólag azt mondta, hogy ő akarja eldönteni, hogyan hal meg” – mondta a szakértő. Szerinte a síita vallási kultúrában a mártíromság eszméje miatt ez a döntés nem feltétlenül számít rendkívülinek.

Túlélheti-e a rezsim?

Arra a kérdésre, hogy egy ilyen támadás után túlélheti-e az iráni politikai rendszer a vezető elvesztését, Wágner Péter óvatosan fogalmazott. Szerinte jelenleg még túl korai biztos következtetéseket levonni. „Most inkább azon a véleményen vagyok, hogy a rezsim túl fogja élni” – mondta, ugyanakkor hozzátette: a történelemben sokszor előfordult, hogy kívülről stabilnak tűnő diktatúrák váratlanul omlottak össze. Példaként az Asszad-rezsim bukását említette, amely szerinte emlékeztet arra, hogy egy rendszer belső állapota gyakran csak a válság pillanatában válik láthatóvá. Ugyanakkor Irán esetében a külső fenyegetés éppen erősítheti is a rendszer mögötti összezárást. „Biztos sok iráni nehezen viseli a saját vezetőjét, de közben ott van az élmény is, hogy megint egy nagyhatalom akarja rákényszeríteni az akaratát az országra” – fogalmazott. Az elemző szerint az amerikai háborús célok sem teljesen egyértelműek. Bár Izrael számára a rezsimváltás is stratégiai cél lehet, az Egyesült Államok hivatalos kommunikációjában inkább a katonai képességek korlátozása szerepel. „Az amerikai célok között a nukleáris létesítmények és a proxyhálózatok képességeinek leépítése szerepelt, de a rezsimváltás nem” – mondta.

Hozzátette: a konfliktus kimenetelét az is befolyásolhatja, hogy az Egyesült Államok jelentős katonai erőket csoportosított a térségbe. Egy amerikai szakértő szerint a gyorsan bevethető amerikai erők mintegy felét a Perzsa-öböl és a Földközi-tenger térségében koncentrálták, ami korlátozza Washington mozgásterét más válságok esetén.

Wágner Péter szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy Irán végül ismét tárgyalóasztalhoz ül az Egyesült Államokkal, még ha most messze is vannak egy új megállapodástól. Emlékeztetett: a Barack Obama idején kötött nukleáris egyezmény már egyszer létrejött, amelyből később Donald Trump lépett ki. Ez szerinte az iráni vezetés szemében alapvető bizalmi problémát okoz. „Ha én iráni lennék, azt kérdezném: mi a garancia arra, hogy most felszámolom a saját programomat, és néhány év múlva egy másik amerikai elnök nem lép ki megint a megállapodásból?” – fogalmazott. Úgy véli, a felek között jelenleg túl mély a bizalmi szakadék ahhoz, hogy egy ilyen átfogó alku gyorsan megszülessen.

Legyengült proxyk

A térség katonai helyzetét elemezve Wágner Péter arról beszélt, hogy Irán úgynevezett „proxyhálózata” az elmúlt években jelentősen meggyengült. A Hezbollahot Izrael súlyos csapásokkal gyengítette meg, Szíriában összeomlott az a rezsim, amely fontos láncszem volt az Irán–Irak–Szíria–Libanon szárazföldi útvonalban, amelyen keresztül Teherán a libanoni szervezetet támogatta. „Ez a szárazföldi folyosó, amit Irán egy évtizedig épített, gyakorlatilag szétesett” – mondta. Hozzátette: a jemeni húszik ugyan továbbra is aktívak, de az amerikai hadműveletek ellenére sem sikerült őket teljesen visszaszorítani.

Irak helyzetét különösen összetettnek nevezte. Bár a síita milíciák és a politikai elit egy része szoros kapcsolatban áll Iránnal, az Egyesült Államok katonai és politikai jelenléte továbbra is jelentős az országban. Az amerikai kiképzők és a NATO-misszió továbbra is működik, és Washingtonnak komoly befolyása van a politikai folyamatokra is. „Az a narratíva, hogy Irán teljes mértékben dominálja Irakot, egyszerűen nem igaz” – fogalmazott.

A mostani rakétatámadásokkal kapcsolatban meglepőnek nevezte, hogy Irán ilyen nagy számban indított támadásokat az Öböl- menti országok ellen is. Egy friss statisztikára hivatkozva azt mondta: a legtöbb rakétát az Egyesült Arab Emírségek kapta, majd Kuvait következik a sorban, és csak ezután Izrael. A dróntámadások mintegy 85 százaléka is az Öböl-országokra irányult. Szerinte ez részben a Hormuzi-szoros körüli stratégiai nyomásgyakorlással függhet össze, hiszen ha a tengeri útvonal veszélybe kerül - ahogy az történ t is -  az azonnal megdobja az olaj- és gázárakat, ami globális gazdasági hatással jár.

 

A Hormuzi-szoros lezárásának lehetőségéről azt mondta: önmagában már a fenyegetés is komoly hatással lehet a globális energiapiacra. Szerinte nem feltétlenül az a döntő kérdés, hogy Irán katonailag képes-e teljesen blokkolni az útvonalat, hanem az, hogy a tankerhajók tulajdonosai hajlandók-e vállalni a kockázatot. „Ha egy szakértő azt mondja nekik, hogy tíz százalék az esélye annak, hogy megtámadják a hajót, lehet, hogy már az is túl nagy kockázat” – mondta.

Izrael céljairól szólva úgy fogalmazott: a rezsimváltás katonai eszközökkel aligha érhető el. „A levegőből nem lehet felszámolni egy rendszert” – mondta, hozzátéve, hogy Izrael inkább hosszú távú stratégiai nyomásgyakorlásban gondolkodhat: időről időre célzott légicsapásokkal próbálhatja korlátozni az iráni katonai képességeket.

Ami Irán jövőjét illeti, a szakértő szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a rendszer fennmarad, de a vezetés átalakulhat. Elképzelhető például, hogy a jövőben nem egyetlen legfelsőbb vallási vezető irányítja majd az országot, hanem egy kollektív vezetés. Az iráni politikai rendszer szerinte jóval rugalmasabb, mint amilyennek kívülről látszik. „Ha az alkotmány akadályt jelent, egyszerűen átírják” – jegyezte meg.

Ugyanakkor az is kérdés, milyen szerepet játszik majd a jövőben az Iszlám Forradalmi Gárda, amely az elmúlt évtizedben hatalmas gazdasági és politikai befolyásra tett szert. Elképzelhető, hogy egy új vezető békülékenyebb külpolitikát próbálna folytatni, de az is lehet, hogy a rendszer erőközpontjai ezt nem támogatnák.

A teljes rendszerváltást azonban a szakértő nem tartja reális forgatókönyvnek. Szerinte sokkal valószínűbb, hogy a jelenlegi struktúra valamilyen formában fennmarad, még ha a hatalmi viszonyok módosulnak is a következő években.

A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)