Gergely Ágnes: Szélcsend

Gergely Ágnes a legkiválóbb kortárs költők közé tartozik, aki egész életét az irodalom vonzáskörében töltötte: tanított irodalmat, dolgozott folyóiratnál, a rádióban és könyvkiadónál, fordított angol verseket, drámát, regényt, novellát is, és esszéisztikus igényű memoárokat is írt, többek között a skandináv térségről. A Digitális Irodalmi Akadémia egyik elsőként őt választotta tagjai közé még 2000-ben. Tőle, A 137. zsoltár című verséből származik az a híres magyar–zsidó hitvallás, ahol az eredeti dávidi zsoltárban szereplő kitételt, amely szerint „ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem, felejtkezzék el rólam az én jobbkezem”, azzal egészíti ki, hogy „fájó orcám rángjon majd a számhoz, / ha elfeledlek egyszer, Arany János”. Egy olyan ember lányaként, akit keretlegények gyilkoltak meg, ugyanebben a versében azt írja, „Ne ródd fel, Uram, vétekül nekik! / Ne vágasd falhoz szép kisdedeik…!”

Ez a nyíltság, vállalás, pontosság és a megbékélés keresése jellemzi a mától a Klubrádió honlapján is meghallgatható Szélcsend című versét is, amelyet Belső közlés című műsorunkban olvasott föl először. A vers rendkívüli talányossága, a halott és az élő kapitány vagy a hajózás és a partot érés kettőssége, valamint a múlt, jelen és jövő idő egymásba érése az élet súlyát, illetve azon belül is a költészet szerepét jeleníti meg érzékletes erővel, a szerző kimért, átélt és szuggesztív előadásában.

A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. A vers írott változata:

Gergely Ágnes: Szélcsend

Az összes hajó elment.
Régtől magam vagyok.
A feltüzelt homokban
a kapitány halott.

Az utolsó hajóval
mind elsiettek ők.
Az a hajó halat vitt
és cirbolyafenyőt.

Egyszer partot kell érni
és építeni rá.
És verset kell üzenni
a hullámok alá.

A kapitány is hallja.
Hallja és visszatart.
És kézen fogva fekszünk,
mert már közel a part.