Petőcz András: A macska visszatér
23/05/2020 21:44
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Petőcz András A macska visszatér című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.
Petőcz András József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő három és fél évvel ezelőtt volt Belső közlés című irodalmi műsorunk vendége, amikor is Marton Éva beszélgetett vele. Az adásban a szerző a különös érzékenységgel megkomponált „macska-verseit” olvasta föl – ezek közül is az egyik leginkább szívhez szóló költeményt hallgathatják meg mától itt, a Klubrádió honlapján is.
A macska visszatér című vers valójában talán sokkal kevésbé háziállat és gazdája viszonyáról, mint inkább az alkotó és a magány kapcsolatáról szól, amely utóbbi egyébként is Petőcz egyik legkedveltebb, legőszintébben megszólaltatott témája. Miközben a költemény felszíni rétegében a költőt a macska sorsa foglalkoztatja, a szöveg mélyrétegeiben kirajzolódik, hogy ez csupán egyetlen eszköze a magány „kiteljesítéséhez”, aminek kézhez álló felülete végül éppen maga a szöveg lesz.
A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. Kiemelt kép: Pixabay.com, lejátszó melletti kép: Wikimedia Commons
A vers írott változata:
A macska visszatér
Ha majd a macska visszatér, csapzottan,
némán és megtépázottan. Ha visszatér.
A költő egyedül van, magányos a költő,
furcsa is lenne, ha nem lenne magányos,
sovány és beteg, ha nem haldokolna.
A macska végtelen utakra távozott, aggódik is
a költő, hogy valami utcasarkon, vagy valami
autó kerekei alatt végzi be távoli kalandjait.
Ha egyszer a macska visszatérne, csapzottan,
némán és megtépázottan. Ha egyszer visszatérne.
Nem tudhatunk semmit a macskáról. Szabadabb
talán, mint korábban volt, amikor a költő lakása
volt csupán a birodalma, és azt hitte végtelen világnak.
A költő tehát szabadnak hiszi a macskát. Nem
tudja, mennyi rabságot és bizonytalanságot él
meg a macska, mert nincs már vele a költő.
Ha mégis visszatérne a macska, csapzottan,
némán és megtépázottan. Ha mégis, ha mégis.
A város vasútállomása felett, ahol a költő élt
a macskájával, végtelen ideje egy füstcsík lebeg,
mozdulatlanul, miként a kényelmes idő.
A költő ül egy teraszon, valami karosszékben, és
tudja, hogy nem megy el senki, és nem jön vissza
senki, merthogy soha, semmi sem változik.
Talán, ha majd a macska visszatér, csapzottan,
némán és megtépázottan. Talán, ha visszatér.
