Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.
Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
A másodkarmester kora – Dési János jegyzete
4/03/2024 18:02
| Szerző: Dési János
Jó eljátszani azzal a gondolattal, hogy a zsöllyék helyett asztalok-székek elhelyezésével az elsőhegedűs körbejárhatna és elhúzhatná mindenki nótáját. Lehet, a mai operaházi hegedűsök asztalnál meghalnának.
Nyilván onnan is lehet nézni a dolgot, hogy a jóllakott operalátogató sokkal kezesebb, lelkesebben tapsol, nem korog bele a gyomra a pianókba és összességében kellemes és szép élményekkel távozik. És akkor még nem is beszéltünk mindennek a gazdaságélénkítő hatásairól. Egy most közzétett adatsor szerint ma az Európai Unióban a magyar háztartások fogyasztják a legkevesebbet, jóval kevesebbet, mint a román vagy a bolgár famíliák például, merthogy itt a legalacsonyabb a jövedelem. Ráadásul ez is elég egyenetlenül oszlik meg, merthogy a fideszista NER-lovagok felfelé húzzák az átlagot. Nagyon helyes, ha tehát tormás molnárka elmajszolásával az operaházi szünetekben hozzájárulnak a nemzet felemelkedéséhez.
Az operaházi árlap szerint egy kávé 1040 forint, egy stampedli barack 3480 forint, egy bisztrótál, kolbásszal, sonkával 3680 forint, de egy Moet & Chandon pezsgő több mint 32 ezerből jön ki. Miközben a jegyár – nem a büfébe, a küzdőtérbe – 9000 és 17000 forint között mozog. Vagyis, aki arra jár, az igazán bedobhat egy pohárkával a gallér mögé az ország felvirágoztatására.
Az opera ugyanis drága üzem. 21 milliárdból gazdálkodik egy évben. Ebbe bele kell férnie a menedzsment jó kis fizetésének, az új luxusautók árának éppen úgy, mint a híres szoprán gázsijának. A 14,8 milliárdos állami támogatáshoz 5,8 milliárd forint saját bevétel társul, felteszem a büfé sem vonhatja ki magát a közös pénzszerzésből. Még szerencse, hogy az üzemeltetőnek nem kell százalékot leadnia senkinek.
És persze jó eljátszani azzal a gondolattal, hogy a zsöllyék helyett asztalok-székek elhelyezésével az elsőhegedűs körbejárhatna és elhúzhatná mindenki nótáját. Lehet, a mai operaházi hegedűsök asztalnál meghalnának.
De ennél azért még érdekesebb, hogy az Operaház oly sikeres igazgatója szerint, nincs itt semmi gond. Ha az egyik karmester megy, a másik majd jön, darab darab, és a karaván halad tovább. Pillanatok alatt ott terem az énekkar másodkarmestere és majd ő levezényli – gondolom akár két ebédszünettel is – ezt a régi nótát.
Ugyanis a Fidesz-rendszer lényege, hogy mindig akad egy „másodkarmester”, aki beugrik, ha kell, mert az eredeti lemondta, a dolog teljes szakmai képtelensége miatt. Bizonyára ez a „másodkarmester” tehetséges, törekvő ifjú, aki még nem számol azzal, hogy ha ő például felszólal, mert a zsemlye túl kicsi és ezért nem kíván a pulpitusra lépni, nyomban ott terem egy tehetséges és törekvő harmadkarmester és levezényli a darabot. És minden mehet tovább, míg ezt az iciripiciri, legutolsó segédkarmestert is hamm, be nem kapja valaki. De akkor már késő lesz – én szóltam. És nem operaspecifikus ez. Ahogy mindig akad pedagógus, aki betér órát tartani a jogaiért és normális fizetéséért sztrájkoló helyett, ahogy hosszan-hosszan sorolhatnánk még a példákat, egészen az egykor volt magyar sajtóban uralkodó szolidaritáshiányos állapotokig.
Mondhatni, a büféért vezénylő másodkarmesterek országa vagyunk. Ahol ha egy szakmailag, művészileg kimagasló kollega felhívja a figyelmet valami tarthatatlanra, jön korunk másodkarmestere és újra lehet tölteni a poharakat. Az évkönyvekben az szerepel majd, milyen invenciózusnak vezényelt a másodkarmester? Á, dehogy! Amikor ő vezényel, akkor a büfében tíz sajtospogival többet adnak el – csendül a kassza. Húzd rá másodkarmester, ha mindjárt a hidegtálamért is!
Dési János jegyzete a 2024. március 4-i Esti gyors adásában hangzott el.
