„Klubrádió

MOK: A kapacitásaink végén járunk

12/03/2021 14:00

| Szerző: Klubrádió

Mivel hivatalos adatok nincsenek arról, hogy mennyi beteget ápolnak intenzív osztályokon, és arról sincsenek, hogy a betegek hogyan oszlanak meg a kórházak között, ezért Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint csak a kollégák beszámolóira hagyatkozhatnak. Egyre gyakrabban kell dönteni arról, hogy ki kerüljön egy intenzíves ágyra.  Ezért előfordul, hogy idősebb, nehezen menthető, vagy menthetetlen betegek helyett fiatalabbakat küldenek oda. A személyzet pedig egyre kimerültebb.

A kapacitások vége felé járunk, és nincs értelme nyakló nélkül bővíteni az intenzíves ágyakat, muszáj meghúzni egy határt. Hiába lesz sok ágy, sok lélegeztetővel, kevés szakápoló mellett csak romlani fog az ellátás – mondta a 444-nek adott interjújában Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára, aki a harmadik hullámban Covid-osztályon dolgozik.

A 24.hu szemléjéből az is kiderül, hogy mivel hivatalos adatok nincsenek arról, hogy mennyi beteget ápolnak intenzív osztályokon, és arról sincsenek, hogy a betegek hogyan oszlanak meg a kórházak között, ezért a MOK-titkár is csak kollégái beszámolóira tud hagyatkozni. Azt mondta, „vegyes a kép”, van ahol „tartani tudják”, hogy három betegre jusson egy ápoló (a kettő lenne az ideális), viszont tud olyanról, ahol 6-8 beteg jut egy ápolóra.

Koronavírus - Betegeket ápolnak a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórh
 
Lélegeztető modern gépFotó: Kovács Tamás / MTI
 

30-40 évesen is kerülnek be kísérőbetegségek nélkül, igen rossz állapotban, fulladva – mondta el Svéd Tamás mások nyilatkozatait megerősítve arról, hogy a brit mutáns miatt fiatalabb betegek is sokan kerülnek kórházba.

Svéd azt is megerősítette, hogy egyre gyakrabban kell dönteni arról is, hogy ki kerüljön egy intenzíves ágyra. Ezért előfordul, hogy idősebb, nehezen menthető, vagy menthetetlen betegek helyett fiatalabbakat küldenek oda.

A MOK etikai kódexét azonban hivatalosan még nem használják, mert nem mondták azt ki, hogy túl sok beteg van a kórházi kapacitásokhoz képest, ezért az ilyen döntések ad hoc jellegűek, „nincs a döntésnek egyértelmű gazdája, aki vállaltan, objektív kritériumok alapján dönt”.

Az orvos szerint nem megoldás a lélegeztetővel felszerelt ágyak számának növelése, mert nincs elegendő szakszemélyzet, így ez még akár veszélyes lépés is lehet, mert „jó eséllyel azokat se fogjuk tudni megmenteni, akiket eddig”.

Svéd Tamás úgy látja, hogy „az oxigénellátásra képes ágyakat például érdemes lehet bővíteni, illetve lenne értelme invazív lélegeztetést nem, de intenzív ápolást, akár non-invazív lélegeztetést biztosító intermedier egységek, szubintenzív osztályok létrehozásának, bővítésének is”.

A MOK-titkár arról is beszélt, hogy az egészségügyi dolgozók egyre kimerültebbek mentálisan is a Covid-osztályokon folyó harc miatt, szerinte nem lenne meglepő, ha a harmadik hullám után sokan kilépnének a magyar egészségügyből.