Fantasztikus ajánlatokkal kecsegtette a miniszter Pálinkás századost, ha nem pakol ki
7/04/2026 10:16
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
„Az, hogy elhallgassam az igazságot, nem megvásárolható” – jelentette ki Pálinkás Szilveszter százados a Telexnek. De kipakolt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter már azelőtt értesült arról, hogy Pálinkás Szilveszter a Honvédség századosa a Telexnek készül interjút adni, mielőtt a beszélgetés lezajlott volna. Ezért a miniszter előzetesen tett is arra kísérletet, hogy valamilyen módon elérje, hogy Pálinkás ne nyilatkozzon. Erről Pálinkás számolt be ismét a Telex stúdiójában. Mint fogalmazott, a beszélgetés megjelenése előtt egy nappal, múlt szerda reggel, Szalay-Bobrovniczky magához rendelte őt az irodájába.

"A miniszter úr megpróbált lebeszélni erről a szándékomról, és ezt úgy próbálta elérni, hogy három ajánlatot tett". Az első ajánlat az volt, ha nem megy el nyilatkozni, akkor
elküldik négy évre New Yorkba katonai beosztásba.
Ezzel kapcsolatban másnap még egy emailt is kapott az egyik államtitkárságtól, amelyben jelezték, New York-i szolgálatra jelölték. A második ajánlat így szólt:
létrehozhatnak neki egy katonai szervezetet, amelynek a parancsnoka lehet.
Míg a harmadik, ami Pálinkás szerint az előző kettőnél is jóval abszurdabb volt:
"Ha élveztem a filmes katonai munkámat, akkor foglalkozhatok a jövőben filmekkel is.
Ezzel vélhetően arra utaltak, hogy Pálinkás korábban a Honvédség kirakatarca volt, így imázsfilmekben is többször felbukkant.
„Ez volt az a pont, ahol igazából azt éreztem, hogy a teljes szakmaiságot magunk mögött hagytuk, és ha ez valójában így működik a Honvédelmi Minisztériumon belül, akkor így működhet a kormány különböző szegmenseiben és részeiben is” – mondta a miniszteri megbeszélésről Pálinkás.

