Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
5/05/2024 12:00
| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Belgrádban megkezdték a Nemzeti Stadion építését, amelyben 2028-ban elvileg Európa Liga döntőt tartanak majd. Egyúttal Alekszandar Vucsics elnök azt is megemlítette e felemelő alkalomból, hogy országa Magyarországgal közösen rendezne olimpiát.
Ez gondolom kell, mint egy falat kenyér a háborús sebebeket máig ki nem hevert Szerbiának. Tessék szó szerint érteni, Belgrádban például máig romokban áll az 1999-ben lebombázott, egykori jugoszláv védelmi minisztérium sokemeletes épülete, amely egyben a katonai vezérkar központja is volt. Ma egyfajta mementója a NATO-bombázásoknak, és a hagyományosan nem különösebben jó amerikai-szerb kapcsolatoknak. Amelyek most már meg is változhatnak akár. Vucsics ugyan elutasította azokat a pletykákat, miszerint szándékosan játszaná át Donald Trump vejének a kezére 99 évre ezt az értékes romot. És hogy az volna a szándéka mindezzel, hogy jó pontokat szerezzen Trumpnál, amelyeket beválthatna, ha netán ő kerülne ki győztesként a Fehér Házért vívott harcban.
No de Vucsics szerint mindez alaptalan híresztelés, hát majd meglátjuk, ha lenne ott olimpia, ahhoz is minden bizonnyal jól jöhetne egy építkező Trump-vő. Elvégre, mint azt látni fogjuk, többnyire szívesen követjük a szerb terepasztalon kikísérletezett modelleket. Arról nem is beszélve, hogy biztosan számíthatnánk a kínai elvtársakra is, ha Belgrád ma teszt-verzió Budapest számára. És nem csak a sokszor emlegetett vasútvonal miatt, amely ugye a mi pénzükön készül azért, hogy a távolkeletről érkező mindenféle szajrét könnyebb legyen az Unióban teríteni. Hanem például itthon nagy vihar volt a tervezett Fudan-egyetemi campusból, amelyből egyelőre kapavágás nem valósult meg, de azért van egy ezt a semmit fenntartó közalapítvány, idén már harmadik elnökét fogyasztotta el, és nyilván az ott dolgozók? Vagy nem is tudom, mondjuk buzgó léhűtők nem társadalmi munkában nem csinálnak semmit. Mindeközben Belgrádban sikerrel főznek a Budapesten még ki nem próbált kínai receptből, több egyetem is együttműködik a kínaiakkal, ottani politikai elemzők szerint puha politikai hatalmi manőverről van szó, mindenféle hangzatos kijelentések nélkül is beszivárgott az oktatásnak álcázott kínai propaganda.
Szóval bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza. Bizonyára az igen gomb megnyomásában sokat segített a honatyáknak az a tapasztalat, amelyet a szerb fővárosban szerezhettek. Ugyanez a beruházó ott már lassan készen lesz a városképi összhangra mit sem, a korrupcióra annál többet adó művel, amely Waterfront névre hallgat. És terjeszkedik tovább, az eredetileg ott lakók érdekeinek figyelembe vétele és a pénzügyek minimális átláthatósága nélkül. Szóval van példa, ezúttal könnyen informálódhattak a képviselők arról, hogy mire is mondtak igent.
A megvalósítandó budapesti álmokhoz elég Belgrádra néznünk. Szerbiával amúgy több mint tíz éve folynak az uniós csatlakozási tárgyalások, a terv nagy híve szavakban az EU közösségéről amúgy általában megvetően nyilatkozó Orbán Viktor. Bár csatlakozási céldátum ki tudja, hogy hol van még, az átláthatósági kritériumoknak aligha tesznek jót az emlegetett üzletek. Így az is kérdés marad – említem meg ezt a magyar csatlakozás huszadik, kormányszinten a legkevésbé sem megünnepelt, jószerével meg sem említett évfordulóján – hogy az uniós tagság támogatásában nyújtott ölelésünk nem lesz-e gyilkos Szerbiára nézvést. Ha játszunk közösen olimpiásdit, ha nem.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. május 2-i adásában hangzott el.
