NYT: Recseg-ropog Orbán propagandagépezete
13/10/2025 06:14
| Szerző: Klubrádió/Csernyánszky Judit
Rég láttunk ilyen alapos és sokrétegű, terjedelmes írást az orbáni rendszerről a New York Times-ban, mint amit most, a vasárnapi számában azzal a címmel: Repedezni kezdett Orbán propaganda állama. Andrew Higgins, a szerző elemzése szerint Orbán hatalmát a média feletti kontrollal biztosította be, azonban politikai ellenfele rámutat, taktikája korlátok közé került.
Első kiszemelt média áldozatai közt volt a Klubrádió. Arató András, a rádió alapítója a New York Timesnak elmondta, sokkolta, milyen gyorsan cselekedett a kormány, amikor sikerült letiltania a korábbi állami hirdetéseket a Klubrádiónál. Félév alatt a rádió bevételének 90%-át vesztette el. Az egypárti médiahatóság pedig büntetéseket szabott ki arra való hivatkozással, hogy kiegyensúlyozatlan és támadja a kormányt a rádió. Nos, meg is fosztották 2021-ben frekvenciájától – mondta el Arató. Higgins kitér Orbán migrációs politikájára, a kisebbségek megkövezésére, az ukrán-gyűlöletre, amelyekkel a gazdasági problémákat, a romló életszínvonalat fedte el. Márki-Zay Péter is elmondta, saját igazát nem tudta megvédeni, mert a hazugságok médiafalát nem tudta áttörni a közszolgálati médiától eltiltva. Most viszont – véli Andrew Higgins - az ügyesen taktikázó Magyar Pétert nem tudják pellengérre állítani, hisz a Pride-ról inkább hallgatott, hogy ne tudjon a kormány propagandát építeni rá, és most az Európai Parlament sem adta ki, nem fosztotta meg mentelmi jogától, hogy bíróság elé vihessék ügyét. A liberális bélyeget sehogy sem tudják rásütni. Krasznahorkai újabb pofont adott neki, mert hiába gratulált neki Orbán, ő – ugyan megköszönte, de hozzátette, továbbra is ellenezni fogom intézkedéseit is eszméit. Hadházy Ákos pedig arról beszélt a NYT-nak, hogy aggódik, mire lesz még képes Orbán, hogy az összeomlóban lévő propaganda-gépezetet berobbantsa, hogy Magyar elveszítse a választást. Mindennél durvább intézkedésekre is képes lehet Orbán, csak hogy győzzön.

Az ünnepelt irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László és Orbán Viktor kapcsolatáról ír a Sueddeutsche Zeitung az osztrák Klaus Kastbergert kérdezve, aki nemcsak hogy jól ismeri az írót, de a múlt hét elején meg is írta, szerinte Krasznahorkai kapja meg a díjat. A legnagyobb munkájának tartott Az ellenállás melankóliája című regénye kapcsán Kastberger azt állítja, hogy a rendszerváltáskor festett társadalmi rajz Orbán Magyarországára most is áll. Krasznahorkai egész életében az autoriter rendszerekről és az embereket mérgező propagandáról írt, és ez hozta meg számára a sikert. Ennek ellenére – noha szűkszavúan – Orbán Viktor is gratulált neki. A cikk idézi Krasznahorkait, mit mondott, hogyan reagált, amikor a Svéd Akadémia tudatta vele Frankfurtban a jó hírt: Azt szeretném, ha mindenkinek módjában állna, hogy az irodalom szárnyakat adjon vágyainak. Mert az olvasás erőt adhat nekünk a túléléshez ebben a nagyon, de nagyon nehéz időszakban bárhol a világon. Elmondta azt is, hogyan ünnepel: azt mondta, új lakcímét megy éppen bejelenteni az illetékes hivatalban. A cikk kitér arra, hogy saját hazájában az író a rettegett liberális, neve nem szerepel az iskolai tantervekben, akárcsak az előző Nobel-díjasé, Kertész Imréé sem egészen 2020-ig. Helyettük a nacionalista írókat oktatják: Herczeg Ferencet, Nyírő Józsefet, Wass Albertet. Kertész a naplójában megírta, a magyar nácik porig alázták őt. A rádiónkkal szemben álló épület, a Kertész Imre Intézet kapcsán részletezi a cikk, Orbán miként igyekezett kisajátítani a Nobel-díj jelentette kertészi dicsőséget, miközben életében dicsőség nem illette meg őt a kormány részéről.

Egyébiránt még a Kyiv Independent is írt Krasznahorkai világsikeréről, és ők is az osztrák Klaus Kastbergert idézik méltatásukban.
2025.10.13., 6.30
Riporter: Csernyánszky Judit
