„Klubrádió
Hetes Stúdió

Mi lesz a vége Orbán és Putyin színdarabjának? – Lampé Ágnes jegyzete

2/11/2019 15:05

| Szerző: Lampé Ágnes/ Klubrádió

Az egyik főszereplő célja, hogy megmutassa a világnak, Oroszország megítélése nagyon is sokszínű, és hogy vannak olyan szereplők Európa közepén, akik ezt fel is vállalják. Oroszország pedig bármit megtehet: nemzetközi szerződéseket szeghet meg, annektálhat, beleavatkozhat választásokba, Putyin akkor is itt van.

2019. november 02. Hetes Stúdió / részlet, Lampé Ágnes jegyzete (19.11.02.)
02:38
00:00

Putyin orosz elnök látogatásának apropóján lehet picit megérezni, mekkora színház is tud lenni a politika. Mekkora műsort nézünk, az előadás politikus szereplői pedig igazán profik: nem hibáznak, minden mozdulatukat, mondatukat, kézfogásukat, mosolyukat megtervezik, mi pedig csak nézzük, mit is hoznak ki ezekből.

Az már önmagában a műsor részévé vált, hogy az orosz elnök menetrendszerűen megérkezik hozzánk. Előzetes beharangozás a sajtóban, kivonulás a reptérre, kedves fogadás, a fél város lezárása, közben a világ értesül arról, hogy Putyin évente egyszer tutira nálunk vendégeskedik. Igazán fontos döntések persze nem ekkor születnek, nem is erről szól ez: teátrális műsor ez az egész, amúgy izgalmas, bár kissé kiszámítható előadásmódban.

Az egyik főszereplő célja, hogy megmutassa a világnak, Oroszország megítélése nagyon is sokszínű, és hogy vannak olyan szereplők Európa közepén, akik ezt fel is vállalják. Oroszország pedig bármit megtehet: nemzetközi szerződéseket szeghet meg, annektálhat, beleavatkozhat választásokba, akkor is itt van, nemzetközi porondon ad elő, erős és fontos szereplője a világpolitikának.

A másik főszereplő szintén remekül játszik, sürgeti az EU-s szankciók enyhítését, újra elismételve, mennyi veszteséget okoz ez nekünk. Meg persze a gáz, az atom, a nagyhatalom. Az is szép műsorszám, ahogy a két főszereplő, az egyik ráadásul egykori KGB-sként aggódik a közel-keleti keresztényekért. Képviselőik pedig helyet kaptak, elmondhatják, milyen támadások érték őket.

Aztán mindig jön egy-két idézhető mondat, most épp a házszámokról: “Magyarország nem változtathat házszámot, az ország ott marad, ahova az isten teremtette. Évszázadok óta három hatalmi központ, Berlin, Moszkva és Isztambul vonzásában létezik az állam, és Magyarországnak elemi érdeke, hogy együttműködjön ezekkel a központokkal”.

A kedvenc jelenetek és a díszletek pedig kihagyhatatlanok. A grandiózus védelem, a helikopterek a levegőben, páncélozott autók, rendőrök, napszemüveges, bemikrofonozott testőrök, lezárt utak. És a korona az egészre: a közös sajtótájékoztató, amelyre mindig órákat kell várni, Putyin amúgy is késős, mindig minden programja csúszik. Aztán jön a bevonulás, különféle dokumentumok látványos aláírása, szép hosszú körmondatok célokról, együttműködésről, majd kegyes válaszok a néhány előre megírt újságírói kérdésre. Itt aztán semmi nem véletlen. Az előadás pedig folyatódik, a darab hátralévő része és a vége viszont egyelőre kiszámíthatatlan.

Lampé Ágnes jegyzetét a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Hetes Stúdió
2019. november 2., szombat 15.00