A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Olaj, háború és kampány – Kárpáti Iván jegyzete
Van egy különös képessége a magyar miniszterelnöknek: képes egymástól teljesen független dolgokat egyetlen történetté gyúrni. Olyan ez, mint amikor a konyhában a hűtő teljes tartalmát beleöntjük egy lábosba, aztán reménykedünk, hogy valami ehető lesz belőle. Most éppen az olajjal történik ugyanez.
King (Kong) – Szénási Sándor jegyzete
29/10/2025 18:04
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Az elnöki oldalon két érdekes videó is megjelent. Az egyiken Trump koronát visel és palástot, előtte a földön csúsznak-másznak a demokrata politikusok. A másikon a dettó koronás Trump trágyát szór a "No Kings" meneten ellene tüntetőkre. Vagyis Trump hol király, hol nem az, de hogy a bírálatokat felségsértésnek tekinti, az biztos, és azt így, vagy úgy, meg is torolja.
Az amerikai konzulátus visszavonta Wole Soyinka nigériai író vízumát. A 91 éves Nobel-díjasnak 2016-ig állandó tartózkodási engedélye volt, de Donald Trump megválasztásának hírére kettévágta a zöld kártyáját. Hogy a mostani kitiltását ez a reakció okozta-e, kissé elkésve, vagy Soyinka legutóbbi nyilatkozata, amelyben Trumpot fehérarcú Idi Amin Dadának nevezte, nem tudjuk, a konzulátus nem kommentálta a dolgot.
Idi Amin ugyebár Uganda véreskezű diktátora volt, vagyis mondható, hogy az író nagyon elhajigálta a sulykot, hiszen Trump nem Dada, viszont az amerikai demokrácia eddig arról volt híres, hogy hülyeségeket is szabad beszélni, sőt fasiszta megnyilvánulások betiltását sem mindig könnyű elérni a bíróságon: nem azért, mert a bíró maga is az lenne, hanem az örök vita miatt, hogy mi árt jobban a demokráciának, az elhallgattatás, vagy annak a beszédnek a szabadsága, ami egyébként tűrhetetlen.
A Trump-korszakban ez leegyszerűsödött. Vízumvisszavonásokat persze azzal is el lehet érni, hogy mondjuk a Bob Vylan punk duó Gladstonbury-ben egy fellépésen vezényeli a tömeg skandálását arról, hogy „halál az izraeli hadseregre” , de egyéni vízum-ügyben úgy tűnik, most az elnök sérthetetlensége vezet.
Márciusban egy francia tudóst fordítottak meg a határon, mert a telefonján Trump-bírálatot találtak. A felháborodott francia miniszter nem közölte a kutató nevét. A UK Subs együttes tagjai szintén kritizálni merészelték az Egyesült Államok királyát, egyiküket őrizetbe is vették. Julion Álvarez mexikói énekest is kitiltották, hogy miért, nem világos, de a művész sem Trump-hívő, enyhén szólva. A trumpi világ Bells Larsen zenészt is ledarálta és kiköpte: az ő útlevelében „gender mark” jelezte, hogy az azt kiállító kanadai hatóság szerint nem csak két nem létezik ezen a földön, M és F tudniillik. Larsen nem léphetett be az Államokba.
Az amerikai elnököt királynak nevezni butaságnak tűnhet, pláne, hogy Trump maga közölte, hogy ő nem király, viszont folyamatosan növekvő újabb és újabb jogköreit tekintve elnöksége lassan mégiscsak a XI. századi Hódító Vilmos uralmára kezd hajazni. Másrészt az elnöki oldalon két érdekes videó is megjelent ezügyben. Az egyiken Trump koronát visel és palástot, előtte a földön csúsznak-másznak a demokrata politikusok. A másikon a dettó koronás Trump trágyát szór a „No Kings” meneten ellene tüntetőkre. Vagyis Trump hol király, hol nem az, de hogy a bírálatokat felségsértésnek tekinti, az biztos, és azt így, vagy úgy, meg is torolja.
Vagy fake videóval, vagy vízummegvonással. E tekintetben le is körözi a magukat bevallottan királynak tekintő királyokat. A mai Egyesült Királyságban például a felségsértés ritkán használt fogalom, a különösen durva, súlyosan tiszteletlen megnyilvánulásokat tekinthetik ugyan annak, de törvény nem vonatkozik rá. Hát igaz, egy régóta alkotmányos monarchiában felpuhul a jog, és tesped a hatóság.
Nem úgy Amerikában. Ott a szarvihar az adekvát válasz a tiszteletlenségre. Egyelőre csak egy AI videógagyin.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. október 29-i adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

