„Klubrádió
Klubdélelőtt

Be nem fejezett történetek – Klubdélelőtt-ajánló

26/11/2021 23:08

| Szerző: Kun Zsuzsa/Klubrádió

Csűrös Karolára emlékeztünk a Klubdélelőttben, de teret kapott a zene, a gyógytás, a festészet, a filozófia, az üzlet és a jótékonyság is további érdekes vendégeinknek hála.

9:00 Csűrös Karola 85 évesen ment el, az otthonában aludt el örökre. Lélekben fiatal volt, vágyott vissza a színpadra, mindig mondogatta, még megy a szövegtanulás, jó lenne még egy kicsit játszani, de a férje halála, a hiánya már nem engedte dolgozni. Horváth Ádám elvitte magával a színésznő mosolyát, élet- és munkakedvét. Most már együtt vannak, örökre.

9:30 Göndör László író, rendező, színész, 35 éves alkotó 32 napra beköltözött a 97 éves nagymamájához a világjárvány kellős közepén. Vágyott a nagymama elkezdett, de be nem fejezett történeteire. A holokauszttörténeteket az idős asszony fantasztikus nyelvezettel, pikírt humorral, lehengerlő intellektussal mesélte, az unoka pedig nem csak hallgatta, de videóra is rögzítette ezeket.

Göndör László és Katona Éva
 
Göndör László és Katona Éva
 

10:00 Dr. Matos László a Semmelweis Egyetem Pető Karának docense, pedagógusként, a mozgássérült gyermekek ismerőjeként, nagyon szeretett volna egy CP-s (tudományos nevén, csecsemőkori, gyermekkori agyi eredetű bénulásos) diákot felnőtté válása után a zenei pályán látni. Ahogy azt is örömmel vállalná, ha felkérnék Verdi Requiemjének dirigálására is.

dr. Matos László
 
dr. Matos László
Fotó: Csabai Kristóf / Fidelio
 

10:30 A Filozófia Világnapja alkalmából, amelyik 120 éves múltra tekint vissza, a rendszerváltáskor újraalakult Magyar Filozófiai Társaság 2017-ben alapította életműdíját, mellyel jelentős filozófusi életműveket ismer el. A díjat idén Tamás Gáspár Miklósnak és Steiger Kornélnak ítéltek.

Steiger Kornél és Tamás Gáspár Miklós
 
Steiger Kornél és Tamás Gáspár Miklós
 

11:00 Tóth József festőművész sokat tud a transzplantáltak életéről, küzdelméről. Feleségével, Börcsök Enikővel, aki maga is kétszer volt vesetranszplantált, aktívan vettek részt a Transzplantációs Alapítvány munkájában, segítették őket. A színésznő halála után Józsi tovább folytatja ezt az önkéntes munkát, most egy képzőművészeti aukcióra ajánlotta fel egy festményét.

Börcsök Enikő és Tóth József
 
Börcsök Enikő és Tóth József
 

11:30 Felcsúti Péter, a Magyar Bankszövetség egykori elnöke jó pár éve, ha nem évtizede, már csak azért dolgozik, hogy a hátrányos helyzetű embereknek segítsen. A KIÚT program, amelyikek alapítója, a legszegényebbeknek létrehozott foglalkoztatási program, Magyarország észak-keleti településein a mélyszegénységben élőknek segítenek most éppen abban, hogy regisztrált őstermelővé vagy családi vállalkozóvá váljanak, és így munkájukból legyenek képesek megélni. Programjukat a Világbank jó gyakorlatként ajánlja.

MSZP - Táncsics Alapítvány rendezvénye a gazdaságról
 
Felcsuti Péter
 
Budapest, 2011. október 6. Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke beszédet mond a Táncsics Alapítvány rendezésében tartott Országvédelmi költségvetés és végtörlesztés - az összeomlás kezdete? című fórumon a Corner Rendezvényközpont, Anker termében. MTI Fotó: Soós Lajos
Fotó: Soós Lajos / MTI
 
Klubdélelőtt
2021. november 27. szombat 9:00
Szerkesztő-műsorvezető: Kun Zsuzsa