Még mindig drágul a Balaton
Töretlen a magyar tenger népszerűsége, a vízparti ingatlanok ára igencsak elszabadult. Az egykori, szocreál üdülők is kelendőek.
Töretlen a magyar tenger népszerűsége, a vízparti ingatlanok ára igencsak elszabadult. Az egykori, szocreál üdülők is kelendőek.
Per indult Magyarország ellen a légszennyezettség miatt. A budapestiek szerint is a levegő rossz minősége az egyik legnagyobb probléma.
Mintegy harminc helyen bevált, használják, két helyen nem. Mi lehet a jelenség mögött? Személyes ellenszenv, üzlet, félelem, politika?
Évek óta stagnál a népességszám, de ennek objektív okai vannak. A különböző kormányzati ötletek eddig nem váltak be.
Úgy tűnik, hogy a Juncker-ellenes plakátkampánnyal túllőtt a célon Orbán Viktor. Bírálják Nyugatról, Délről. Marad a Kelet? Nemzetközi lapszemle.
Nem tudná megtartani a világgazdaságban betöltött szerepét Németország, ha a nem fogadna be évente negyedmillió embert.
Mi a baj a Palkovics miniszter által hozott példákkal, és mi a gond a függetlennek mondott tanácsadójával? – erről is beszélt Sarkadi Balázs, akadémikus.
A Néppárt minden tagját aggasztja a Fidesz, Orbán problémát csinál másoknak – mondta a Klubrádiónak a svéd Mérsékelt Párt EP-képviselője, Gunnar Hökmark. De ...
Volt egy kicsit Petőfi Sándor, egy kicsit József Attila, most összművész. Újragondolta 250 év verselését az intermediális író.
A Fidesz, Orbán és csatolt részeik egyre nehezebben viselik a más véleményt – erről szólnak az egyelőre udvariasan megfogalmazott jó tanácsok. Lesz ez még keményebb is ...
A gyerekek megtévesztéséről van szó – így reagált a Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiumának elnöke arra, hogy felvételi nélkül juthatna be a szakirányú egyetemre az, aki előtte technikumba járt.
A kutyák világa nem túl bonyolult, de érdemes azért pár dolgot megtanulni a viselkedésükről, hogy az embert ne érje meglepetés, különösen ne érje támadás.