Minden törvényt át lehet írni, hogy a törvénytelenség is védhető legyen -Rózsa Péter jegyzete
Megismétlődik most ez is, amiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy bármi áron, bármilyen jogi csavarral, jogsértést kiküszöbölve tisztességtelen törvény módosításokkal a hatalom bebetonozására készül a Fidesz.
Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
A néma kutya ugatása - Neuman Gábor jegyzete
5/04/2025 15:02
| Szerző: Neuman Gábor/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Áprilisi tréfa áldozata lett Neuman Gábor: "felhívták a szomszédok", hogy zavarja őket a kutyája ugatása, pedig az említett eb néma, mármint csak szökőévente ugat. Erre ő elképzelte, mi lenne, ha – hasonlóan viccből – Donald Trump hívná fel Budapesten az Orbán-Netanjahu párost, miket mondana nekik.
Április elsején este nyolc óra fele csöng a telefonom. Egy fiatal női hang szól bele, és megkérdezi, hogy én vagyok-e. Mondom, hogy én vagyok, mire a hang azt mondja, hogy, lehet, hogy Ön nincs tisztában vele, de a kutyája egész éjjel ugat. Mire én: az nem létezik, mert egész éjjel itt voltam vele, és biztos, hogy nem ugatott. Mire Ő: De bizony, hogy ugatott, és nemcsak engem nem hagyott aludni, hanem a többi szomszédját sem. Mire én: az szinte lehetetlen, mert a kutyám néma. Nem azért néma, mert beteg, hanem mert csak szökőévente ugat. Mire a nő: Az lehet, hogy Önnek nincs tudomása arról, hogy a kutyája egész éjjel ugat, de mi, a szomszédok már megfogalmaztunk egy petíciót, amit alá is írtunk, és ha nincs ellenére, bedobjuk a postaládájába, és letette a telefont. Nincs ellenemre, mondtam, de nem értettem az egészet, mert a kutyám tényleg nem ugat. Felhívtam az alattam lakó szomszédomat, akik egyébként imádják a kutyámat, és megkérdeztem tőlük, hogy a Zseni, mert így hívják a kutyámat, valóban ugatott-e egész éjjel, mire a szomszédom, akivel nagyon jóban vagyunk, kutyailag is természetesen, azt válaszolta, hogy Zseni biztos, hogy nem ugatott. Megköszöntem, és letettem, de megint megszólalt a telefonom, és Félix fiam volt, aki nevetve kérdezte, hogy mit szólok a szomszédok telefonjához. Mert kiderült, ez egy áprilisi tréfa volt, és erre úgy tudott sor kerülni, hogy letöltöttek egy applikációt, amely egy megadott számot felhív, és eljátssza a szomszédot, akit zavar a kutyaugatás. De van más is, mondta Félix, például olyan, hogy fűszag árad ki a lakásból, vagy még egy csomó hasonló. Arra gondoltam, hogy ezt a tréfát el lehetne játszani Orbánnal, meg Netanjahuval, akik éppen együtt vannak, és mi lenne, ha felhívná Őket Trump? Persze, csak úgy viccből.
Halló, mondja Orbán, halló, mondja Trump, hátulról hallani Netanjahu hangját is. Én az Egyesült Államok elnöke vagyok, mondja Trump, Én meg a magyar miniszterelnök, mondja Orbán. Netanjahu is beszáll a beszélgetésbe, kihangosító segítségével, és csak annyit mond, hogy itt Benjámin.
Azért hívtalak titeket, hogy megnyugtassalak abban, ne féljetek a vámoktól, mert rátok nem lesz érvényes. Mire Orbán csak annyit mond, hogy éljen sokáig az Egyesült Államok elnöke, mire Benjámin azt mondja, hogy éljen Donald Trump! Srácok, mondja Trump, mindent elrendeztem a Hamasszal, és a Hezbollahhal, és Gáza valóban a kelet Riviérája lesz, Magyarország pedig az Egyesült Államok 51. állama, megfelel? Hát, hogyne felelne meg, mondják egyszerre. Természetesen be kell vezetni Izraelben és Magyarországon is a dollárt, és receptre lehet majd kapni nálatok a Teslát. Továbbá a Balatonnal kapcsolatban is lennének ötleteim. Mire Orbán, hát ez csak természetes. Mire Netanjahu, hát ez csak természetes.
Egy kérésem lenne csak csupán. Mi lenne az, kérdezi Orbán és Netanjahu.
Az, mondja Trump, hogy a zebrákat engedjétek szabadon, mert itt azt hallani, hogy ketrecekben tartjátok Őket.
Orbán azonnal kiszól politikai igazgatójának, hogy engedjétek szabadon a zebrákat, mindenhonnan. Meglesz, főnök, kiabálja Balázs.
Van egy másik apróság is, mondja Trump. Mi lenne az, kérdi Orbán. Az adó, mondja Trump. Az adó szent dolog, és nem szabad csak úgy elengedni. Nem is, mondja Orbán. Szóval kedves Viktor, mostantól én fogok az adóügyekkel foglalkozni, te csak zebrázz, és koccints Lölővel. Te meg, Netanjahu, gyere ide Mar-a-Lagóba golfozni, és megdumáljuk azt a Gázát.
Eddig tartott a tréfa, most már jöhet a komolyság.
Neuman Gábor jegyzete a Hetes Stúdió 2025. április 5-i adásában hangzott el. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a hanganyag meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
