Az a helyzet, hogy itt semmi sem fekete-fehér, hibázik, nem egyszer Gulyás, nem egyszer Kőszeg, de még a Helsinki Bizottság is. De, ami engem végleg földhöz csapott: a balról és jobbról is utált-gyűlölt-megtaposott liberális kommentelők hada pont úgy esett neki, főleg Gulyásnak, mint ahogyan a Fidesz vagy a DK rajongók szoktak a liberálisoknak.

A rajongókban nő a gyűlölet, a Sorosról soha nem hallott emberek rázzák az öklüket, a „Békemenet” gyűlöletmeneteket tart, és a kétharmad fokozódik. A normalitást meg kiutasítottuk az országból. Meg a nyelvből.

Aki arra kíváncsi, hogy mi van Lölő ladikjával, "Andi" pszeudokávéjával, "Gabi" szét- és összemenéseivel, keresztény hitével, exével, kekszével, az ne olvassa ezt a szöveget tovább. Ugyanis ezen faékszimbolikák olyan mélyen vannak, ladikkal, milliárdokkal, hittel, válással, fellépéssel, lelépéssel, hogy eme puritánságig lebutított primitívség meghaladja ama szükségletünket, hogy pletykaanyuk pletykáiból értsük meg a rendszert.

Puzsér Róbert bizonyos értelemben korunk hőse. Ha valaki ennyit szerepel és beszél nyilvánosan, ráadásul ekkora elánnal, ott akkor is jelen van a hibázás, a túlbeszélés, és a túlhevülés veszélyfaktora, ha akkora a rutinja, mint neki. Tévedései közé tartozik, hogy vélt radikalitásában tovább szítja a liberális háttérhatalom legendájánák tüzét, s noha tudom, hogy nem akarja, mert másfelől Orbánék fontos kritikusa, de a liberális kulturális elit démonizálásában sajnos pont ugyanazt csinálja, mint az általa joggal mélyen megvetett Bayer Zsolték.

Jól értsük meg egymást. Tusványoson Pesty László ősfideszes, barát és hű társ, egy olyan helyzetben, amikor nyilván mindenki lazábban mozog és beszél, Orbán egyik bizalmi emberétől szeretne másfél (!) percet kijárni egy meghallgatásra, hogy előre elmondja a vezérnek, milyen nagy bajok is vannak. Hiszen, folytatja, ha kapott volna másfél percet, akkor másképpen alakul napjaink történelme. Ez a kis epizód a diktatúra abszurditásának tragikomédiája.

A kapitalizmusnál dinamikusabb, és önmagát ennél jobban korrigáló rendszert még nem találtak ki.

Azon politikák, amelyek egy lerohant ország honvédő háborúját összekapcsolják a fegyverkereskedelem vagy a tőke kritikájával éppoly érvénytelen választ adnak a problémára, mint a magyar kormány az álságos békeajánlatával. Az anarchistáknak önvizsgálatot kéne tartaniuk: nem lehet mindent összemosni a radikalizmus jegyében.

A populista autokraták sajátja, hogy bődületesen nagyot kell mondani, méghozzá folyamatosan. Ezzel ugyanis a híveket, rajongókat, tehát a tömeget, túl a megvásárolt klientúrán el lehet kábítani.

Minden diktatúra régi trükkje, hogy a saját belső szükségletéből fakadó nyelv- és értékkészletet – amit egy kiválasztott csoport, klientúra saját valós vagy vélt érdekei szerint mozgat –, nos, ezt a nyelvet és a nyelvben artikulált kirekesztő és antihumán érzelmeket egész egyszerűen az "ellenségnek" tulajdonítja.

"Azért írok, hogy felfedjek egy hazugságot, felhívjam a figyelmet egy tényre, és az a fő célom, hogy figyelmet kapjak." Ez utóbbit úgy érti Orwell, hogy az írás értelme az, hogy a figyelem felkeltése által kevesebb hazugság legyen a világon. Miért írok az ellenzékről (is)? Mert, akárcsak Orwell, akihez nem mérem magam természetesen, "Mindig valami partizánlétből, igazságtalanságból indulok ki."

Olyan baloldali álláspont NINCS, hogy valaki ebben a háborúban nem Ukrajna pártján állna. Aki nem ott áll, az egy hódító, gaz háború pártjára áll. Ez pont olyan, mint amikor valaki baloldaliként ’56-ban az oroszok mellé állt, mikor vérbe fojtották a forradalmat.

Eltemettem a tiszta észt átmenetileg, de nem vagyok hajlandó lemondani se Kant tiszta eszéről, sem az etikáról, sem arról, hogy ellen kell állni az őrületnek, akárhonnan is leselkedik ránk.

Orbán reakciója önmagáért beszél, de most már nem arról van szó, hogy „nem válaszol”, gyalázkodik, gúnyolódik, ráadásul mucsaizik is. Nem. Arról van szó, hogy Orbán sem szuflával, sem tehetséggel nem bírja a maga által felépített diktatúrát követni. Kényszeredett vigyora, NB III-as legyalázása Hadházynak szánalmas és nevetséges, de egyben végtelenül leverő. Milyen szintre mászott le ez a diktatúra?

Ugyan még lehet is fokozni a bosszú nyelvét, lehet hazaárulózni a végtelenségig, hadat üzenni Brüsszelnek, Amerikának, csakhogy a diktatúra mámoros légkörébe porszem került: sem az inflációt, sem az árrobbanást, sem a csirkefarhátot nem lehet úgy elvarázsolni, mint a nemváltó mesekönyveket ledarálni.

Orbán Viktor Berlusconi temetésén járva interjút adott: munkaalapú társadalom, dirigista Brüsszel, patriotizmus, gender ideológia, mint társadalmi modell. Minden mondható, csak legyen hitbéli dallama. Nincs mit cáfolni, itt dallani kell. Szó, szó, szó. Hit, hit, hit. Csend, csend, csend. Drága jó ötmillió magyar honpolgár, aki nem esik be az asztal alá a gyönyörtől, ha meghallja, hogy Soros hazaáruló: hallgatás, de meddig? Ellenzék hiányában az ellenállás évtizedekre szünetel. Ennél szívszorítóbb mondatot nem ismerek.

A Bild újságírója megkérdezi, Orbán mit szól ahhoz, hogy sokan, politikusok és civilek is, diktátornak tartják Orbánt. Az első válasz az, hogy ők "nem az én szavazóim".