A szakmai alázat és elkötelezettség számomra az utolsó remény (tudom, naiv remény, de akkor is), hogy egy velejéig romlott és ízekre szabdalt társadalomban az együttélés legelemibb normái (egészségügy, igazságügy, rendvédelem stb.) háborítatlanok lesznek, s komolyan vett hivatásunknak köszönhetően személyiségünk, autonómiánk és öntudatunk sértetlen és bevehetetlen erőd marad.

Egyáltalán nem titkolom, sőt, hogy politikai publicisztikát azért írok egyáltalán, mert meg szeretném győzni népemet, meglehet „középiskolás fokon”, hogy ettől a maffiaállamtól meg kell szabadulni, mert Orbánéknak sikerült ismét zsákutcába terelni a magyar történelmet.

Minden egyes csepp tölti a poharat. Sőt, szándékai ellenére is kerülhet valaki a rendszer sírásói közé.

A dolog úgy áll, hogy a szavakkal lehet élni, és lehet visszaélni.Orbán Viktor úgy állítja be magát, hogy a magyarok a "béke és a tűzszünet" pártján vannak. De a fegyverekkel kikényszerített "béke" voltaképpen elnyomás, a látszólagos nyugalom az utcákon a félelem szorongása, nem "béke". A "békeharc" – visszaélés a nyelvvel.

A Magyar Nerköztársaság kormányának lendülete akkora, hogy tér és idő a maga végtelenségével is lemarad mögötte.

Nagy úr ma olajosnak lenni, annyi szent, az univerzális nemtudáshoz vezető út büszke egyengetőinek tudni önmagukat.

A háború okozta felháborodást és tehetetlen dühöt felváltja a megszokás, a részvétlenség és a közöny.

Megannyi súlyos és tanulságos átváltozás, amelyek mögött kivétel nélkül érzékelhető az állandóság, az átváltozáson átesett korábbi önmagával való megváltoztathatatlan azonosság.

Meddig létezik az "önkényuralmi páholy", melyben az "ellenzék" dideregve melengeti kebelén az ország szétverését?

Könnyű kijelentés, ez már az 556. jó hetünk. Pedig, ahogy napról napra, hétről hétre, évszázadról évszázadra elleneink mindenfélével próbálkoznak, mert a teret, az időt és egyéb háttérhatalmakat egyetlen töretlen cél vezérel: gáncsoskodni szorgalmas népünkkel és vezérével szemben.

A kultúrharc jegyében nyugodtan támasszanak fel bárkit, akire szükség van, különben lófasz lesz itt, nem Orbán-korszak.

A család az a szeretetközösség, melynek sok formája van, és ezt a sokszínűséget épp a szeretet okán támogatni, és nem megbélyegezni kell.

Milyen bánatos hatalommal élne vissza a MOK akkor, amikor épp a hatalommal szemben próbálja biztosítani az orvosok és a teljes magyar egészségügy elementáris érdekeit? Mert hiszen pont ez a MOK küldetésének lényege.

Történt, hogy Orbán úgy döntött egy éve, hogy a svédek és a finnek NATO felvételét nem fogunk sietni ratifikálni. Rajtunk kívül még a törökök tették ugyanezt, mindenki más Parlamentje persze rég ratifikálta. Hát akkor mi nyilván nem. Kicsit komikus, kicsit dühítő, kicsit veszélyes, de Orbán szerint így kerek a világ.

"Ezután is számíthatnak Magyarország kormányára!" Ez meglehetősen fenyegetően hangzik, mármint a hanyatló Nyugat, vagyis az imperialisták számára, legalábbis a felkiáltó jel miatt.

Hirtelen annyi áldozata születik a kádárizmusnak, mint ahány partizán született a második világháború után.