„Klubrádió

Műsoraink

Keresés a műsorok között

A jövő hangjai - generációk találkozása

Műsorvezető:
Penke Bence
Szerkesztő:
Gyürke Kata

péntek 14:00

A hetente egy órában jelentkező műsor a 30 év alattiak, vagyis elsősorban a Z- és Alfa-generáció magyarországi helyzetével foglalkozik. Az egyes adások témái olyan jelenségek, amik a mai tizen- és huszonévesek mindennapjait érintik, mint a munkavállalás, a fenntarthatóság és környezetvédelem, a mentális egészség, szórakoztatóipar, közösségi média, stb. A műsor célja, hogy a beszélgetéseken keresztül személyes benyomásokon és tapasztalatokon alapuló képet adhasson a fiatal felnőttek gondolatairól és helyéről a világban. A meghívott vendégek olyan fiatal felnőttek, akik kapcsolódnak az aktuális témához, és lehetőség szerint inkább beszélgetőpartnerként vannak jelen, mint interjúalanyként, ahogyan a műsorvezető is kilép a klasszikus kérdező-szerepből, hogy egy kötetlen beszélgetés legyen a végeredmény.

És hogy mivel foglalkozunk? Például azzal, hogy hogyan és mit szeretnénk dolgozni? Menjünk vagy marajunk? - boldogulás külföldön; Átalakuló nemi szerepek; Klímaszorongás és környezetvédelmi aktivizmus; Azahriah-jelenség és könnyűzene, tv, mozi és streaming - médiafogyasztási szokások, stb.

 

 

A jövő hangjai - generációk találkozása már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

A világ urai

Műsorvezető:
Szénási Sándor
Szerkesztő:
Selmeci János

péntek 19:00; ism.: vasárnap 16:00

A Klubrádió ismeretterjesztő sorozata, történelmi precizitással és szakértői segítséggel vizsgálja a jelent. Szénási Sándor egyórás beszélgetései a világ történéseit meghatározó és befolyásoló emberekről, hatalmakról, jelenségekről szólnak hétről hétre.

A világ urai már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Anno Budapest

Műsorvezető:
Panxnotded Miklós
Szerkesztő:
Árva Brigitta

vasárnap 14:00; ism.: hétfő 00:00

A hallgatók emlékeiből rakja össze az ismeretlen főváros képét Panxnotded Miklós. Budapest épületein, parkjain, közterein, szórakozóhelyein, legendáin keresztül bemutatkozik a város régi és akár az új arca is.

És mi van ha nem telefonálnak? (+36 1 240-6953 és +36 1 240-7953; SMS: +36 30 303-0953

Az Anno Budapest Facebook-oldala

Facebook

Az egyes adások videós ajánlói elérhetők a YouTube csatornánkon is.

Az Anno Budapest adásait podcast formában is lehet hallgatni.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Apanapló

Műsorvezető:
Bódy Gergő

Bódy Gergő Apanapló című rovata a keddi Ötösben hallható.

Összeszedtük az adásokat leendő és gyakorló kispapáknak, kismamáknak, anyukáknak, apukáknak, nagyszülőknek és érdeklődőknek, hogy podcastban meghallgathassák.

Spotify

Apple podcast

Azt beszélik

Szerkesztő:
Józsa Márta

péntek 15:00

Rengetegen döbbentek rá arra a 2022-es választások után, hogy mennyire ismeretlen számukra az ország. És hogy mennyire kíváncsiak volnának rá. Arra, ami Pécstől Debrecenig, Veszprémtől Miskolcig történik, kik a helyi kiskirályok, miről beszélnek, hogyan gondolkodnak a közügyekről az emberek. Ezért fontos hétről hétre szót ejteni minderről, és bevonni azokat az ott dolgozó kollégákat, akik sokszor magányosan küzdenek az elnémítás ellen.
Azt beszélik – a műsor azoknak szól, akik szeretnek tágabb környezetükről is tájékozódni.

Belső közlés

Műsorvezetők:
Pályi Márk
Marton Éva
Szegő János

hétfő 20:00

A Klubrádió zenés, irodalmi műsora Pályi Márk szerkesztésében jelentkezik hétfőnként. A műsorban hétről hétre költők vagy írók olvassák föl megjelenés előtt álló szövegeiket, és zeneszámokat hoznak mellé, amelyek befolyásolták a szövegeik megszületését, alkotói pályájukat, meghatározták életük fordulópontjait. A zene itt nem az okos szó elhallgattatását, hanem az ahhoz fűződő viszonyunk elmélyítését segíti. Nem csupán díszítőelem, hanem rajta keresztül tudunk meg a vendégünkről fontos dolgokat. Pályakezdőktől a szakma nagyjaiig sok mindenki megfordult már a stúdióban, és számos fiatal színész felolvasása gazdagította a tartalmat. Időről időre pedig rendhagyó adásokkal lepik meg a hallgatókat a műsor készítői: egy-egy ismeretlen, de nagyon érdekes szövegről vagy témáról esik szó.

Az Belső közlés már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Bréking – A Klubrádió hírpodcastja

Műsorvezetők:
Báder Tamás
Kárpáti János
Hardy Mihály
Kemény Dániel
Rózsa Péter
Turák Péter
Szerkesztők:
Báder Tamás
Kárpáti János
Hardy Mihály
Kemény Dániel
Rózsa Péter
Turák Péter

Bréking – A Klubrádió megújult hírpodcastja minden hétköznap délután 4 és 5 között. Ha csak pár perced van, hogy a legfrissebb, legfontosabb hírekről értesülj, iratkozz fel, és hallgasd!
Friss, aktuális, hiteles.

Iratkozzon fel a Bréking – A Klubrádió hírpodcastjára kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Dobszerda

Műsorvezető:
Váradi Júlia
Szerkesztő:
Váradi Júlia

szerda 20:00; ism.: vasárnap 12:00

Váradi Júlia beszélget. Művészportréiban igyekszik megismerni az alkotót, az alkotásait, az életét és azt is, hogy érzi magát a művész a mostani „bőrében”. 

A Dobszerda adásainak videófelvétele elérhető a YouTube csatornánkon is.

A Dobszerda már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 
 

Élőben a városból 2.0 - Autótól a Zebráig

Műsorvezető:
Pető Attila
Szerkesztő:
Pető Attila

szerda 13:00; ism.: szombat 8:00

Az Élőben a városból 2.0 egy autós és egy közlekedési műsor egyvelege. Alcíme sokat elárul: Autótól a Zebráig, A-tól Z-ig minden, ami aktuális és érdekes kérdés a közlekedésünkkel kapcsolatban.

Fábián László néhány hónapig külföldön van, ezért helyét Pető Attila Kreszprofesszor veszi át.

Az Élőben a városból 2.0 már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Ember a Földön - Zöldségek Nemes Takách Katával

Műsorvezető:
Nemes Takách Kata
Szerkesztő:
Kerekes Borbála

csütörtök 14:00

Főszerepben a Föld, magyar hangja Nemes Takách Kata. A Klubrádió zöld magazinja a fenntarthatóság jegyében. Az Ember a Földön adásai mellett Kata minden héten videókat is készít, hogy megmutassa, egy kis kreativitással hogyan adhatunk új esélyt a kidobásra szánt holmiknak.

Mindemellett rámutatunk majd olyan jelenségekre, illetve közéleti, aktuális eseményekre is, amelyeknek van valamilyen környezetvédelmi vetülete.

A műsor a szorongás elmélyítése helyett igyekszik bebizonyítani, hogy környezetbarát módon élni jó dolog.

Ember a Földön - Zöldségek Nemes Takách Katával minden csütörtökön 14:00 órától a Klubrádióban.

Az Ember a Földön már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 
 

Eurozóna

Műsorvezetők:
Kárpáti János
Zentai Péter
Szerkesztő:
Zentai Péter

péntek 13:00; ism.: szombat 18:00

A Klubrádió külpolitikai magazinműsora. Állandó témáink az Európai Unió, benne Magyarország jelene és jövője, valamint a nagyvilág politikai, gazdasági, és társadalmi folyamatai.

Az Eurozóna már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 
 

Filmklubrádió

Műsorvezető:
Rózsa Péter

minden 2. szombaton 14:00; ism.: vasárnap 8:00

2022 szeptemberétől ismét működik a FILMKLUBRÁDIÓ! Az őszi időszakban új helyszínen és új időpontban találkozhat a közönség a műsorra tűzött filmek alkotóival illetve a témák szakértőivel.

Minden második héten kedden, 17.00-kor vannak a vetítések és a beszélgetések, mégpedig a korábbi helyszíntől alig 200 méterre, a VI.kerület, Benczúr u. 45. sz. alatt, a IV. emeleti moziteremben. Mindig egy héttel a következő vetítés előtt hirdetjük ki a programot és tesszük közzé a regisztrációs címet.

Full HD Klub

Műsorvezetők:
Timár Ágnes
Bárdos Csaba
Szöllőskei Gábor
Szerkesztő:
Timár Ágnes

kedd 13:00

Hárman vannak, filmet néznek és aztán még véleményük is van. Mi az?

Full HD Klub

Filmek, sorozatok meg minden, ami streaming vagy mozi. Véleményezők: Timár Ágnes, Bárdos Csaba és Szöllőskei Gábor.

Könnyed, határozottan egymás szavába vágó beszélgetés a legújabb, és ha kell a legrégebbi filmekről és sorozatokról. Három szakújságíró podcast hangulatú műsora, amely természetesen, más Klubrádiós tartalmakhoz hasonlóan elérhető podcastként.

 

Az adást követően a YouTube csatornánkon meg is nézheti az adás videófelvételét.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Hangosfilm - Mozgóképizmus

Műsorvezető:
Timár Ágnes
Szerkesztő:
Timár Ágnes

szombat 13:30

A Hangosfilm spin off-ja az eredeti műsor helyén.

Történelem a filmek tükrében politológus szemmel.

Aki korábban hallgatta a Hangosfilm – Szélesvásznú verzió című műsorunkat, az ismeri annak Mozgóképizmus rovatát is. Ez a rovat vált műsorrá. A filmeket továbbra is csak kiindulópontnak használják a beszélgetőtársak, és filmértő politológusunk annak mentén elemzi az adott korszakot, a fontosabb történelmi eseményeket és a téma híres vagy hírhedt alakjait.

A Hangosfilm – Mozgóképizmus már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Három az igazság

Műsorvezető:
Szénási Sándor
Szerkesztő:
Selmeci János

hétfő 15:00, ism.: vasárnap 6:00

Három az igazság!

Miről vitatkoznak a magyarok? Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak. Aki mást mond, tényleg téved, hazudik, vagy áruló? Merjünk nagyot álmodni, nem egy, de három igazságról.

Három ember, három nézőpont a műsorban: Spiró György író, Hatos Pál történész és Szénási Sándor. 

Az Három az igazság már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Hetes Stúdió

Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Szerkesztők:
Csernyánszky Judit
Józsa Márta
Herskovits Eszter

szombat 15:00; ism.: vasárnap 0:45, 9:00

Szóból ért az ember - ez az egyik szlogenje a műsornak, arra is utalva, hogy a műsor készítői mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érthetővé tegyék mindazt, ami a közéletben történik. Hetente kiválasztjuk a legfontosabb eseményeket és megkeressük a legbefolyásosabb szereplőket, hogy szembesítsük őket az ellenérvekkel, azokkal a szempontokkal, amelyek a napi politikai szócsatákban talán meg se hallhatóak.

A Hetes Stúdió adásainak második órája, a Megbeszéljük a hetet hétről hétre a YouTube-csatornánkon is elérhető.

Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet

Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor
Szerkesztők:
Csernyánszky Judit
Józsa Márta
Herskovits Eszter

szombat 16:05; ism.: vasárnap 10:05

A hét legfontosabb történéseit vitatjuk meg a stúdióban újságíró kollégákkal.

A Hetes Stúdió adásainak második órája, a Megbeszéljük a hetet hétről hétre a YouTube-csatornánkon is elérhető.

A Hetes Stúdió - Megbeszéljük a hetet már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Indulási oldal - mert utazni jó

Műsorvezető:
Gyürke Kata
Szerkesztő:
Gyürke Kata

kéthetente szombat 14:00; ismétlés: vasárnap 8:00

Mitől jó egy utazás? - tesszük fel kérdésünket magazinműsorunkban, ahová a megrögzött utazókat éppen úgy várjuk, mint a helyben maradókat.

A műsor két vagy több részre tagozódik, a bemutatandó helyszínek, események mentén. Egy-egy utazási szakember vagy tapasztalt utazó, művészettörténész, vlogger vagy ismert ember mesél a bemutatandó célpontról, útiélményekről, a praktikus tudnivalókon túl az utazás, a környezetváltozás lényegéről.

Az Indulási oldal - mert utazni jó már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

 

Jazztest

Műsorvezető:
Halper László
Szerkesztő:
Halper László

vasárnap 20:00

Barangolás szakavatott tárlatvezetéssel a jazz világában, bemutatva a műfaj sokszínűségét. Ebben a vasárnap esti két órában helyet kapnak a jazz-zel rokon műfajokban alkotó művészek felvételei is. 

Kék Ördögök

Műsorvezető:
Nemes Nagy Péter

szombat 20:00

A műsorban elsősorban a blues műfajból, de annak rokon területeiről is hangzanak el felvételek a világ minden tájáról. Elhangozhat még rock, funky, jazz és world music is. Alkalmanként vendégek érkeznek a műsorba, lehetőleg hangszerrel.


Ki merem mondani

Műsorvezető:
Sugár Ágnes
Szerkesztő:
Sugár Ágnes

szerda 19:00; ism.: vasárnap 11:00

KI MEREM MONDANI – beszélgetések a lehetségesről

Sorozatunk eddigi adásaiban főképpen az emberi lélek hétköznapi működéséről volt szó. Mindezek alapján úgy tűnhet, mintha az életet és benne az embert csak az érzelmeken - a fájdalom, a gyász, a veszteség no meg persze az öröm érzésén - keresztül vizsgálhatnánk. De ez nincsen így. Az ember másképpen is értelmezhető. A sorozat következő részeiben ebbe a másképp gondolkodásba nyerünk bepillantást. 2024 januárjától új részekkel jelentkezünk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a más szempontok, az újfajta megközelítések képesek kizökkenteni minket az élet sokszor egysíkú, megszürkült hétköznapjaiból. Aktuális, a mindennapokat érintő témákról lesz szó, csak a szokottnál tágabb értelmezésben, így adva perspektívát és új lendületet a folytatáshoz.

Szó lesz a különböző korok egymástól eltérő emberképeiről, majd arról, hogy mennyire vagyunk társas lények? Megvizsgálva az emberi társadalmak természetrajzát, benne néhány lehetséges közösségi életformát. És szeretnénk beszélni az emberiség lehetséges jövőképeiről, nem kikerülve azt a felvetést sem, hogy vajon halad-e előre az emberiség, ha igen, mennyiben, ha nem, miért nem? De szóba kerülnek a transzhumanizmus, a gender, a hipokrácia és egyéb, gyakran felmerülő magán és közéleti kérdések is.

A szakértők: Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanár és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító.

A szerkesztő-műsorvezető: Sugár Ágnes.

 

Minden szerdán 19 órakor, ismétlés vasárnap 11 órakor.

 

Az Ki merem mondani már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Klassz

Műsorvezetők:
Szőke Cecília
Varga Péter
Szerkesztők:
Szőke Cecília
Varga Péter

szerda 21:00

Klassz!!

A Felütés című kortárszenei beszélgetős műsorunk 11 év után búcsúzik, de a Klubrádió klasszikus zenéhez vonzódó hallgatói nem maradnak hoppon. A korábbi műsor helyén - szerdánként este 9-től -  Szőke Cecília és Varga Péter készít Klassz címmel komolyzenei magazinműsort.

Kovátsműhely

Műsorvezető:
Kováts Kriszta
Szerkesztő:
Pályi Márk

vasárnap 17:00; ism.: 22:00

Zenés kultúrtörténeti kalandozásra hívja hallgatóit vasárnap délutánonként Kováts Kriszta. A Kovátsműhely a színész-énekesnő saját dalaira, dalszövegeire építkezik. E 3-4 perces kis történetek nemcsak egy-egy életérzést fogalmaznak meg, hanem egykor köztünk élt híres személyiségeket, legendás helyszíneket is megidéznek.

A Kovátsműhely már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Könyvklub

Műsorvezető:
Gerenday Bars Ágnes

A Klubrádió könyvajánló műsora. Frissen megjelent könyvekről beszélgetünk szerzőkkel, fordítókkal vagy szakértőkkel.

Lélekben

Műsorvezető:
Kadarkai Endre
Szerkesztő:
Lehoczky Mirjam

szombat 12:05

A Lélekben Kadarkai Endre vadonatúj pszichológiai műsora. Alkalmanként egy-egy betegséget, lélektani tünetegyüttest járunk majd körül, pszichológusok és közismert, vagy civil érintettek segítségével. Közérthetően, az alapoktól meséljük majd el, hogy mit jelent például bipoláris depressziósnak lenni, milyen típusú emberekre jelenti a kiégés a legnagyobb veszélyt, mi játszódik le pontosan egy kényszerbetegben, vagy miképp alakulnak ki a kötődési zavarok. Célunk, hogy címkézés és ítélkezés helyett, igyekezzünk megérteni a másikat.

 

Az adást követően a YouTube csatornánkon meg is nézheti az adás videófelvételét.

 

A Lélekben már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Másrészről

Műsorvezető:
Rózsa Péter
Szerkesztő:
Somfai Péter

csütörtök 19:00; ism.: péntek 15:00 és hétfő 04:00

A Másrészről reagál a jelen közéleti kérdésekre, illetve elemez olyan múltbéli eseményeket, amelyeknek új megközelítését és mai tanúságait mutatja be.

A műsor két belső rovata:

Ez van - Ez a műsor első része helyzetértékelés, illetve leírás, mely során egy vendéggel bemutatjuk a témát és felvezetjük a következő részt, melynek címe:

Egyrészt-másrészt - Itt bekapcsolódik még egy vagy két meghívott vendég, aki újabb szempontokat társít a vitatott témához.

 

A Máasrészről adásainak videófelvétele elérhető a YouTube csatornánkon is.

A Másrészről már podcast formában is hallgatható. Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

 

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Megbeszéljük...

Műsorvezetők:
Bolgár György
Dési János
Szénási Sándor
Szerkesztők:
Bencsik Gyula
Zsidai Péter
Králl Kevin

minden hétköznap 16:00; ism.: 00:00

Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban. Beszéljük meg mi történt az utcánkban, a városunkban, az országban, a nagyvilágban...

A műsor telefonszámai: +36 1 387-8452 és +36 1 387-8453

A Megbeszéljük… már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Művészbejáró

Műsorvezető:
Bóta Gábor
Szerkesztő:
Bóta Gábor

vasárnap 16:00;ism.: vasárnap 23:00

A Művészbejáró elsősorban színházi magazin, amiben minden színpadi műfaj, a próza, az opera, a musical, az operett, a tánc, a báb, a varieté, a cirkusz, képviselteti magát. Neves művészek, feltörekvő ifjak ugyanúgy megszólalnak benne mint nélkülözhetetlen háttéremberek. Törekszünk az oldott hangulatú, tartalmas beszélgetésekre, fontos teljesítmények, életutak bemutatására, színházi szakmák megismertetésére. Bóta Gábor műsora.

A Művészbejáró már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Örömzene

Műsorvezető:
Ámon Betti
Szerkesztő:
Ámon Betti

kedd 21:00

A Klubrádió hetente jelentkező műsorban a hazai zenei élet kitűnő előadói, zeneszerzői és muzsikusai beszélnek pályafutásukról, a műfaj sokszínűségéről, az alkotás, a zenélés öröméről. De nem csak beszélnek a meghívott művészek, örömzenében is lesz részük a hallgatóknak, hiszen mindenki magával hozza a legkedvesebb lemezét, számait, hogy bemutassák egyediségüket, hangulataikat...

Örömzene a Facebookon

Az Örömzene már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Ötös - Szalai Krisztával és Epres Attilával

Műsorvezetők:
Epres Attila
Szalai Kriszta
Szerkesztő:
Kerekes Borbála

szerda 10:00

Színészpáros új szerepben: rádiós műsorvezető párosként az Ötösben debütál Szalai Kriszta és Epres Attila. Érdekes vendégekkel a hétköznapi - és a művészvilágból, fontos kérdésekről a mindennapi életből és a kultúra kulisszái mögül.

Az Ötös - Szalai Krisztával és Epres Attilával már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Planéta - az élet dolgai

Műsorvezető:
Lay Viktória
Szerkesztő:
Lay Viktória

péntek 14:00

PLANÉTA - az élet dolgai.

Kóboroljunk együtt a Föld nevű bolygón az emberi és a természeti világban. Gondolatokat, érzéseket, és élményeket követve. Minden pénteken délután utazzunk együtt, hogy megismerve a világot, magunkról is tanuljunk. A hetente jelentkező magazinműsorban a következő rovatok váltogatják egymást:
- Az ügy - Olyan inspiráló személyekkel beszélgetünk, akik megtalálták azt, amiért harcolnak, amire feltették az életüket, és amit szenvedélyesen csinálnak. 
- Kertek alatt - Heti fél órában barangoljuk be Magyarország tájait, eldugott helyeit, természeti kincseit. Megismerjük az ország elhagyott bányáit, megkeressük tengerszemeit, felfedezzük geológiai képződményeit, és közben felhívjuk a figyelmet az etikus és felelős túrázásra, a természeti értékek sérülékenységére.
- Gazdiképző - Társállattartás felsőfokon. A pár évig tartó alapképzés után jöjjön a mesterszak, ahol állattani ismeretek, viselkedés, kommunikáció, nevelés, táplálás, jogszabályok és minden egyéb részletes feldolgozásra kerül, ezzel is hozzájárulva egy jóval felelősebb állattartási kultúra kialakításához.
- Elmélyülő - a világ és a lélek dolgaiban.

 

A Planéta - az élet dolgai már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Publicisztika

csak online felületünkön olvasható

A Klubrádió publicisztikai oldala

A Klubrádió munkatársainak - Dési János, Hardy Mihály, Józsa Márta, Kárpáti Iván, Kárpáti János, Rózsa Péter, Selmeci János és Szénási Sándor - jegyzetei hanggal és írásban.

Reggeli gyors

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Szerkesztők:
Selmeci János
Korpás Krisztina
Bencsik Gyula
Herskovits Eszter

minden hétköznap 6:00

Tájékozatlanság ellen...
Belpolitika, külpolitika, gazdaság, időjárás jelentés, friss közlekedési információk, közéleti hírek, riportok, interjúk, gazdasági-jelentések, programajánlók, sport-hírösszefoglaló... 

A Reggeli gyors Facebook-oldala

Reggeli gyors/Reggeli személy

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre
Szerkesztők:
Jávor Dénes Marcell
Selmeci János
Korpás Krisztina
Bencsik Gyula
Herskovits Eszter

A Klubrádió reggeli műsorának, a Reggeli gyorsnak utolsó egy órája, melyben mindig egy vagy két vendéggel beszélget a műsorvezető aktuális és fontos témákról.

A Reggeli személy adásainak videófelvételei elérhetők a YouTube csatornánkon is.

 

Reggeli személy már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Szabad a pálya!

Műsorvezető:
Herskovits Eszter

péntek 21:00; ism.: szombat 4:00

A műsorban folyóiratok szerkesztőségeinek szabad a pálya. Ők hoznak új megközelítéseket, új szereplőket, új témákat a Klubrádióba.
Profi újságírók mikrofon előtt. A Klubrádió szerkesztőségét Herskovits Eszter képviseli

Szabadság, Szerelem

Műsorvezető:
Warholik Zoltán
Szerkesztő:
Warholik Zoltán

Közhelyek, patetikus sablonok és a tegnap bemutatott közel hétmilliárdos kurzusfilm is megannyi álarcot rakott már Petőfire. Aki verseiben, naplórészleteiben ennél sokkal emberibb, színesebb egyéniség lehetett: bájos, kölykös, vagány, vicces, szerelemre lobbanó, szókimondóan forradalmi. Az ezerszínű költő szerelmi lírájával és reformokat követelő hevületével színezzük ünnepi műsorfolyamunkat, déli műsorsávunkat. Így ma Petőfivel Fórumozhatunk!

Petruska András dalszerző, énekes vadonatúj megzenésített Petőfi-versekkel és élő produkciókkal érkezik stúdiónkba. És velünk lesz Bánki Beni fiatal költő, slammer, a korábbi Pilvakerek népszerű előadója, aki e héten is számos iskolába vitte el Petőfi Sándor verseit.
Zenés, irodalmi összeállításunk, személyes alkotói vallomásokkal, sztorikkal március 15-én, 12.05-től hallható.


Szerkesztő-műsorvezető: Warholik Zoltán

Szavakon túl

Műsorvezető:
Kadarkai Endre
Szerkesztő:
Lehoczky Mirjam

vasárnap 13:00

Mély, kissé speciális beszélgetések minden vasárnap 13:00-tól Kadarkai Endrével.

Az adásban 20 fogalmat/kifejezést kap a vendég, és ő választja ki, melyekről beszélgessenek, de ő maga sem tudja, milyen kérdés is húzódik a kifejezés mögött, mely valamilyen módon kapcsolódik az életéhez.

Az adást követően a YouTube csatornánkon meg is nézheti az adás videófelvételét.

A Szavakon túl már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Listen on Google Podcasts

 

Szerepvállalás

Műsorvezető:
Bíró Bori
Szerkesztő:
Bíró Bori

szombat 13:00; ism.: vasárnap 02:30

Főszerepben a társadalom. Bíró Bori műsora a társadalmi felelősségvállalásról. Az adás hétről-hétre példákat hoz arra, hogy egy-egy cég vagy intézmény, netán magánszemély, milyen formában, milyen eszközökkel járul hozzá anyagi gondok, társadalmi problémák orvoslásához, az életminőség javításához, a fenntartható fejlődéshez. Ily módon is kifejezve, hogy felelősséget érez azért a környezetért, amelyben él és dolgozik. A Klubrádió 'Média a társadalomért' különdíjjal kitüntetett műsora. 

A Szerepvállalás már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Szolidaritás

Műsorvezető:
Selmeci János
Szerkesztő:
Gerenday Bars Ágnes

Szerda 14:00

A Klubrádió munkaerőpiaci műsora a bérből és fizetésből élőknek.

Szakszervezetek, érdekképviseletek, nyugdíjügyek és a munka világa - minden héten Selmeci Jánossal.

A Szolidaritás már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Tükörfordítás

Műsorvezető:
Pályi Márk
Szerkesztő:
Pályi Márk

szombat 14.00 (ism.: vasárnap 8:00)

A Klubrádió kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorában az irodalmi szövegek és a hétköznapi életünk valósága közötti átjárást kutatjuk, tükröt tartunk azoknak az összefüggéseknek, amelyeket általában kevésbé szoktunk vizsgálni. A rendszeresen jelentkező műsorban felolvasások és beszélgetések váltják egymást, valamennyi adás szerkezete kicsit eltérő, a téma pedig minden esetben egészen különböző.

A Tükörfordítás már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Uniszex

Műsorvezetők:
Kerekes Borbála
Kovács Gellért
Szerkesztő:
Kerekes Borbála

hétfő 14:00

Uniszex. Tabukròl tabuk nèlkül nem csak nőknek. Esélyegyenlőség és női jogok. Az aktuális és örökérvényű kérdésekre szakértő vendégekkel keresi a választ a két műsorvezető, Kerekes Bori és Kovács Gellért.
 
 

Az Uniszex már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Utcafront

Műsorvezető:
Rózsa Péter
Szerkesztő:
Árva Brigitta

szombat 17:00; ism.: vasárnap 7:00

Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá!

Az Utcafront már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Utópia

Műsorvezető:
Neuman Gábor
Szerkesztők:
Lőrincz Csaba
Neuman Gábor

kedd 19:00; ism.: szombat 06:00

Vajon mi az öregedés?  Milyen szakmákra lesz szükség 50-100 év múlva? Hogyan és kik fogják irányítani a társadalmakat? Mi lesz a vallásokkal? Mi lesz a ...?
A Klubrádió tudományos, ismeretterjesztő műsorában, az Utópiában a jövőkutatás legizgalmasabb kérdéseit boncolgatjuk hétről hétre, kiemelkedő tudósok és szakértők segítségével.

Az Utópia már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Útszélen

Műsorvezető:
Józsa Márta
Szerkesztő:
Józsa Márta

csütörtök 15:00

Útszélen – műsor mindenkinek azokról, akiket magukra hagytak.

A peremre kényszerült emberek gondjairól és az azokat enyhítő lehetőségekről, örömeikről, teljesítményeikről beszélgetünk csütörtökönként az érintettekkel.

Az Útszélen már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Világháló

Műsorvezető:
Benda László
Szerkesztő:
Horváth Ádám

péntek 15:30

A Klubrádió színes és kiadós fogása minden pénteken fél négytől.
A hozzávalók:  történetek, kopogós és puha hírek, egy kis bulvár - persze jó ízléssel. Végül adunk hozzá egy kis zenét, és az egészet alaposan összedolgozzuk, 30 perc alatt tálaljuk. A főúr: Benda László
 

Visszajátszás

Műsorvezető:
Warholik Zoltán
Szerkesztő:
Sugár Ágnes

hétfő 13:00

A Klubrádió heti válogatása. Minden hétfőn, 13.05-től egy órányi extra sűrítményt adunk a magunk mögött hagyott hét legizgalmasabb pillanataiból. Méghozzá a "három K" jegyében: közélet, kultúra, közszolgálat (a valódi közszolgálat). Kínálunk történeteket és történelmet, bicskanyitogató mondatokat és reagálásokat, emberi sorsokat és megindító pillanatokat, praktikus tanácsokat a hétköznapokra, no és borúra is derűt!

"Pótoljuk vagy éljük át újra az elmúlt hét különleges rádiós pillanatait - kimazsolázgatva. Mindezt leghűségesebb klubtagjainknak."

Zöldklub

Műsorvezető:
Lay Viktória

csütörtök 15:00, ism.: hétfő 05:00

Zöldklub – Flóra, fauna és fenntartható fejlődés, a Klubrádió természet- és környezetvédelmi műsora. 

A Zöldklubban igyekszünk nem leszűkíteni a kereteket, hanem megvizsgálni az ember és környezete kapcsolatát, nem csak a jövőben és a jelenben, hanem a múltban is. Megpróbáljuk megérteni, hogy mi adja a természethez való viszonyulásunk alapjait, hogyan változtunk mi, hogyan változtattuk meg a környezetünket, és hogyan tudnánk újra kapcsolódni hozzá?

Flóráról, faunáról, fenntartható fejlődésről minden csütörtökön 15 és 16 óra között.

A Zöldklub már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Zsebenciklopédia

Műsorvezető:
Gaál Ildikó
Szerkesztő:
Gaál Ildikó

csütörtök 13:00, ism.: csütörtök 21:00

Zsebenciklopédia – leltározás miatt nyitva. Vagyis akár, ha egy kislexikont nyitnánk ki, minden adásban előbukkan egy szó, amely annak az adásnak a központi témája, amit a műsorban körbejárunk a saját kifejezési lehetőségeinkkel, véleményünkkel, eszköztárunkkal.

Minden adásnak van tehát egy hívószava, amihez 2-3 olyan vendéget szólaltatunk meg, akikről sejthető, hogy markánsan és egymástól különböző módon viszonyulnak ehhez a hívószóhoz. Ezek a vendégek elsősorban nem ismert emberek, hanem inkább szakmájuk kiválóságai. A műsor állandó eleme egy-egy a témába vágó, azt egy kicsit a gyakorlati élettől elemelő irodalmi idézet, vers, novella vagy zene.

A Zsebenciklopédia már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Válogatás korábbi műsorokból

30 éve...

2019. március 15., péntek 18:00

A Klubrádió egyedi műsora Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot elindító nap évfordulójára. A 171-re. Az adásban az 1989. március 15-ei ellenzéki tüntetésről beszélgetett Rózsa Péter műsorvezető Ripp Zoltán történésszel.

A jövő itt van

Műsorvezető:
Bencsik Gyula
Szerkesztő:
Bencsik Gyula

hétfő 14:00; ism.: kedd 05:00

A Klubrádió ifjúságérzékelő műsora, mely igyekszik megismerni, megismertetni, megérteni és megértetni a fiatalok viselkedésének mozgatórugóját.

Tetkó és piercing, techno és pop, szakadt márkás cuccok és aranylövés.

Milyen a jövő nemzedék? Milyen lesz? Válaszok hétfőnként 14 órától.

Az A jövő itt van már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

A Lényeg - A Klubrádió hírpodcastja

Műsorvezetők:
Báder Tamás
Kárpáti János
Hardy Mihály
Kemény Dániel
Rózsa Péter
Turák Péter
Szerkesztők:
Báder Tamás
Kárpáti János
Hardy Mihály
Kemény Dániel
Rózsa Péter
Turák Péter

A Lényeg podcast változata - kizárólag az ismertebb podcast platformokon keresztül érhető el, ezek az anyagok nem hallhatók így a Klubrádió műsorában.

Kicsit más hangvétellel hírek minden hétköznap 16:00-kor.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 
 

Angyalföldi Hetes

2019. október 11., péntek 21:00

Hosszú szünet után újraéledt a népszerű kabaréműsor, a Heti Hetes, legalábbis megidézték egykori szereplői. Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László és Farkasházy Tivadar Angyalföldi Hetes címmel tartott előadást még szeptember 24-én a Radnóti Miklós Művelődési Központ színpadán. Az előadás hangfelvételét a Klubrádió október 11-én pénteken 21 órától sugározza. Hallgassa Ön is!

Az igazság pillanata

Műsorvezető:
Bolgár György

péntek 12:30 – Új műsor! Első adás: március 8.

Az igazság pillanata – Valótlanságokkal szemben a tények. Bolgár György műsora a ránk zúduló , egyre gyakoribb és egyre durvább hazugságokra kívánt választ adni. Ebben az értelemben hasonlított a szerző töb mint kilenc éven át a 168 óra című hetilapban közölt sorozatára (Hogy mivan?), illetve a Népszava szombati számában jelenleg is olvasható Hazugságvizsgálóra. A lényeg mindegyik esetben az volt, hogy a hazugságokkal, csúsztatásokkal, félrevezetésekkel traktált közvéleményt megismertessük a tényekkel.

szerkesztő-műsorvezető: Bolgár György
a szerkesztő munkatársa: Kovács M. Veronika

A műsor szünetel.

Bonyolult dolgok

Műsorvezetők:
Bálint Judit
Korpás Krisztina
Szerkesztők:
Bálint Judit
Korpás Krisztina

csütörtök 19:00; ism.: hétfő 04:00

A Bonyolult dolgok közérdekű társadalomtudományi, társadalompolitikai témákat dolgoz fel szakértőkkel, tudósokkal, vagy a témát feltáró újságíróval. Minden műsor egy kérdést feszeget, de igyekszünk azt minél alaposabban körüljárni, és bemutatni, hogy egy-egy helyzetnek számos kimenetele és megoldása lehet. A válaszokat és a megoldásokat nem feltétlenül mi adjuk meg a kérdésekre, inkább arra törekszünk, hogy bemutassuk, hogy a dolgok  a legtöbbször nem feketék vagy fehérek, hanem annál sokkal de sokkal bonyolultabbak.

A műsort Korpás Krisztina és Bálint Judit vezeti.

A Bonyolult dolgok már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Csak semmi majré - magyar zsidó történetek

Műsorvezető:
Rózsa Péter
Szerkesztő:
Rózsa Péter

csütörtök 13:00

A majré jiddis szó, jelentése félelem. Szóval félelem, majré nélkül beszélgettünk arról, hogy milyen ma a közös életünk itt, vannak-e tabuk, elhallgatások, ki nem beszélt s így bizalmatlanságot, félelmet okozó ügyek. Nem, nem jó az egyes szám, hiszen ezek a közös ügyeink, mint ahogy a holokauszt sem az elpusztított zsidóknak és utódainak, hanem az egész magyar nemzetnek a tragédiája. Erről is beszélgettünk rabbikkal, történészekkel és szakértőkkel.

A műsor szünetel, legutóbbi 2020. szeptember 17-én sugározta a Klubrádió.

Dr. Bubnó Roll

Műsorvezető:
Bubnó Márk
Szerkesztő:
Árva Brigitta

hétfő 15:00; ism.: kedd 05:00

Műsorvezető: Bubnó Márk

Klasszikus zenei műsor nem klasszikus felfogásban. Dr Bubnó és vendégei megkísérelték a klasszikus zenei művekkel és művészekkel egy szintre emelni a zenehallgatás villamosmegállójának peronját.  Általában nem sikerült nekik.  

Dr. Bubnó sokak által kedvelt műsora hosszú éveken át futott a Klubrádión, utolsó adását 2020. június 22-én sugároztuk. A helyén, hétfőn délután 3-tól az Operaklub című műsorunkat hallgathatják!

Élni

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

szombat 12:00; ism.: hétfő 21:00

Egy műsor arról, hogy miért érdemes élni.

Kadarkai Endre hétről hétre beszélget két vendéggel, ismert és hétköznapi emberekkel arról, hogy szerintük mi az élet értelme. Elmondják, ők mikor és hogyan jöttek rá arra, hogy élni jó. Erőt adó, pozitív történetek, nem csak azoknak, akik borúsan látják a helyzetet.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Európa választ!

Műsorvezetők:
Bálint Judit
Korpás Krisztina
Bálint Judit
Dési János
Rózsa Péter

A Klubrádió egyedi műsora volt a 2019-es európai parlamenti választás napján. Minden, amit az Európai Parlamenti választásról tudni érdemes. Elemzések, exit pollok, körkapocsolás az eredményvárókba. 

Felületi feszültség

Szerkesztő:
Jávor Dénes Marcell

amikor eljön az ideje

Műsorvezető-szerkesztő: Jávor Dénes Marcell

Zenei kalandozások a hazai underground berkeiben, a dubtól kezdve a pszichedelikus rockon át egészen a reggae-ig.

Felütés

Műsorvezető:
Molnár Szabolcs
Szerkesztő:
Eszes Kinga

szerda 21:00

A Klubrádió kortárs klasszikus zenei műsora, adásonként egy-két témát és az ezekhez kapcsolódó zenei eseményeket járja körül, melyekhez az előadókkal, zeneszerzőkkel, szakértőkkel beszélgetve, és persze sok-sok zenei részlettel igyekszik kedvet csinálni.
A szerkesztő: Eszes Kinga zenetörténész, a műsorvezető: Molnár Szabolcs.

Felütés már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Ha én ezt a Klubban elmesélem … !

Műsorvezetők:
Warholik Zoltán
Gaál Ildikó
Szerkesztők:
Warholik Zoltán
Gaál Ildikó

péntek 20:00, ism.: vasárnap 19:00

Ahogyan azt nyáron megszokhattuk, péntektől ismét jelentkezik, a Ha én ezt a Klubban elmesélem... című műsorunk, Gaál Ildi és Warholik Zoltán váltott műsorvezetésével.

Műsorvezetőink ismert emberekkel beszélgetnek azokról a meghatározó kulturális élményeikről, amelyek különösen nagy hatással voltak a szemléletükre, a személyiségük alakulására. Arról a személyes viszonyról, amely egy filmhez, színházi előadáshoz, könyvhöz, koncerthez, vagy akár divatirányzathoz, esetleg kultúrtörténeti korszakhoz köti őket. Minderről úgy, mintha egy kávéházi asztalnál társalognának egy latte vagy egy pohár bor mellett.

Halottak napja elé - 2019

Szerkesztők:
Váradi Júlia
Gálvölgyi János
Szénási Sándor
Kelen Károly
Rab László

2019. november 1., péntek

A Klubrádió 2019. november 1-jei, mindenszentek napi egyedi, tematikus műsorsorozata. 

Reggel 6-7 közt Vass Éva színművészre az április 17-i Dobszerda-beli interjújával emlékezünk,

 

7-8-ig megismételjük a július 18-i Folyt. Köv. – Volt egyszer egy Népszabadság című műsor Heller Ágnessel készült interjúját,

 

10-től az Ötösben Gálvölgyi János 2010-es, Horváth Ádámmal és 2009-es, Ungvári Tamással készült interjúját hallhatják újra,

 

12-13 óráig Váradi Júlia műsorvezető a Dobszerda ismétlőadásában Kardos András filozófussal beszélget arról, hogyan lehet élni Konrád, Heller, Rajk nélkül... ,

 

14-15-ig ismét Rajk Lászlóra emlékezünk, a Szabadság, Elvtársak című műsor április 12-ei adásának ismétlésével.

 

A Reggeli gyors kivételesen 8-10-ig robog Pálinkás Szüts Róberttel,

 

16 órától pedig Lang Györgyivel és Falusi Mariannal beszélgethetnek a Megdumáljuk! Című betelefonálós műsorunkban.

Hangosfilm - Szélesvásznú verzió

Műsorvezető:
Timár Ágnes
Szerkesztő:
Timár Ágnes

szombat 13:30

Kimaradt jelenetek, extrák, audiokommentár, és minden, ami egy rendezői változatba beleférhet. Művészportrék, filmelemzések, képregény adaptációk, mozis múltidézés félórában.

A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

 

Házi Szörp Fesztivál

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Para-Kovács Imre

2020. szeptember 20., vasárnap 14:00

Házi Szörp Fesztivál –a Klubrádió egyedi műsora 2020. szeptember 20-án.

Vasárnap délután 2-kor töltsön magának otthon egy szörpöt, dőljön hátra a karosszékben és 6 óráig képzelje magát a szokásos éves fesztiválunkra.

Idén Házi Szörp Fesztivált tart a Klubrádió, hogy vigyázzunk egymásra.

Szeptember 20-án, vasárnap 14 órátől Para-Kovács Imre, Pálinkás Szüts Róbert és a Klubrádió stábja várja önöket! Lesz Arany Zebra-díjátadás, operatív törzsi gyűlés, zene, tánc, kvízzel, meglepetésekkel.

Nem adjuk fel, önökkel együtt folytatjuk!

Vasárnap 2-től 6-ig Házi Szörp Fesztivál a Klubrádióban, a 92.9-en, és az interneten is.

Helló, Internet!

2021. február 14., vasárnap 16:00

Klubrádió másképprendhagyó műsorfolyam a rádió túlélése, sőt újjászületésnapja alkalmából sok vendéggel, beszélgetéssel, zenével, a közéleti, a kulturális és a hírszerkesztőség kétórás blokkjaival. 2021. február 14-e sorsfordító napot előzött meg a Klubrádió életében, az ami utána jött, veszteség és új kezdet egyszerre. Elvették a húsz éve működő adó frekvenciáját, február közepétől nem szólhat az éterben, mégis továbbmegy, nem adja fel, műsorát az interneten tovább sugározza, és újfajta tartalmak gyártásába is belekezd. Nem adjuk fel, ebből a helyzetből is megerősödve kerülünk ki!

"Ezerszer halhatták az elmúlt hónapokban, hogy jogunk van hozzá! Ez nem változott, mi elkészítjük azokat a műsorokat, amiket eddig is. Önök pedig jelenleg úgy érvényesíthetik a jogukat ennek meghallgatására, hogy az interneten kapcsolódnak ránk. Ez sokuknak kezdetben nem lesz egyszerű, de elszántságukat pontosan ismerjük, hiszen az tart minket életben már hosszú idő óta. Szolidaritás, elszántság és nem félni! Ezekkel tehetünk a legtöbbet magunkért és az országért is. Hadd szóljon!" (Részlet Kárpáti Iván február 9-i, keddi jegyzetéből.)

Heni főz neked

Ámon Heni gasztroblogger elkészíti alternatív karácsonyi menüjét.

In memoriam Tamás Gáspár Miklós

Műsorvezető:
Szénási Sándor

Rendkívüli adás, melyben a 2023 januárjában elhunyt Tamás Gáspár Miklósra emlékezett Szénási Sándor és két vendége: Radnóti Sándor esztéta és Szilágyi-Gál Mihály filozófus.

Ingatlanpiac

Műsorvezető:
Törtei-Takács Kriszta
Szerkesztő:
Törtei-Takács Kriszta

kedd 14:00; ism.: vasárnap 3:00

Műsorvezető-szerkesztő: Törtei-Takács Kriszta 

A műsor naprakész információkat közvetít az ingatlanpiac aktuális kérdéseiről. E mellett minden műsorban lehetőséget kapnak a hallgatók arra, hogy a meghívott szakértőktől kérdezzenek. Állandó szakértők hitelezéssel, lakástakarékokkal, földhivatali ügyekkel, ingatlan adózással, illetékfizetéssel, közjegyzői ügyekkel, lakásfelújítással, lakberendezéssel és ingatlan értékének meghatározásával foglalkoznak.

Katonadolog

Műsorvezető:
Borgula András

A Katonadolog a Klubrádió egykori műsora, amelynek utolsó adását 2019. szeptember 8-án sugároztuk.

A Katonadolog a csatorna más műsoraival ellentétben a káoszon alapult. Sem tematika, sem vezérszál, sem egység nem, vagy csak alig lelhető fel benne. Viszont Borgula András annál inkább. A műsorvezető-szerkesztő saját szája íze szerint hívta vendégeit az élet minden tájáról, hogy kellemes, többségében könnyed beszélgetéseket folytasson velük vasárnap délutáni háttérként az élethez. Bocsássák meg neki, ha néha komoly. 

Klubmese

2019. december 31., kedd 13.00

A 2019. októberi Szörp-Szóda Fesztiválunkon kollégáinktól és barátainktól elhangzott közéleti mesék gyűjteménye. Mesemondók: Galkó Balázs, Dési János, Para-Kovács Imre, Szénási Sándor. Zenéjét szerezte és előadja: Bródy János.

Kofavizit

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Törtei-Takács Kriszta

szombat 08:00

A Klubrádió egykori főzős magazinja, amelyet 2010-ben és 2011-ben sugároztunk.

Piaci séta, válogatás, terefere a hentessel, a zöldségessel, kóstolók, és meglepetések is – hiszen sosem lehet tudni, milyen népszerű, ismert ember jön szembe kosárral a kezében. Ezt kínálta a Kofavizit.

Göczey Zsuzsa és Törtei Takács Kriszta a Lehel Csarnokban vásárolt a főzéshez, hogy aztán a műsorban mindenki füle hallatára el is készítsenek egy-egy ínycsiklandó ételt. Göczey Zsuzsa természetesen remek zenét is adagolt az adásban, Törtei Takács Kriszta pedig – ahogy tőle megszokhattuk – mindent megkérdezett, ami fontos lehetett.

Lég-Kondi

Szerkesztő:
Árva Brigitta

péntek 15:00, ism.: hétfő 05:00

Műsorvezető: Fórizs Mátyás

A Klubrádó korábbi zöldmagazinja. A műsor megszűnt, utolsó adását 2020. augusztus 14-én sugároztuk.

Klíma- és környezetvédelmet erősítő közös agygyakorlatok a Klubrádióban. Bár a fő kérdés adott: mekkora veszélyben van valójában a Föld, és visszafordíthatók-e a folyamatok, mi mégsem apokaliptikus hírekkel jövünk riogatni szerdánként, hanem a megoldásokat keressük, és a válaszokat a kérdésre: kinek kell változtatnia? Az ipari vállalatoknak, a döntéshozóknak vagy nekünk, hétköznapi szokásaink átalakításával? 

A Lég-Kondi Facebook-oldala

Mandátum

Műsorvezető:
Szentpéteri Nagy Richard
Szerkesztő:
Szentpéteri Nagy Richard

csütörtök 19:00; ism.: hétfő 2:00

Műsorvezető: Szentpéteri Nagy Richard 

A  Klubrádió heti műsora volt. Segített eligazodni a választási rendszerek és választási metódusok útvesztőiben, elemzi a véleménykutatási és választási eredményeket -  Szoboszlai Györggyel, Tóth Zoltánnal és Wiener Györggyel, valamint további választási szakértőkkel és alkotmányjogászokkal. A műsor utolsó adás 2020 márciusában volt. 

Megdumáljuk!

Műsorvezető:
Bódy Gergő

Ünnepek idején nem Megbeszéljük, hanem Megdumáljuk! A Klubrádió alkalmi műsora.

Mese habbal

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

vasárnap 17:00

A Klubrádió egykori műsora, amelynek adásait 2019 őszén vasárnap délutánonként több mint egy hónapon át megismételtük. Az ekkor elhangzott részeket az Archívumban hallgathatja újra!

Nívó - a minőség magazinja

Műsorvezető:
Törtei-Takács Kriszta
Szerkesztő:
Törtei-Takács Kriszta

csütörtök 14:00; ism.: vasárnap 6:00

Műsorvezető-szerkesztő: Törtei-Takács Kriszta 

A Nívó az „életminőségről és a minőségi életről” szól. Hogyan tegyük élvezhetőbbé hétköznapjainkat, mi javíthatná hangulatunkat, mi tehetné kényelmesebbé (élhetőbbé) környezetünket, mi tenné egyszerűbbé az ügyintézést, biztonságosabbá a vásárlást, kevésbé feszültté a közlekedést, praktikusabbá az utazást, pihentetővé a szabadidőt… Nálunk válaszokat is kapnak.

Operaklub - nem csak operakedvelőknek!

Műsorvezető:
Hábetler András
Szerkesztő:
Árva Brigitta

hétfő 15:00; ism.: kedd 05:00

Opera az egész világ!

Zenés beszélgetés a világról, az életről,én önmagunkról.

Hogyan látják a világot az "operások" - énekesek, zenészek, karmesterek, rendezők  - és hogyan látja az operát a világ?  Az Operaklubban a hallgató hétről-hétre találkozhat és megismerkedhet a magyar zenei élet kiválóságaival. Az operák apropóján, nem csak zenéről beszélgetünk, hanem minden másról: az irodalomtól a gasztronómiáig, a sporttól a pszichológiáig, a divattól az orvostudományig. Szeretnénk közel hozni a müfajt úgy, hogy a hallgató azt érezze, hogy az opera nemcsak a kultúra, hanem a mindennapi életünk szerves része is lehet.

A műsor utolsó friss adása 2021. október 11-én hétfőn volt hallható.

Partitúra nélkül

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

vasárnap 17:30

A Klubrádió egykori műsora, amelynek adásait 2019 őszént egy hónapon  vasárnap délutánonként megismételtünk. Az ekkor elhangzott részeket az Archívumban hallgathatja újra!

Popfilter

Műsorvezető:
Csepelyi Adrienn

szerda 15:00; ism.: csütörtök 5:00

(Szűrjük a zajt!) Azt mondják: bolond, aki ott is összefüggéseket keres, ahol nincsenek. A műsor filozófiája szerint meg az a bolond, aki nem látja, hogy minden mindennel összefügg.  A popkultúra észrevétlenül szövi át az egész életünket, így a legtöbbször fel sem tűnik, milyen lenyűgöző. A Popfilter segít kiszűrni a lényeget.

A műsor 2019. május 1-jével véget ért. A Popfilter műsorvezetője Csepelyi Adrienn volt.

Realitás - Politikai útkeresés

Műsorvezető:
Rózsa Péter
Szerkesztő:
Somfai Péter

péntek 15:00

A hangzatos jelszavak – az egyfelől hagymázas nemzeti víziók, másfelől az elvont társadalompolitikai álmok helyett beszéljünk végre a valóságról!

Mi a politika és mi az állampolgárok helye, szerepe ebben?

Ki fizeti a révészt, vagyis árazzuk be végre a parlament és a kormány munkáját!

Rózsa Péter vitaműsora minden pénteken délután 3 órától a Klubrádióban.

A Realitás már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

 

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Rendkívüli kiadás

A Klubrádió egyedi műsora Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot elindító nap évfordulójára. A 171-re.

Szolidaritás.hu

Műsorvezető:
Törtei-Takács Kriszta
Szerkesztő:
Törtei-Takács Kriszta

szerda 14:00

A Klubrádió érdekvédelmi magazinja. Középpontban a munkavállalók és a munkakörülmények. Szót kapnak a szakszervezetek, a civilek, a munkaadók és a szakértők is a nyugdíj vagy a munka világából. Kéthetente a hallgatóké a műsor, kérdéseikre a műsor vendégei válaszolnak.

Szószátyár

Műsorvezetők:
✝︎ Kálmán László
Nádasdy Ádám
Szerkesztő:
Sugár Ágnes

szerda 19:00; ism.: vasárnap 11:00

Ismeretterjesztő, oldott, klubszerű beszélgetések a nyelvvel, a magyar nyelvvel, a nyelvekkel kapcsolatos mindenféle kérdésekről. 

A hallgatók beküldött kérdéseire válaszol, vagy inkább róluk, vagy éppen azokról beszélget Kálmán László és Nádasdy Ádám, máskor különböző szakértőkkel egy-egy kiválasztott témáról diskurálnak, például nyelvcsaládokról, nyelvi-társadalmi kérdésekről, aktualitásokról.

Szószátyár-csoport a Facebookon

Szörp Szóda

Válogatás a Szörp Szóda fesztiválok emlékezetes pillanataiból

Születésnap

20 éves a  Klubrádió

Ünnepi műsorunkban kicsit felforgatjuk a műsorrendet.

8:00 - a Közéleti Szerkesztőség ünnepi adása

10:00 - a Kulturális Szerkesztőség ünnepi adása

12:15 - a Hírszerkesztőség ünnepi adása

14:00 - a Zenei Szerkesztőség ünnepi adása

16:05 - ünnepi Megbeszéljük Bolgár Györggyel, Arató Andrással és a hallgatókkal

Tudatos.hu

Műsorvezető:
Neuman Gábor

minden hónap 2. és 4.szombatján 14:00

Hogyan maradjunk életben, egy olyan világban, ahol a szociális háló megszűnt létezni, ahol az egészségügyi közállapotok drámaiak, ahol a környezetszennyezés fenyegetettsége mindennapjaink része? Mindemellett még stressz faktorunk is az egekben. Hogyan lehetünk így tudatos állampolgárok? – Tudatos.hu címmel 2019. október 12-én indult a Klubrádión. 

A műsor szünetel!

Vény nélkül

Műsorvezető:
Lay Viktória
Szerkesztő:
Lay Viktória

rendelési idő: péntek 14:00

A Klubrádió egészségügyi magazinműsora. Minden adásban tudományosan megalapozott jótanácsokkal próbáljuk csillapítani fájdalmainkat, problémáinkat.

A Vény nélkül már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Vesztegzár - veletek vagyunk!

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Sugár Ágnes
Hardy Mihály
Bódy Gergő
Neuman Gábor
Para-Kovács Imre

hétköznap 20:00 - 22:00

A koronavírus okozta járványhelyzet idején sugárzott műsorunk, amelynek utolsó adása 2020. május 30-án, pénteken volt. A hétköznap esténként közvetített beszélgetésekkel, riportokkal próbáltunk segítséget, vigaszt, menedéket nyújtani a karanténban élőknek. Hívhattak minket, ha egyedül érezték magukat, megoszthatták gondolataikat, érzéseiket, ötleteiket. 

Világtalálkozó

Műsorvezető:
Kadarkai Endre
Szerkesztő:
Kadarkai Endre

szombat 12:00; ism.: hétfő 21:00

Kadarkai Endre új műsora a Klubrádión minden szombaton déltől! A Világtalálkozóban két teljesen eltérő habitusú és értékrendű közismert embert ültet egy asztalhoz. Olyanokat, akiket valószínűleg máskülönben nem hozott volna össze az élet. Ezúttal nemcsak ő kérdez tőlük, hanem ők is egymástól. 

Az adást követően a YouTube csatornánkon meg is nézheti az adás videófelvételét.

A Világtalálkozó már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast