Vádat emeltek Biró Ferenc ellen - 140 milliós károkozással vádolja az ügyészség az Integritás Hatóság elnökét
9/06/2026 09:25
| Szerző: Klubrádió
A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke és felesége ellen.
Az ügyészség közleménye szerint a nyomozás egy bejelentés nyomán indult, és az első nyomozati cselekmények után 2025 januárjában hallgatták ki gyanúsítottként az elnököt és házastársát. A hatóság szerint az ezt követő, tanúkihallgatásokkal, adatszerzésekkel és kutatásokkal folytatott széles körű nyomozás során további bűncselekmények gyanúja is felmerült Biróval szemben.
A vádirat egyik központi eleme egy bérelt luxusterepjáró használata. Az ügyészség szerint az Integritás Hatóság már biztosított az elnök számára szolgálati gépkocsit és gépkocsivezetőket, ennek ellenére továbbra is fenntartottak egy másik, a hatóság által fizetett járműbérletet. A vádirat szerint az autót valójában az elnök felesége használta, és annak üzemanyagköltségeit is a hatóság állta. Az ügyészség számításai szerint ez mintegy 21 millió forintos többletköltséget okozott.
A vád szerint Biró Ferenc visszaélt hivatali helyzetével akkor is, amikor az Integritás Hatóság két elnökhelyettesének egyes jogköreit jogszerűtlenül korlátozta, miközben bizonyos közhatalmi jogosítványokat saját hatáskörben gyakorolt.
Az ügyészség kifogásolja azt is, hogy az elnök három szerződést kötött egy brüsszeli tanácsadó céggel. A vádirat szerint ezek a megállapodások nem voltak összeegyeztethetők az Integritás Hatóság törvényben meghatározott feladataival, és részben egy Brüsszelben létrehozni tervezett képviselet előkészítését szolgálták. Az ügyészség álláspontja szerint ilyen külképviselet létrehozására kizárólag az állam jogosult. A szerződések alapján a hatóság több mint 100 millió forintot fizetett ki lobbi- és kommunikációs szolgáltatásokra.
A vádirat egy fiktív telephelyhasználati szerződést is említ. Eszerint az Integritás Hatóság nevében bejegyeztettek egy brüsszeli címet telephelyként, noha az ügyészség szerint a hatóságnak ott valójában soha nem volt saját irodája.
A külföldi kiküldetésekkel kapcsolatban az ügyészség azt állítja, hogy Biró Ferenc a számára járó napidíjak mellett az Integritás Hatóság bankkártyájával további mintegy 1,5 millió forintot költött saját céljaira.
A vád szerint az elnök egy családi barátját is alkalmazta annak ellenére, hogy tudta: a férfi nem rendelkezik a szükséges képesítésekkel. Az ügyészség szerint az úgynevezett Integritás Akadémiában tervezett oktatási tevékenység sem kapcsolódott érdemben a hatóság feladataihoz. A munkaviszony végül nemzetbiztonsági ellenőrzés nyomán szűnt meg. Az ügyészség szerint az alkalmazás több mint 11 millió forintos vagyoni hátrányt okozott.
A Központi Nyomozó Főügyészség összesítése szerint az Integritás Hatóságot ért kár meghaladja a 140 millió forintot. Az ügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emelt vádat.
A vádiratban az ügyészek azt indítványozzák, hogy a bíróság szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélje Biró Ferencet, valamint rendelje el 23 millió forint értékű vagyon elkobzását. Az autóhasználattal összefüggésben bűnsegédként vádolt feleség esetében felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést kér az ügyészség.
Biró a DE! Akcióközösségnek adott interjút, mely tegnap jelent meg. Ebben az Integritás Hatóság elnöke arról beszélt, hogy szerinte az a rendszerszintű korrupció, ami Magyarországon működött az elmúlt 16 évben, konzervatív becslése szerint 60 ezer milliárd forintba került az országnak. Azt is állította, hogy 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai uniós ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy megbeszélésen arra szólította fel, hogy az Integritás Hatóság ne folytassa bizonyos vizsgálatait.

