„Klubrádió
A lényeg

Magyar szerint a budapesti korrupciós ügy rámutat a Fidesz és az MSZP 70:30-as megállapodására

6/07/2026 10:29

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

A miniszterelnök szerint a Fidesz és az MSZP korábban felosztotta az országot.

Magyar Péter közösségi oldalán kommentálta a hétfő reggel nyilvánosságra került információkat, amelyek szerint Czeglédy Gergő, Óbuda korábbi MSZP-s alpolgármestere még 2024-ben részletes beismerő vallomást tett egy, Bús Balázs egykori fideszes polgármester hivatali ideje alatt működő korrupciós hálózatról. Vallomása alapján az ügyben érintett lehet Kiss László baloldali polgármester, valamint Puskás Péter volt fideszes alpolgármester is.

„A budapesti nagykoalíciós korrupciós ügy megmutatja kicsiben, hogy 20 év alatt miként osztotta fel/lopta el a Fidesz és az MSZP 70:30 arányban az országot” – fogalmazott a miniszterelnök.

A Központi Nyomozó Főügyészség június 4-én kezdeményezte több II. és III. kerületi politikus, köztük Puskás Péter letartóztatását a politikai oldalakon átívelő korrupciós ügyben. Július elején azonban Puskás esetében megszüntették a letartóztatást, arra hivatkozva, hogy „letartóztatása elrendelésének különös okai időközben megszűntek”.

Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere jelenleg az NKA-támogatásokkal összefüggő ügyben szerepel gyanúsítottként, és továbbra is letartóztatásban van.