Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától, "a politikai kultúra színvonalának emelése érdekében"
12/06/2026 15:29
| Szerző: Klubrádió
"Ezúton megkövetem dr. Erőss Mónikát, és bocsánatot kérek tőle az általa sérelmezett mondatok miatt!" – írta a volt Fidesz-frakcióvezető Facebook-oldalán.
„Bő két hét telt el, amióta a parlament tiszás többsége nem adta ki a mentelmi jogomat egy magánvádas ügyben. Én igennel szavaztam, ahogy korábban ígértem, ám az új kormánypárti többség nemmel.” – írta Kocsis Máté pénteken.
A volt Fidesz-frakcióvezető ügye azután került a parlament mentelmi bizottsága elé, hogy januárban Erőss Mónika, Magyar Péter édesanyja tett feljelentést ellene, mert szerinte a képviselő Facebookon rágalmazta őt. Mivel magánvádról volt szó, a bizottság a korábbi gyakorlatnak megfelelően a mentelmi jog fenntartását javasolta az Országgyűlésnek is, mely végül 178 nem és 9 igen szavazat, valamint 5 tartózkodás mellett fenntartotta Kocsis mentelmi jogát.
Kocsis posztjában azt írta, szerinte semmi rendkívüli nem történt, mert az országgyűlés gyakorlata magánvádas esetekben legtöbbször az, hogy nem függeszti fel a mentelmi jogot. Majd úgy fogalmazott:
„Akár túl is léphetnénk tehát az egész történeten, hiszen bíróság elé már nem kerül, de a politikai kultúra színvonalának emelése érdekében tennék ma egy kísérletet, hátha meghonosul.” Ezután került sor a bocsánatkérésre, Kocsis azt írta, megköveti dr. Erőss Mónikát és bocsánatot kér tőle „az általa sérelmezett mondatok miatt”.
A fideszes képviselő azért hozzátette azt is: „A vonatkozó mondatot most nem ismételném meg, de több okból is vállaltam volna a bíróság előtt zajló vitát. Közszereplők között, közügyben, felfokozott kampányhangulatban zajló szóváltásról van szó, így a tűrésküszöbnek magasabban kell lennie, továbbá bármilyen ítélet született volna, az hivatkozást jelenthetne a nyilvánosság előtt Magyar Péter hasonló vagy hasonlóan durva (ez megítélés kérdése) mondataival kapcsolatban.”
A 444 hozzáfűzte: Kocsis tavaly kérdésnek álcázva azzal vádolta meg Erőss Mónikát, hogy intézkedett a Tisza érdekében a bíróságon. Erőss ugyanilyen jellegű poszt miatt Deutsch Tamást is feljelentette rágalmazásért.
