„Klubrádió
A lényeg

Elküldi a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját Tarr Zoltán

12/06/2026 16:30

| Szerző: Klubrádió

"A fenntartó képviselőjeként visszavontam Dr. Szabó Csabának, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának vezetői megbízatását" – írta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.

Az okokról így fogalmazott:

„A minisztérium részéről bizalomvesztés alakult ki a főigazgató felé azután, hogy a Levéltár vezetője a fenntartót megkerülve kezdeményezte az intézmény fenntartói státuszának megváltoztatását.”

Szabó Csaba 2017-ben lett a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. Amit Tarr ír, hogy kezdeményezte az intézmény fenntartói státuszának megváltoztatását, egyelőre nem tudni továbbiakat.

Tarr szerint az MNL a magyar kultúra egyik alappillére, és a minisztériuma feladata ennek védelme, és annak biztosítása, hogy „a magyar kultúra újra szabad, szakmaiságra épülő terület lehessen”.