„Klubrádió
A lényeg

Bejelentette Magyar, kik kapnak iskolakezdési támogatást

2/07/2026 11:57

| Szerző: Klubrádió

Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Magyar Péter videójában emlékeztetett, hogy a kormány döntése nyomán bevezetik a százezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családokban élő gyermekek számára.

"Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert a családja nehéz helyzetben, nehéz körülmények között él, ezért vállaltuk korábban, hogy a rászoruló iskolások számára 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezetünk be" - fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette, hogy egy ilyen támogatási rendszer kialakítása - különösen abban az állapotban, amiben a szociális rendszert és nyilvántartást az előző kormánytól megörökölték - összetett és nehéz feladat, azonban nem akartak még egy évet várni. Ezért olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötötték a támogatást, amelyeknél az állam már megállapította a rászorultságot, ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény.

- Ez azt jelenti, hogy minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a 100 ezer forintos támogatásra.

-  Ezen felül jogosultak lesznek az iskolakezdési támogatásra az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is,

- jogosultak lesznek a sajátos nevelési igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok is.

-Minden olyan gyermek is megkapja a százezer forintos támogatást, aki egyszülős családban nevelkedik,

- jogosultak lesznek a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek is.

A támogatás összege gyermekenként összesen 100 ezer forint. Az első részletet, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja majd a Magyar Államkincstár, hogy a családok még a tanév kezdete előtt meg tudják vásárolni mindazt, amire valóban szükségük van - közölte a miniszterelnök. A második 50 ezer forint novemberben, utalvány formájában érkezik, de szintén csak a gyermekek iskoláztatására lehet felhasználni.

A támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá. A kormány számításai szerint mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet a Tisza-kormány által bevezetett iskolakezdési támogatásban. "Magyarországon az elmúlt évtizedekben elvált egymástól a nehéz sorsú gyermekek és a biztonságban élő gyermekek valósága. Az utóbbi évtizedekben sokan természetesként kezdték elfogadni, hogy a nehezebb körülmények közé születő gyermekek számára nincs kitörési lehetőség, hogy a sorsuk már az életük elején eldől. Pedig ez egyáltalán nem természetes. Ez korábbi rossz politikai döntések következménye" - mondta Magyar Péter a videóban.