Arcfelismerő rendszer kikapcsolva - jelentette az egészségügyi miniszter
2/07/2026 10:14
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Tudatta azt is: a sajtó munkatársai szabadabb rend szerint tudósíthatnak a kórházakból, és a dolgozók is egy új nyilatkozati rend, illetve irányelv alapján szólalhatnak meg.
Lekapcsoltatta a kamerás beléptetőrendszereket az állami kórházakban Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. „A mai naptól a dolgozók be- és kiléptetésekor a kamerák nem funkcionálnak – jelentette be. "A kamerák kizárólag biztonsági térfigyelésre és eseményfigyelésre használhatók. Az arcfelismerő szoftver kikapcsolva.”
Tavaly áprilisban derült ki, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók tiltakozása ellenére kiépítik a kamerás beléptetőrendszereket az állami intézményekben. „Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen bent nyolc órát” – indokolta a húzást a BM államtitkára, Lengyel László.
Hegedűs még reménybeli miniszterként, áprilisban ígérte meg, hogy július 1-jére, azaz Semmelweis-napra leszerelik a rendszereket. A miniszter most azt is bejelentette, hogy „a sajtó munkatársai szabadabb rend szerint tudósíthatnak a kórházakból, és a dolgozók is egy új nyilatkozati rend, illetve irányelv alapján szólalhatnak meg”.
