"A színészek örömmel, és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát Alföldi Róberttel"
10/06/2026 08:46
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Puskás Tamás, a Centrál igazgatója szerint fontos, hogy legyen színházi etikai szabályozás.
Nemrég az Eszenyi-ügyről esett szó Lengyel Tamás, Rainer-Micsinyei Nóra és Molnár Áron podcastjában, a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorában. Molnár a műsorban elmondta, hogy szerinte nemcsak Eszenyi Enikő bánik megalázóan a színészekkel, hanem Alföldi Róbert és Zsótér Sándor rendezők is.
A Blikk megkereste Puskás Tamást, a Centrál Színház igazgatóját. Alföldi rendez és játszik is a belvárosi teátrumban.
"Neki köszönhetjük a remekbe szabott "magyartenger" és Az ügynök halála című produkciókat, amelyek jelenleg szerepelnek a Centrál Színház műsorán, és a jövőben is műsoron maradnak. Emellett a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is ő rendezi. Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát. Ez teljesen más szituáció, mint a debreceni Csokonai Színház ügye, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták." – mondta el a lapnak Puskás.
Hozzátette: "Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül. Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye. Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének."
