„Klubrádió

Archívum

Keresés az archívumban

Ki merem mondani (2024. március 20., szerda 19:00)

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

2024. március 20., Szerda 19:00

Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről

Manapság sokat emlegetett téma a felnőtté válás kitolódása. A fiatalok egyre később költöznek el otthonról, egyre később alapítanak családot, vagy lesznek önálló keresővé. Ennek jól meghatározható pszichológiai és szociális, tehát az egész társadalmat érintő okai vannak. A felnőtté válást segítő vagy éppen azt nehezítő külső, belső folyamatokról beszélgettünk, visszatekintve régmúlt korokba is, hiszen az ember szociális lény, tehát nem pusztán biológiai, hanem nagyban társadalmi, kulturális tényezők formálják, mondhatjuk, növesztik nagyra. Így volt ez régen és így van ez ma is.

A műsor vendégei:

Mayer Máté pszichológus, pár és családterapeuta, történelemtanár

Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító

Ki merem mondani (2024. március 13., szerda 19:00)

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

2024. március 13., Szerda 19:00

Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről

Manapság sokat emlegetett téma a felnőtté válás kitolódása. A fiatalok egyre később költöznek el otthonról, egyre később alapítanak családot, vagy lesznek önálló keresővé. Ennek jól meghatározható pszichológiai és szociális, tehát az egész társadalmat érintő okai vannak. A felnőtté válást segítő vagy éppen azt nehezítő külső, belső folyamatokról beszélgettünk, visszatekintve régmúlt korokba is, hiszen az ember szociális lény, tehát nem pusztán biológiai, hanem nagyban társadalmi, kulturális tényezők formálják, mondhatjuk, növesztik nagyra. Így volt ez régen és így van ez ma is.

A műsor vendégei:

Mayer Máté pszichológus, pár és családterapeuta, történelemtanár

Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító

Lélekben (2024. március 09., szombat 12:05) : Demetrovics Zsolt és Kubiszyn Viktor

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

2024. március 09., Szombat 12:05

A Lélekben adásában ezúttal a függőség pszichológiai mibenlétét, kialakulását, lélektani dinamikáját jártuk körül. Előbb Demetrovics Zsolt pszichológus, addiktológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora segít mindezeket megérteni. Ezt követően jön Kubiszyn Viktor író, újságíró, aki húsz évig volt a kábítószerek rabja. alkohol, hallucinogének, LSD, fű, hasis, heroin, tulajdonképpen mindent kipróbált. Rehabilitációja óta sikeres író és prevenciós szakember, megpróbáltatásairól könyvet is írt. Mai napig függőként gondol magára. Tünetmentes függőként.

Ki merem mondani (2024. március 06., szerda 19:00)

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

2024. március 06., Szerda 19:00

Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről

Az ókori vallások egyik közös vonása az "ARANYKOR" mítosz AtlantiszLemúria és más rég letűnt birodalmak virágzása, ahol és amikor az emberiség sokkal szellemibb és sokkal emelkedettebb volt. Az aranykor embere közvetlen kapcsolatban állt az istenek világával, bizonyos értelemben "kozmikus tudatossággal" rendelkezett. Nem merészkedtünk el a feltételezett aranykorig, arról beszélgettünk, hogy merre tart a mai ember? Haladunk-e biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális értelemben? Illetve halad-e az emberiség, mint közösség? És mi a helyzet a morális fejlődésünkkel? Egyáltalán, mit tekintünk fejlődésnek?

A műsor állandó vendégei:

Mayer Máté pszichológus, pár és családterapeuta, történelemtanár

Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító. 

Reggeli gyors (2024. március 05., kedd 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2024. március 05., Kedd 06:00

Az egyházi kézben levő gyermekvédelmi intézményeknél nem kötelező a pszichológiai alkalmassági vizsgálatMeleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének (SZMME) elnöke

Ukrajna a saját lábára áll, hogy felkészüljön a nyugati fegyverellátás csökkenéséreHorváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány junior elemzője

A kormány vendégmunkásokkal lepné el az egészségügyetHerczog László volt szociális és munkaügyi miniszter

Benedek Ágota könyve miatt is bírságot kapott a Libri, valószínűleg az „öncélú szexualitása” miatt – Benedek Ágota író, forgatókönyvíró

Sietős lett mini-Dubaj területének kiürítése, csődbe viheti a helyi vállalkozókat a rövid határidő – Balogh Samu, Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke

A forint és az emberek isszák meg a levét a jegybank körüli felfordulásnakBod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti bank volt elnöke, korábbi kereskedelmi és ipari miniszter

Tavaszi ételekBodrogi Fűszeres Eszter gasztroblogger

Félórás szünetet rendelt el az Operaház főigazgatója a Carmina Burana előadásaiban, hogy növelje a büfé bevételétÓkovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Lélekben (2024. március 02., szombat 12:05): Udvari Judit és Pokorny Lia

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

2024. március 02., Szombat 12:05

Ezúttal a megfelelési kényszerről, a nemet mondás képességéről beszélgettünk. Az érintettek miért félnek csalódást okozni? Mekkora belső szorongással jár mindez? Miért mennek bele kényelmetlen helyzetekbe? Miképp lehet megtanulni a nemet mondás képességét? Előbb Udvari Judit, klinikai szakpszichológus magyarázta el ennek pszichológiai hátterét, majd Pokorny Lia mesélte el saját vívódásait és a tanulási folyamatokat.

Ki merem mondani (2024. február 28., szerda 19:00)

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

2024. február 28., Szerda 19:00

Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről

Az ókori vallások egyik közös vonása az "ARANYKOR" mítosz Atlantisz, Lemúria és más rég letűnt birodalmak virágzása, ahol és amikor az emberiség sokkal szellemibb és sokkal emelkedettebb volt. Az aranykor embere közvetlen kapcsolatban állt az istenek világával, bizonyos értelemben "kozmikus tudatossággal" rendelkezett. Nem merészkedtünk el a feltételezett aranykorig, arról beszélgettünk, hogy merre tart a mai ember? Haladunk-e biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális értelemben? Illetve halad-e az emberiség, mint közösség? És mi a helyzet a morális fejlődésünkkel? Egyáltalán, mit tekintünk fejlődésnek?

A műsor állandó vendégei:

Mayer Máté pszichológus, pár és családterapeuta, történelemtanár

Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító. 

Lélekben (2024. február 10., szombat 12:05): Singer Magdolna

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

2024. február 10., Szombat 12:05

Rendhagyó adással folytatódott a Lélekben! Egy igen megrázó és súlyos témát jártunk körül. Egy gyermek elvesztésénél aligha van fájdalmasabb veszteség. A tragédia feldolgozásának lelki folyamatait, pszichológiai hatásait igyekeztünk megérteni. A téma súlyosságára való tekintettel most két különálló részben dolgoztuk fel a témát. Szombaton Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó válaszol Kadarkai Endre kérdéseire.

Jövő héten pedig Mihaleczki Mária megrázó történetét mutatjuk be. 

Klubdélelőtt (2024. február 03., szombat 09:00)

Műsorvezető:
Kun Zsuzsa

2024. február 03., Szombat 09:00

Vajon a hatalomnak milyen személyiségtorzító hatásai lehetnek, a miniszterelnök évek óta harcban áll az EU-val, miközben kevés ország részesült jobban az EU támogatásaiból, mint Magyarország. A New York Times így ír róla: akkora kockázatot jelent Orbán, hogy pszichológiailag elemzik Brüsszelben. A cikk szerint Brüsszelben van olyan elmélet is, hogy Putyin fizeti Orbánt. Vajon hogyan vélekedik minderről egy olyan magyar pszichológus, Dr. Varga Zoltán, aki évek óta szakmailag elemzi Orbánt. "Döbbenetes és árulkodó, ahogy nevetve mesélte egy '89 körüli felvételen, hogy mennyire utálta az édesapját". (A kisfilm Jávor István filmje, forrás: Indafilm)

DrMáriás, Máriás Béla nemcsak remek festő, most nyílt éppen kiállítása, a magyar-amerikai kapcsolatok javítása, nemzetstratégiai és kortársművészeti priorítás címmel, de mellette például ír is, és azt is jól tudja, hogy a világ legfejlettebb demokráciái hogyan működnek, erről még tanmesét is tart.

Dr. Tábor István műszaki doktor, multinacionális cégeknél volt sikeres vezető, majd miután a szeme romlani kezdett, kiderült, agydaganata van, megműtötték, és bár a műtét sikerült, de 54 évesen ebből már vakon ébredt fel. A visszailleszkedés és az új élet küzdelmeiről szívesen beszél és tart előadásokat. Változás és megküzdés a két kulcsszó. Szerencsés volt, mert munkatársai, főnökei visszavárták. El kell menni a falig!- ezt vallja. Úszik, síel, vakvezető kutyájával gyerekeket tanít.

Kalafszky Adriána szoprán énekesnő hányatott sorsú gyerekként már 5 évesen gyermekotthonban élt, aztán 14 évesen végleg állami gondozásba került. Menedéke mindig a zene volt. A Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte tanulmányait, majd Győrben tanult, és végül a Zeneakadémián oratórium-és dalének művész szakon szerzett mesterdiplomát. Posztgraduális képzésen vett részt Lipcsében, és Kanadában. 2013 óta több, főleg régizenei együttessel énekel itthon és külföldön. A Purcell Kórus tagjaként és szólistájaként rendszeres fellépője a hazai koncertéletnek. 2016 óta foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozásával.

Haumann Máté színész, aki az Oppenheimer Oscar esélyes szuperprodukció egyetlen magyar szereplője és Szilárd Leót alakítja a filmben. Azt, hogy Christopher Nolan filmjében szerepet kapott még édesapjával is meg tudta osztani, akit ezzel természetesen nagyon boldoggá tett. "Gyerünk Haumann!"- ez volt Haumann Péter szállóigévé vált mondása, amely Máténak is segít minden helyzetben.

Lélekben (2024. január 27., szombat 12:05): Dr. Andrek Andrea és Zágoni Bettina

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

2024. január 27., Szombat 12:05

Szombaton újra Lélekben! Ezúttal a születés előtti, illetve a születés közbeni traumák pszichológiai következményeit igyekeztünk megfejteni. Milyen hatása van az újszülött felnőttéletére, ha az anyuka erősen szorong a várandóság alatt? Milyen kötődési problémákhoz vezet, ha valaki nem kívánt terhességből születik? Milyen lelki sérüléseket okozhat a szülés utáni szeparáció? Előbb Dr. Andrek Andrea pszichológus, az ELTE PPK Affektív  Pszichológia Tanszékének adjunktusa, magyarázta el mindezek hátterét, majd Zágoni Bettina története következett.

Reggeli gyors (2024. január 19., péntek 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2024. január 19., Péntek 06:00

Pakisztán rakétacsapásokat hajtott végre Irán területénCsicsmann László, Közel-kelet és India-szakértő, a Corvinus Egyetem tanára

A mozdonyvezetők sem fogadják el a MÁV-Volán vállalatcsoport bérajánlatátBarsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke

Elkészült az Egyensúly Intézet településindexeMarek Bertram, az Egyensúly Intézet elemzője

Egy felmérésben összesen 5307 egészségügyi dolgozó aktuális állapotát vizsgáltákDr. Spányik András foglalkozás-egészségügyi és pszichoterapeuta szakorvos, a Panoráma Poliklinika alapítója, orvosszakmai vezetője

Mit mutatnak a középiskolai és egyetemi rangsorok? – Dr. Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habilitált egyetemi docense, a Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoport vezetője, a CEU Határtalan Tudás sorozat szakmai vezetője

Egy tegnap meghallgatott tanú szerint „teljesen kizárt”, hogy a hivatali kapcsolatain túl baráti, netán konspiratív kapcsolat lett volna Völner Pál és Schadl György közöttBatka Zoltán, a Népszava újságírója

Lélekben (2024. január 13., szombat 12:05): Prónay-Zakar Gina és Oravetz Dániel

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

2024. január 13., Szombat 12:05

Szombaton egy súlyos pszichológiai betegségnek eredtünk a nyomába. A Lélekben következő epizódjában a skizofréniát jártuk körül. Először Dr. Szekeres György pszichiáter, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke tárta fel a betegség hátterét, majd Oravetz Dániel, Antistigma-díjas, skizofréniával élő festőművész mesélt pszichotikus epizódokról, betegségtudatról, hangokról, kezelésről.

Klubdélelőtt (2024. január 06., szombat 09:00)

Műsorvezető:
Kun Zsuzsa

2024. január 06., Szombat 09:00

Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc- díjas előadóművész, dzsesszzenész, szaxofonos, zeneszerző, akit közelgő 70. születésnapja alkalmából köszöntöttünk.

Krusovszky Dénes József Attila-díjas költő, író, műveiben a felejtés és emlékezés kérdéseit járja körül, leginkább a kapcsolatok negatív oldaláról ír.

Béndek Ábris ifjú közíró politikatudományt tanul, az ellenzék változásának szükségességéről és lehetséges megoldásairól ir. "Új nyelv kell a demokráciához" – állítja legutóbbi írásában.

Kereki Sándor fotográfus, operatőr a '70-es évek Budapestjéről készített fotóival ajándékozta meg a Fortepant, ahol az eddig szinte ismeretlen szerzőt felfedezték, és a legnagyobbakhoz kezdték hasonlítani munkásságát.

Szigeti Ildikó szakpszichológus, krízistanácsadó, újságíró, Popper Péter tanítványa és munkatársa volt. Az általa vezetett orvospszichológiai csoportban eltöltött idő meghatározó volt számára, akkor és ott tanulta meg a legfontosabb szabályt, azt, hogy nem kell kényszeresen "meggyógyítani" boldog boldogtalant. A pszichológusok úgy hiszik, az embereket a kín, vagy ahogy szakmai berkekben emlegetik, a szenvedésnyomás kergeti a terápiába.

Reggeli gyors/Reggeli személy (2023. december 28., csütörtök 09:00): Kepics Zsanett, Roszik-Volovik Xénia és Torzsa Tímea

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2023. december 28., Csütörtök 09:00

Kepics Zsanett, Roszik-Volovik Xénia és Torzsa Tímea, a Cordelia Alapítvány három gyermekpszichológusa érkezett Herskovits Eszterhez és Selmeci Jánoshoz. Az alapítvány menedékkérőknek és a már nemzetközi védelmet kapott személyeknek nyújt pszichológiai, pszichiátriai és szociális segítséget.

Galaxis kalauz (2023. december 27., szerda 15:00)

Műsorvezető:
Timár Ágnes

2023. december 27., Szerda 15:00

A 2021. május 12-ei adás ismétlése:
 
A szokások veszélyeitől a vándor karavánokig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is megvizsgáltuk, vajon ősi ösztön-e a helyváltoztatási vágy. 

Vendégek:

Megyeri Zsuzsanna pszichológus 

Prof. Bereczkei Tamással, a Pécsi Tudományegyetem pszichológia tanszékének oktatója

Binder Mátyás kulturális történész-antropológus 

Reggeli gyors (2023. november 21., kedd 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2023. november 21., Kedd 06:00

A magyarok jelentős része egyszerre tartja támogatandónak a konzervatív, a liberális és a szociáldemokrata elveken nyugvó társadalompolitikai intézkedéseketKende Anna szociálpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Intézet szociálpszichológiai tanszékének vezetője, egyetemi docens

Mesterséges intelligenciával befolyásolják az izraeli-palesztin konfliktustZődi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa

Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ, hogy lehessen tüntetni a palesztinok mellettHegyi Szabolcs, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének szakértője

Tarra vágtak egy nagyobb területen a budai hegyekbenŐrsi Gergely, a II. kerület polgármestere

A másfél éve indult online közösségi piactéren, a Brancson, rövid idő alatt a Melange-é már a harmadik sikeres filmes kampányKráll Kevin filmrendező, a Klubrádió munkatársa

Elveszett év jöhet az ukrajnai háborúbanBendarzsevszkij Anton, a posztszovjet-térség szakértője

Évzáró fogadást és jótékonysági aukciót szerveznek — Szedő Miklós, a Keren Hayesod Hungária Alapítvány Kuratóriumának elnöke

FalatkákBodrogi „Fűszeres” Eszter, gasztroblogger

Megbeszéljük... (2023. november 02., csütörtök 16:05)

Műsorvezetők:
Bolgár György
Dési János
Szénási Sándor

2023. november 02., Csütörtök 16:05

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s tagja – Nyilvános a határvédelmi titkosszolgálati jelentés

Sas Zoltán, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának (jobbikos) elnöke – Nyilvános a határvédelmi titkosszolgálati jelentés

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője és honvédelmi árnyékminisztere – Kétszáz magyar katona szolgálhat Csádban?

Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Intézet szociálpszichológiai tanszékének vezetője, egyetemi docens – A Fidesz tárbort a nyerővágy tartja egyben?

Lélekben (2023. október 28., szombat 12:05): Kovács Orsolya és Berkesi Zsuzsa

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

2023. október 28., Szombat 12:05

Ezúttal a gyerekkori abúzus pszichológiai hatásait, következményeit jártuk körül.

Először Kovács Orsolya pszichológus, integratív hipnoterapeuta segített megérteni a sérülések mibenlétét és természetrajzát, majd Berkesi Zsuzsa mesélte el saját történetét. Egészen kicsi volt, amikor a nála 6 évvel idősebb unokatestvére több éven át szexuálisan zaklatta. Miért nem beszélt róla évtizedekig? Mára miképp volt képes maga mögött tudni mindezeket? Miért a lánya nevelése kapcsán szembesült az egykor történtekkel? Megalapította a Beszélj róla! mozgalmat, ahol mindenki szabadon és név nélkül elmondhatja a történetét. 2022-ben már saját néven megjelent a Jó leszek című regénye.

Szerepvállalás (2023. október 21., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2023. október 21., Szombat 13:00

"Megismerni, megérteni, segíteni." - ez a szlogenje a Közel Afrikához alapítványnak. Morris Andrea második otthonának tekinti Malit, a világ egyik legszegényebb országát. 2019 nyarán hozta létre alapítványát, amellyel reményt és lehetőséget igyekszik adni az afrikai gyerekeknek, segíti az ott élők mindennapjait. Most a fővárosban, Bamakóban építenek egy nőközpontot, amely menedékként szolgál az erőszak és gyermekházasság elől menekülő nőknek, ahol pszichológiai és jogi tanácsadásban részesülhetnek, valamint szakmát sajátíthatnak el a továbblépéshez. Az adás második felében Ribarics Pállal, az alapítvány egyik önkéntesével, mentorával beszélgettünk a ruandai gyermektámogatásról és újonnan induló egyetemista mentorálási programukról.

Reggeli gyors (2023. október 06., péntek 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2023. október 06., Péntek 06:00

Az állam-, illetve kormányfők október 6-i nem hivatalos ülésén, Granadában fogják megvitatni az Európai Tanács 2024-2029-es időszakra szóló stratégiai menetrendjét

A Greenpeace nyílt levelet küldött Orbán ViktornakPerger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány vezetője

Hét éve magyar rendőrök vertek össze egy békés pakisztáni menedékkérőt a határon, de a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére az ügyészség nem nyomozott tisztességesen. A strasbourgi bíróság csütörtökön elmarasztalta az államot – Léderer András, a Helsinki Bizottság menekültügyi programjának munkatársa

Messze többen szeretnének kormányváltást, de nehezen találnak pártot a Fidesz ellenébenLakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője

Pintér Sándor törvényjavaslatot nyújtott be az iskolai szegregáció ellen.

Az uniós pénzekért pénzelvonás jár majd a hátrányos helyzetű gyermekek átlagtól eltérő elkülönítéséért – Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Intézet szociálpszichológiai tanszékének vezetője, egyetemi docens

A zenetanárokat ki képviseli? – Dóra Anikó zenetanár

Boros Richárd teljesítette Sparthatlont. Tíz kilométerrel a cél előtt rátalált az úton a japán Sinicsi Mijazakira. Az ázsiai roppant rossz állapotban volt, közel állt ahhoz, hogy feladja a versenyt. Boros Richárd tízezer méterrel a vége előtt belekarolt a versenyző társába és Leonidászig kísérte, ott pedig maga elé engedte – Boros Richárd hosszútávfutó

Lélekben (2023. szeptember 23., szombat 12:05): Vizin Gabriella és Kácsor Zsolt

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

2023. szeptember 23., Szombat 12:05

Elindult Kadarkai Endre vadonatúj műsora Lélekben címmel. A műsorban minden héten egy-egy pszichológiai jelenséget betegséget járunk majd körül az alapoktól, közérthetően, világosan. Az első részben a bipoláris zavart mutattuk be, előbb Dr. Vizin Gabriella klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával. Segítségével kiderült, mi a különbség az érzelmi labilitás és a bipoláris zavar között, a genetika vagy a gyerekkori megrázkódtatások váltják-e ki a betegséget, miért gyakoriak a szuicid gondolatok, miképp élhető teljes értékű élet mindezzel, és miért váltakozik szélsőségesen a felhangolt és a lehangolt állapot. Majd Kácsor Zsolt író, újságíró érintettként mesélt megrázó őszinteséggel a depresszió pokláról, önemésztő stációiról, önveszélyes gondolatokról, megküzdésekről.

Ki merem mondani (2023. augusztus 16., szerda 19:00)

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

2023. augusztus 16., Szerda 19:00

Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor

A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 

6. rész: A gyermekkori lelki traumák gyógyítása

Életünk korai élményei egy életen át elkísérnek minket. Alapszemélyiségünk 80%-a hat éves korunkra kialakul. Az addig megélt események rögzülnek, hogy azután később különböző minták, képességek, tulajdonságok, hiedelmek és értékek formájában automatikusan életre keljenek. A gyerekkor hatásainak megismerése révén megérthetjük, hogy pl. miért van az, hogy gyakran a legmélyebb szándékainkkal ellentétes módon gondolkodunk és cselekszünk. Hogy valaki, miért nem mer beleállni egy helyzet megoldásába, a véleményét miért nem meri vállalni, vagy akár csak odáig eljutni, hogy kialakult állásfoglalása legyen egy adott kérdésben. Ehelyett megy a túlélésre koncentrálás, az elkerülés, az ön fölmentés. Sokan nem szívesen beszélnek a gyerekkorukról, mások túlságosan idealizálják azt, de olyan is van, aki túl sötétre festi a képet. Akár elkerüljük, akár megszépítjük a múlttal való szembenézést, egy biztos: a lelkünk sohasem felejt. Felnőttkori rossz döntéseink, megéléseink, kudarcaink, de még a kialakuló betegségeink hátterében is ott lappang mindenható gyermekkorunk megannyi fel nem dolgozott fájdalma és traumája. Ebben a sorozatban a pszichológia régóta ismert és legfrissebb ismereteire alapozva szeretnénk segítséget nyújtani. A szülők, a környezet, a kor, amelyben élünk, a sors vagy önmagunk hibáztatása nem segíti a gyógyulást. Életünk első éveinek megértése, a felismerések, a belátás azonban nélkülözhetetlen része egy lelkileg érett, egészséges életszemléletnek.

Aki ebben alapos és mélyreható ismereteket nyújt számunkra:

dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa

Ki merem mondani (2023. augusztus 09., szerda 19:00)

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

2023. augusztus 09., Szerda 19:00

Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor

A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 

5. rész: A gyermekkori lelki fejlődési traumák. 

Ki merem mondani (2023. augusztus 02., szerda 19:00)

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

2023. augusztus 02., Szerda 19:00

Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor

A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 

4. rész: A hatékony családi nevelés

Ki merem mondani (2023. július 26., szerda 19:00)

Műsorvezető:
Sugár Ágnes

2023. július 26., Szerda 19:00

Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor

A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 

3. rész: Az apa hatása a személyiségfejlődésre

Életünk korai élményei egy életen át elkísérnek minket. Alapszemélyiségünk 80%-a hat éves korunkra kialakul. Az addig megélt események rögzülnek, hogy azután később különböző minták, képességek, tulajdonságok, hiedelmek és értékek formájában automatikusan életre keljenek. A gyerekkor hatásainak megismerése révén megérthetjük, hogy pl. miért van az, hogy gyakran a legmélyebb szándékainkkal ellentétes módon gondolkodunk és cselekszünk. Hogy valaki, miért nem mer beleállni egy helyzet megoldásába, a véleményét miért nem meri vállalni, vagy akár csak odáig eljutni, hogy kialakult állásfoglalása legyen egy adott kérdésben. Ehelyett megy a túlélésre koncentrálás, az elkerülés, az ön fölmentés. Sokan nem szívesen beszélnek a gyerekkorukról, mások túlságosan idealizálják azt, de olyan is van, aki túl sötétre festi a képet. Akár elkerüljük, akár megszépítjük a múlttal való szembenézést, egy biztos: a lelkünk sohasem felejt. Felnőttkori rossz döntéseink, megéléseink, kudarcaink, de még a kialakuló betegségeink hátterében is ott lappang mindenható gyermekkorunk megannyi fel nem dolgozott fájdalma és traumája. Ebben a sorozatban a pszichológia régóta ismert és legfrissebb ismereteire alapozva szeretnénk segítséget nyújtani. A szülők, a környezet, a kor, amelyben élünk, a sors vagy önmagunk hibáztatása nem segíti a gyógyulást. Életünk első éveinek megértése, a felismerések, a belátás azonban nélkülözhetetlen része egy lelkileg érett, egészséges életszemléletnek.

Aki ebben alapos és mélyreható ismereteket nyújt számunkra:

dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa

Szerepvállalás (2023. július 22., szombat 13:00)

Műsorvezető:
Bíró Bori

2023. július 22., Szombat 13:00

A közétkeztetésben az iskolai konyhákon az összes elkészített főtt étel átlagosan 42%-a élelmiszer hulladékba kerül. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület évek óta keresi a lehetőségét annak, hogy a vendéglátás és közétkeztetés területén megmaradó, a fogyasztóval még nem érintkezett ételeket milyen módon lehetne bevonni a már jól működő jótékonysági újraelosztási rendszerekbe. Május eleje óta sikeresen zajlik egy pilot projekt egy budapesti általános iskola és egy családok átmeneti otthona részvételével. Ennek a tapasztalatairól kérdeztük Cseh Balázst, az Élelmiszerbank alapító-elnökét, a projekt vezetőjét.

A Magyarország legszegényebb térségeiben élő, tehetséges középiskolásoknak jelenleg a töredéke kap valódi esélyt arra, hogy bekerülhessen a design és művészeti felsőoktatásba. A MOME most programot indít, amely során ösztöndíjat, térítésmentes kreatív képzést és személyre szabott szakmai és mentális támogatást kapnak hátrányos helyzetű fiatalok, akik előkészítő foglalkozásokon, műhelymunkán, valamint konzultációkon vehetnek majd részt. A program szakértői csapatát erősíti Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa is. Ő volt a műsor második vendége.