„Klubrádió

Archívum

Keresés az archívumban

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. április 19., péntek 10:05)

Műsorvezetők:
Murányi Tünde
Kálid Artúr

2024. április 19., Péntek 10:05

A klasszikusok újratöltve rovatunkkal indultunk, első vendégünk Kárpáti Péter író, dramaturg volt. A magyar irodalom aranykoráról és Karinthy Frigyes verseiről beszélgettünk, különös tekintettel a híres paródia-ciklusra. Terítéken: az Így írtok ti.

A következő beszélgetésben az Európai Filmakadémiáról volt szó. A stúdióba várjuk Bársony Kata filmrendezőt, a RoMedia Alapítvány vezetőjét, aki nemrég jött haza Berlinből, ahol a Nemzetközi Roma Nap alkalmából elindították az akadémia első, roma filmeseket bemutató online programját.

20 éve az USA-ból indult útjára a 48 órás filmes verseny, aminek az a sajátossága, hogy a stáboknak 48 óra alatt kell elkészíteniük egy rövidfilmet. Szatmári Andreát, a többszörösen díjnyertes swap ID című film rendező-producerét kérdeztük majd a versenyről, abból az alkalomból, hogy a filmet beválogatták a rövidesen kezdődő Cannes-i Filmfesztivál versenyen kívül bemutatott filmjeinek programjába.

Nemrég jött a hír, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói kiválóan szerepeltek a a 10. Domenico Modugno Nemzetközi Balett- és Kortárs Táncversenyen a dél-olasz Lecce városában, ahonnan 5 első díjat hoztak haza. Erről kérdeztük  Szűcs Liza és Végh Krisztina balettművészeket. 

Klassz (2024. április 17., szerda 21:00)

Műsorvezetők:
Szőke Cecília
Varga Péter

2024. április 17., Szerda 21:00

A Klassz első felében Csányi László születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Rádió Gyermekkórusának egyik alapítójára, a sokak számára felejthetetlen karnagyra emlékeztünk.         

Orbán György az évad zeneszerzője a MÜPA-ban. Jövő szerdán második alkalommal szerepel Orbán mű a programban, ezúttal a II. (G-dúr) szimfónia. A koncert különleges műsor összeállításáról is kérdeztük a zeneszerzőt.    

Galaxis kalauz (2024. április 17., szerda 15:00)

Műsorvezető:
Timár Ágnes

2024. április 17., Szerda 15:00

Egy luxusautó identitás teremtőerejétől a vintage stílus divatban betöltött szerepéig vezetett a Galaxis kalauzezen a héten.

Útközben azt is kiderítettük, miként teljesíthető be egyidejűleg a közösséghez tartozás és a kitűnés vágya.

Vendégek:

Debreceni János reklámszakember, szakfordító

Szalay Álmos pszichológus

Keszeg Anna kultúrakutató, a MOME tanára 

Élőben a városból 2.0 - Autótól a Zebráig (2024. április 17., szerda 13:00)

Műsorvezető:
Pető Attila

2024. április 17., Szerda 13:00

Mivel a közlekedéssel kapcsolatos híradásokban most minden a KRESZ módosítással foglalkozik, ezért a mai adás is a szabályokról szólt. Rengeteg megkeresést kapunk, szeretnénk ezekre is reagálni, és válaszolni a "ki a hibás", "jogosan büntetett a rendőr" és hasonló kérdésekre.
Illetve említést tettünk arról is, hogy mi mit szeretnénk majd látni az új KRESZ paragrafusai között.
Pető Attila Kreszprofesszor, és Fábián Alexa közlekedési szakoktatói foglalkozott a felvetett témákkal és kérdésekkel.

Esti gyors (2024. április 16., kedd 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. április 16., Kedd 18:15

Hegyi Szabolcs, a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) gyülekezési jogi szakértője – Emir Kir polgármesteri végzést adott ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) betiltására

Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója – Mi történt ma és fog történni holnap Brüsszelben?

Nemes Dávid, a Klubrádió munkatársának összeállítása – Holokauszt emléknap

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, az Országos Közös Akarat (OKA) tagja, a Civil Bázis elnökségi tagja – Nem jut el a parlamentig a civilek gyermekvédelmi javaslatcsomagja

Ződi Zsolt, jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója – A mesterséges intelligencia által generált bemondó vezet műsort a köztévén

Nemes Gábor, a Klubrádió külpolitikai újságírója, tudósítója – Olaf Scholz német kancellár Pekingben találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Csernyánszky Judit, a Klubrádió riporterének összeállítása – USA

Kulcsrakész (2024. április 16., kedd 14:00)

Műsorvezető:
Kárpáti Iván

2024. április 16., Kedd 14:00

Az e heti műsor speciális volt. Két klubrádiós kollégánk volt a vendégünk, akik életük egy részében a világ más tájain éltek, így az ő ingatlanos szemüvegükön keresztül kaphattunk bepillantást Moszkva, New York vagy Berlin életébe. 

A Kulcsrakész első felében Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztője mesélt a hetvenes évekbeli moszkvai kollégiumi életéről, majd a nyolcvanas években szintén a Szovjetunióban tudósítóként eltöltött éveiről.  

Az adás második felében Zentai Péter, rádiónk műsorvezetője, riportere, a magyar rádió volt berlini és washingtoni tudósítója beszámolt az USA-ban eltöltött éveiről.

Utazzanak velünk!

(A 2023.09.26-ai adás ismétlését hallhatták.)

Uniszex (2024. április 15., hétfő 14:00)

Műsorvezetők:
Kerekes Borbála
Kovács Gellért

2024. április 15., Hétfő 14:00

Folyamatos harcok árán a nők ma viszonylagos egyenjogúságot élveznek az izraeli védelmi erőkön belül, a legtöbb pozíciót betölthetik, de az elitalakulatokban, például tengeralattjárón továbbra sem szolgálhatnak. A katonai szolgálat alól mentességet élvezhetnek azok a nők, akik házasok, gyermeket várnak, vagy már édesanyák, és azok is, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva utasítják el a katonai szolgálatot. Sokan azonban épp vallási okokra hivatkozva szeretnék elkerülni a besorozást, ezért a hadsereg magánnyomozókat alkalmaz a fiatal nők vallási hátterének ellenőrzésére. Az izraeli nők helyzetéről, a katonai szolgálatról, és a túszul ejtett izraeli nőkkel kapcsolatos szexuális erőszakról kérdeztük Izrael Állam magyarországi Nagykövetségének nagykövet-helyettesét, Moran Birmant az Uniszexben.

Klubdélelőtt (2024. április 13., szombat 09:00)

Műsorvezető:
Kun Zsuzsa

2024. április 13., Szombat 09:00

Ifj. Duda Ernő, a hazai innovációs és startupvilág egyik kiemelkedő alakja, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke, sokunkat érintő kérdésekre adja meg a választ: Mi a kapcsolat sejtjeink és az öregedés között? A génjeink mennyire hatnak a betegségeink kialakulására? Hogyan tudjuk mégis megőrizni egészségünket? Mi a hosszú élet titka?

„Ha Moszkvát egy földrengés elpusztítja, addig a pillanatig, elvtársak, amíg a TASZSZ ezt nem jelenti, egy mukk sem jelenhet meg a földrengésről, s pláne nem a pusztításról!” Számtalanszor példálódzott így a nyolcvanas évek elején Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője, a propagandáért és kommunikációért felelős rettegett politikus. A média helyzete ma és anno… Vendégünk volt Lakatos András újságíró, a politikus fia. 

Háy János, József Attila-díjas költő, író, drámaíró. „Háy János nevű személy nem létezik"- írja első verseskötetében, és valóban Horváth Jánosként született Vámosmikolán. Író, aki nem tartozik semmilyen csoportosuláshoz, író, aki botránykeltő magyar irodalomtörténetet írt, író, aki eredendő pesszimizmusát oldja humorral. Születésnapján köszöntöttük.

Dr. Molnár Zsolt az idén létrehozott Intenzív Terápiás Klinika új igazgatója, egyben a január elejével megalakított Aneszteziológiai- és Intenzív Terápiás Tanszék vezetője. A doktor úr szeretné elősegíteni a nemzetközileg is jegyzett aneszteziológiai és intenzív terápiás kutatásokat, az utánpótlásképzést. Hisz abban, hogy az orvosi munkának igazodnia kell a legfrissebb tudományos ismeretekhez, az új kérdésekre pedig a gyakorló orvosoknak is keresniük kell a választ.

Csikos Sándor a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, rendező, színigazgató, tanár. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 2009-ben a doktorival egyenértékű művészeti fokozatot szerzett. Játszott a Miskolci Nemzeti Színházban, az Irodalmi Színpadon, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, amelynek igazgatója is volt. "Az ember nem azért dolgozik, hogy díjakat kapjon. Itt vagyok negyvenvalahány éve vidéki színészként Debrecenben, és az külön öröm számomra, nagy elismerés, hogy egy vidéki színész is kap egy ilyen nagy díjat."

Eurozóna (2024. április 12., péntek 13:00)

Műsorvezetők:
Kárpáti János
Zentai Péter

2024. április 12., Péntek 13:00

Szelényi Zsuzsanna külpolitikai szakember, a CEU Demokrácia Intézetének programigazgatója, a "Szétzilált ország" c. könyv szerzője – Orbán Viktor politikai exportja, külföldi beavatkozásai

Nagy Gábor Amerika szakértő – Az USA összefog Japánnal Kínával szemben?

Vadász Pál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezető kutatója – Mesterséges intelligencia a hadviselésben

Esti gyors (2024. április 11., csütörtök 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. április 11., Csütörtök 18:15

Bodnár Zoltán, jogász, közgazdász, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt alelnöke, a DK árnyékkormányának pénzügyminisztere – Bajban a költségvetés: 700 milliárdos spórolást jelentett be a kormány + Elmarad a nyugdíjprémium?

Gregor Anikó, az ELTE docense, a Felsőoktatási dolgozók Szakszervezetének titkára – Béremelést követelnek a felsőoktatásban dolgozók is

Segesvári Csaba, az Átlátszó újságírója – Lázár János amint miniszter lett, a milliósra nőttek az állami cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetései. A témában írt cikk ITT.

Józsa Árpád okleveles építészmérnök, a Civilek a Palotanegyedért építészcsoportjának tagja – A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter

Hidas Judit író, szerkesztő, újságíró – Izraelben és a gázai övezetben tett látogatásról számolt be

Kovács Erik klimatológus, az MCC Klímapolitikai Intézet vezető kutatója – Szélsőséges időjárási viszonyok

Örömzene (2024. április 09., kedd 21:00)

Műsorvezető:
Ámon Betti

2024. április 09., Kedd 21:00

Egy különleges élménybeszámolóra vártuk a hallgatókat a friss Liszt Ferenc-díjas Miklós Lukács cimbalomművész, zeneszerzővel. Azon túl, hogy a világ legrangosabb színpadain szerepel nagy sikerrel, olyan neves intézményekben tart mesterkurzusokat, mint például a Zeneakadémia, vagy legutóbb a Berklee College of Music Valenciai Campusán. A műsorban sok érdekességet megtudhattak arról a tudatos tervről, amit a művész még pályája elején célul tűzött ki: ismertté tenni a világban a hangszert és a benne rejlő zenei sokszínűséget.

Esti gyors (2024. április 09., kedd 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. április 09., Kedd 18:15

Szalai Máté külpolitikai szakértő, a Velencei Ca' Foscari Egyetem kutatója – Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy kitűzték Rafah lerohanásának időpontját

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője – Már az egész éves költségvetési hiány 92 százalékánál tart az Orbán-kormány

Tarr Zoltán, református lelkész – A Magyar Péter által szervezett tüntetésen elmondott beszéde után azonnali hatállyal kirúgták civil munkahelyéről a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik háttérintézményéből

Galavits Patrik, a Direct 36 újságírója – Uniós pénzeket érintő korrupció. A témában írt cikk ITT.

Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója – Újabb botrány Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke körül

Nemes Gábor, a Klubrádió külpolitikai újságírója, tudósítója – Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök üzent Európának: a hadsereg felét már harckészültségbe helyezte

Csernyánszky Judit, a Klubrádió riporterének összeállítása – USA

Reggeli gyors (2024. április 08., hétfő 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2024. április 08., Hétfő 06:00

Szlovák elnökválasztás Öllös László szlovákiai magyar politológus

Izrael szinte az összes csapatát kivonta a Gázai övezetbőlKaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, egyetemi docens

Memoriterek, több lexikális tudás, jó helyesírás – így változik meg idén a magyarérettségiArató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke

A DK beperli Nagy János szigetszentmiklósi polgármestert – Jószai Attila, Demokratikus Koalíció (DK) politikusa

Nagy János azt mondta a tüntetésen, hogy Jószai Attila DK-s képviselő gyakran látogatja meg Kövér Lászlót helyi házában – Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere

Magyar Péter tüntetést hívott össze a Deák térre, ahonnan a Kossuth térre vonult támogatóival, a Parlament épülete elé – Lakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője

Legális a kannabisz Németországban április 1-től. Pontosan mit is engedélyeztek, és mi az, ami továbbra is tilos lesz? – Kardos Tamás, a TASZ magánszféra projektjének munkatársa

Miért volt nálunk átlagon felüli az élelmiszer infláció? – Miklós László energetikai szakértő, az MVM volt felügyelőbizottsági elnöke

Hetes Stúdió (2024. április 06., szombat 15:00)

Műsorvezetők:
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor
Neuman Gábor

2024. április 06., Szombat 15:00

Élőben jelentkezett a Hetes stúdió. Közvetítettük a Magyar Péter által Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért néven meghirdetett eseményen elhangzó beszédeket, kapcsoltuk helyszíni tudósítóinkat és közben a stúdióban elemeztük a történéseket.

Hardy Mihály műsorvezető mellett ott volt a stúdióban Bolgár György is.

Az első órában beszélgettünk Epres Attila színésszel, kollégánkkal, aki a március 15-i "Zászlóbontás március idusán"  címmel meghirdetett tüntetésen maga is megjelent a színpadon. Arról mesélt, hogy csöppent oda.

Velünk volt Ágh Attila politológus is, aki szerint a tüntetés rámutatott arra tényre, hogy a Fidesz elvesztette a közvélemény feletti kontrollt.

Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. április 05., péntek 10:05)

Műsorvezetők:
Murányi Tünde
Kálid Artúr

2024. április 05., Péntek 10:05

A 2024. január 05-ei adás ismétlése:

Klasszikusok újratöltve: miért érdemes olvasni ma klasszikus irodalmat? Melyiket, miért érdemes? - a műsor első felében erről beszélgettünk. Vendégünkvolt Szilágyi Zsófia irodalomtörténész.

Kolonits Klára operaénekesnő ezúttal nem gazdag pályafutásáról mesélt nekünk, hanem egy különleges irányváltásról, amelynek során egy speciális légzéstechnikát fejlesztett ki, nem csak operaénekesek számára.

Ismerik ugye Sándor György klaszikusát, amely így szól? Fiatalok, tiétek a jövő – régen úgy volt, hogy a miénk lesz! Minket tényleg az érdekel, hogy mi érdekli, mi foglalkoztatja fiatalokat, akár a hétköznapok, akár a teremtés, az alkotás terén. Igyekszünk megtudni, hogy a mából indulva, milyen jövőt képzelnek el maguknak. Vendégünk Winkler Johanna Rebeka.

Nem túlzás, ha azt mondjuk, kutya tartó nemzet is vagyunk. Minden második háztartásban van kutya, ami ugyan társállat, de nem mindegy, hogy milyen? A műsorvezetők is két kutyával élnek, nevezetesen Gerzsonnal és Lenkével. Róluk is  meséltek a műsor utolsó negyedében. Vendégünk Vámosi-Nagy Nóra kutyaoktató.

Hogyan lettem magyar - egy polgár vallomásai (2024. április 01., hétfő 12:15)

2024. április 01., Hétfő 12:15

Ungváry Rudolf, gépészmérnök, könyvtáros, újságíró, filmkritikus, s egy ideje főleg közíró, rendkívül kalandos, sok-sok szomorúsággal, de legalább annyi szépséggel teli, hosszú életéről vall egy drámai monológban. A korábban elhangzott, a gyerekkorról és az 56-os forradalom idejéről szóló vallomások után, most, a második részben a forradalomban való részvétele miatti megtorlás személyes élményeiről mesélt "Hogyan lettem magyar” címmel.

Lélekben (2024. március 30., szombat 12:05): Labancz Dániel és Molnár Zoltán

Műsorvezető:
Kadarkai Endre

2024. március 30., Szombat 12:05

A kamaszkori kríziseket beszéltük át! Miért lázadozunk? Miért kezdünk el félni a másik nemtől? Miért provokáljuk a felnőtteket? Mit tegyenek a szülők?

Előbb Labancz Dániel klinikai szakpszichológus segített megérteni a lélektani folyamatokat, majd Molnár Zoltán mesélte el saját kamaszkori vívódásait, problémáit, konfliktusait. 

Esti gyors (2024. március 26., kedd 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. március 26., Kedd 18:15

Gerő Tamás ügyvéd, büntetőjogász, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület elnöke – A Magyar Péter hangfelvételének jogi következményei

Ranschburg Zoltán közpolitikai szakértő, a Republikon Intézet vezető elemzője – A Magyar Péter hangfelvételének politikai következményei

Gárdai László, a Klubrádió tudósítója – Élő bejelentkezés Magyar Péter tüntetéséről

Lattmann Tamás nemzetközi jogász – Jair Bolsonaro volt barzil elnök két éjszakát töltött a magyar nagykövetségen Brazíliában, miután februárban a brazil szövetségi rendőrség elkobozta az útlevelét és letartóztatta két korábbi segítőjét azzal a váddal, hogy puccsot terveztek

Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója – Az Európai Unió jóváhagyta az újságírók védelmét szolgáló jogszabályt

Csernyánszky Judit, a Klubrádió riporterének összeállítása – USA

Klubdélelőtt (2024. március 23., szombat 09:00)

Műsorvezető:
Kun Zsuzsa

2024. március 23., Szombat 09:00

Herczeg Zoltán divattervező, designer, egyedi stílusa és látásmódja nem csak a divatban, de a közéletben is különlegessé teszi. Különös hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, a környezettudatosságra. Azt vallja, "a kicsi szép”, merjünk hát kicsi, de leginkább önmagunk lenni. Olimpiai csapatnak csakúgy tervezett kivonuló formaruhát, mint multicégeknek hostess ruhákat, színházaknak, vagy filmeknek jelmezt, de tervezett bútort, cserépkályhát, kandallót, kerékpárt, szemüveget.

Borbély Zoltán ügyvéd, labdarúgással kezdte pályafutását, majd sportriporter lett, különböző világeseményekről közvetített, volt ügyész, ügyészségi szóvivő, az MLSZ elnökségi tagja, jogi igazgatója, szóvivője. Több portréfilmet készített, köztük az olimpiai bajnok ökölvívóról, Papp Lászlóról, és az Aranycsapat legendájáról, az olimpiai bajnok Hidegkuti Nándorról. Most, a közelmúltban lezajlott tragikus kimenetelű események kapcsán beszélgettünk.

Hidvégi B. Attila újságíró, a RomNet főszerkesztője, a 2024-es Radnóti Miklós antirasszista díj egyik kitüntetettje. Szervezője és résztvevője az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szombati végbúcsúztatásának, a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékműnél. A dicsőségben soha nem tündöklött érdekképviseleti szervezet temetésére várja mindazokat a parlamenti politikusokat, kormánytagokat, közéleti szereplőket, akik az elmúlt évtizedekben, de főként a jelenlegi kormányzati ciklusban szöget vertek az önkormányzat koporsójába. A gyászszertartáson leróhatják kegyeletüket mindazok, akik akár nyíltan, akár titokban örvendeznek az 1995-ben létrehozott, összesen 7 választási ciklust megélt testület végelgyengülésben bekövetkezett halála miatt.

Dr. Csernus Imre pszichiáter, a magyar női vízilabda-válogatott sportpszichiátere, jó pár éve elköltözött a fővárosból, az egyéni terápiák helyett előadásaival igyekszik segíteni az érdeklődőknek. Nem hétköznapi, szókimondó stílusával anno hamar felhívta magára az emberek figyelmét, ez a szókimondása azóta sem igen változott.

Esti gyors (2024. március 21., csütörtök 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. március 21., Csütörtök 18:15

Dávid Ferenc közgazdász, a Demokratikus Koalíció (DK) gazdasági szakértője, parlamenti képviselője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt főtitkára – Lázár János megfenyegette a Spar vezérkarát

Hüttl Tivadar, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje – A bíróság szerint sem védte meg az adatvédelmi hatóság az állampolgárokat a Pegasus-lehallgatások kapcsán

Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár – Kétnapos európai uniós csúcs

Csernyánszky Judit, a Klubrádió riporterének összeállítása – Elektromos autóprogram az USA-ban

Shenouda Nóra, az Euronews újságírója, a „Royal sztorik és királyi krónikák” blog szerzője – Katalin hercegné körüli botrány Nagy-Britanniában

Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke – Áll a bál az Operaházban, sztrájkolnak az ott dolgozók

Esti gyors (2024. március 19., kedd 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. március 19., Kedd 18:15

Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója – Vitézy Dávid elindul főpolgármester-jelöltként

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője – Vitézy Dávid bejelentette: indul a főpolgármester-választáson

Ekés András, mobilitási szakértő, a Mobilissimus KFT. ügyvezetője – Új fonódóvillamos-útvonalat jelentettek be

Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója – Elkaszálta a szuverenitásvédelmi törvény több pontját a Velencei Bizottság

Csernyánszky Judit, a Klubrádió riporterének összeállítása – USA

Örömzene (2024. március 12., kedd 21:00)

Műsorvezető:
Ámon Betti

2024. március 12., Kedd 21:00

Az adásban Farkas Gábor Gábriel, korunk reneszánsz művésze volt a főszereplő, aki több mint 25 évvel ezelőtt robbant be a pesti éjszakába énekesként, konferansziéként, de emellett színészként és festőművészként is szép sikereket ért el. A műsorban híres sokoldalúságáról, pályáját meghatározó és formáló példaképeiről, legutóbbi szólólemezéről, nagy utazásairól és a közelgő koncertjeiről  beszélgettünk.

Esti gyors (2024. március 12., kedd 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. március 12., Kedd 18:15

Bodoky Tamás újságíró, az atlatszo.hu főszerkesztője – Vizsgálja az Átlátszót a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány – Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA)

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője – Mélyponton a forint

Polónyi István oktatáskutató – Csák János kulturális és innovációs miniszter szerint sikeres a felsőoktatás átalakítása

Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója – Beperelte az Európai Parlament a Bizottságot a Magyarországnak adott uniós pénzek miatt

Lattmann Tamás nemzetközi jogász – Kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor a bős-nagymarosi vízerőmű rendezésének ügyére

Csernyánszky Judit, a Klubrádió riporterének összeállítása – USA

Reggeli gyors (2024. március 12., kedd 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2024. március 12., Kedd 06:00

Kínai gépekkel tarolhat egy kis magyar cég az állami CT- és MR-beszerzésenGáti Júlia, a HVG újságírója, a témában írt CIKK szerzője

Árulónak tekinti a Hamász a gázai segélyek biztosításában Izraellel együttműködő palesztinokat Nagy Gabriella, az izraeli Új Kelet online lap főszerkesztője

Növelheti-e az inflációt a béremelés? – Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője

Külföldön visszaüt a NER magántőkealapos trükkjeBucsky Péter, a G7 újságírója, a témában írt CIKK szerzője 

Ügyvédhez fordultak, és a máig elmaradt kártérítésükért küzdenek a Nemzeti színház sérült színészeiBorbély Zoltán ügyvéd

Lemondott a Kétfarkú Kutya Párt éléről Kovács Gergely és Döme ZsuzsannaLakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője

Megváltoztatják a Facebook algoritmusát, tovább nő a buborékhatás? – Ződi Zsolt jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója

Színházi büfék ételeiBodrogi Fűszeres Eszter, gasztroblogger

Esti gyors (2024. március 11., hétfő 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. március 11., Hétfő 18:15

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője –  Sulyok Tamás elnöki beiktatása: képes a nemzet egységét képviselni hazugsága után?

Karsai László történész – A Sulyok család előtt nem lehetett ismeretlen a papa múltja 

Bodnár Zoltán, jogász, közgazdász, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt alelnöke,a DK árnyékkormányának pénzügyminisztere – Meddig fajulhat a Matolcsy-Orbán konfliktus?

Bárnai Árpád, ifjúsági munkás, tréner, a bicskei gyermekotthon volt munkatársa – Megúszhatja a kegyelmezett K. Endre, hogy hamis tanúzásra akarta rávenni az egyik bántalmazott volt bicskei gondozottat

Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója – Kétfelé szakad a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 

Kovács Gellért Filmszerész, a Klubrádió müsorvezetője – Az Oscar-díjak nyertesei

Reggeli gyors (2024. március 08., péntek 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2024. március 08., Péntek 06:00

Prága lemondta a közös cseh–szlovák kormányüléstBőtös Botond, az Átlátszó Prágában élő újságírója

Újabb gyermekotthoni visszaélés? – Bod Tamás, a Magyar Narancs újságírója, a témában írt CIKK szerzője

A továbbtanulás lehetőségei az autizmussal élő gyermekek részére – Fehérvári Csilla, egy autista fiú édesanyja, a Civil Kollégium Alapítvány oktatási munkacsoportjának tagja

Pénzbírság helyett figyelmeztetést kap a diák, akit múzeumlátogatás miatt büntettek 80 ezer forintraDr. Nehéz-Posony Kata ügyvéd

A Republikon Intézet felmérése szerint a magyar közvélemény elsősorban Orbán Viktor miniszterelnököt tartja felelősnek a kegyelmi ügy miattÁgh Attila politológus professzor

A CEU szabadegyetemen március 11-én indul Magyar Bálint kurzusa. Témája a politikai populizmus, a maffiaállam, a posztkommunista rendszerek alakulása – Magyar Bálint volt szabad demokrata politikus, korábbi oktatási miniszter

Hétfő hajnalban Oscar gála! – Csákvári Géza filmes újságíró

Reggeli gyors (2024. március 06., szerda 06:00)

Műsorvezetők:
Panxnotded Miklós
Selmeci János
Herskovits Eszter
Dési János
Szénási Sándor
Para-Kovács Imre

2024. március 06., Szerda 06:00

Mire megyünk az új Gripen típusú vadászrepülőgépekkel? – Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértő, a Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója

Magyarország elrettentő példájára hivatkozott a francia miniszterelnök, mielőtt megszavazták az abortuszhoz való jog alkotmányba foglalását – Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő

Megjelentek a zsugorodást jelző bolti figyelmeztetésekNeubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöke

Nyomoz a rendőrség a sárbogárdi akkugyár ügyébenJávor Benedek volt európai parlamenti képviselő, a Fővárosi Önkormányzat brüsszeli irodájának vezetője

Az Európai Néppárt megszilárdította vezető pozícióját úgy, hogy a kampányt tulajdonképpen még el sem kezdtékArató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója

Mire lehet számítani a szuperkedden? – Nagy Gábor USA-szakértő, a HVG munkatársa

A Gyermekjogi Civil Koalíció 12 pontban foglalta össze a gyerekeket leginkább veszélyeztető problémákatDr. Lux Ágnes, az UNCICEF gyerekjogi szakértője

Esti gyors (2024. március 05., kedd 18:15)

Műsorvezetők:
Kárpáti Iván
Selmeci János
Kárpáti János
Hardy Mihály
Dési János
Szénási Sándor

2024. március 05., Kedd 18:15

Fleck Zoltán jogszociológus – Hivatalba lépett az új államfő – minden ceremónia nélkül,  viszont  Svédország NATO-csatlakozását aláírta

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője – GDP-adatok: stagnál a gazdaság, az ipar és a kereskedelem is visszaesett

Léderer András, a Helsinki Bizottság menekültügyi programjának munkatársa – Meghosszabbított válsághelyzet – hol tud vele visszaélni a kormány?

Nemes Dávid, a Klubrádió munkatársának összeállítása – Perek, lehallgatások – Magyarország különösen nehéz terep az újságírók számára az Európa Tanács szerint

Csernyánszky Judit, a Klubrádió riporterének összeállítása – Zajlik a szuperkedd, a jelek szerint Trump tarolni fog az előválasztáson – de nem botrányok nélkül

Nemes Gábor, a Klubrádió külpolitikai újságírója, tudósítója – Ukrajna Oroszországé – legalábbis a volt orosz elnök szerint, aki erre oktatja az ifjúságot

Szabad a pálya! (2024. március 01., péntek 21:00)

Műsorvezető:
Herskovits Eszter

2024. március 01., Péntek 21:00

Válság és Amerika

Antal Attilával és Iványi Mártonnal a modern kori gazdasági válságokról, az azok nyomán alkalmazott kivételes hatalom gyakorlásról és az USA-nak a világrendszerben betöltött vezető szerepéről beszélgettünk. A kérdező Takács Róbert, a Múltunk folyóirat szerkesztője.