„Klubrádió

Archívum

Keresés az archívumban

Basszus (2021. november 02., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. november 02., Kedd 20:00

A Basszus ezúttal két vendéget üdvözölt: Lakatos Mónikát és Rostás Mihály, Mazsit. Immár 11 éve, hogy megjelent együttesük, a Romengo első albuma, 2014-ben a második, s közben egyre nőtt az énekesnő, Lakatos Mónika híre. Annyira, hogy tavaly világzenei WOMEX-életműdíjat kapott – azóta sem győzik címlapjukra tenni fotóját a magazinok. Tavaly alakult a Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, s nemrég hírt kaptunk a Mazsimó-Gipsymó nevű formáció megalakulásáról – még ebben a hónapban koncerten mutatkoznak be.

A részletekről és a múlt heti portói fellépésről bőven hallhattunk az adásban, amelynek a második részében az idei Artisjus-díjazottakról adtunk hírt.

Basszus (2021. október 19., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. október 19., Kedd 20:00

Szeder, a Junior Artisjus-díjas énekes-dalszerző 2013 óta meghatározó része és egyedi színfoltja a hazai könnyűzenei életnek. A Reggeli dal és Feri feneke írója sok szívbe belopta magát kortól és nemtől függetlenül. Bájos, szókimondó, humoros, hol könnyed, hol mély szövegeihez egyedi, egyszerre karcos és lágy hang párosul. Szeder, alias Szabó Kriszti volt a vendégünk, bemutattuk a Belső napfény című EP-jét, a 4 új Szeder dalt.

Basszus (2021. október 12., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. október 12., Kedd 20:00

Megjelent Barkóczi Noémi új nagylemeze.

„Jó érzés hátrahagyni a melankóliát és nyitni a világ felé” – így mesélt a dalszerző-énekes az albumról. A pár éves kihagyás után megjelent nagylemez annak a sztoriját foglalja össze, milyen is felnőtté válni 30 évesen annak minden szépségével és szomorúságával. Párkapcsolati zűrök, tinder, párkeresés, gyógyulás, mindennapok egy nagyvárosban, költözések, kiégés, anyaság gondolata, kutyával az élet – minden, ami egy mai harmincas mindennapjait elkísérheti előkerülnek a Dolgom volt című nagylemezen.

Nyitott fülű zenészekről, nyitott fülű hallgatóknak. Zenei programajánló Göczey Zsuzsa szerkesztésében. (Ez sem lemezbörze...)

 

Basszus (2021. október 05., kedd 20:00) - Vendég Lovasi András

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. október 05., Kedd 20:00

Megjelent Lovasi András harmadik szólólemeze. A Grand Hotel Halmahera című anyagon az előadó, dalszerző korábbi zenekari társa, Kispál András is gitározik. A Grand Hotel Halmahera (Tréning a Mennyországhoz) konceptlemez: tizenhárom összefüggő dal, amelyeket prózai szövegrészletek kötnek össze. 

Lovasi András volt a Basszus vendége.

Basszus (2021. szeptember 28., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. szeptember 28., Kedd 20:00

Régi adósságát törleszti Józsefváros.   

Számtalan világhírű jazz-zenészünk született, élt, él Józsefvárosban, indult innen a világhírnév felé, a jazz-zene segítségével egyben a magyar kultúrát is népszerűsítve. Egész zenészgenerációk nőttek, nevelődtek a kerületben, már-már toposz, hogy Józsefváros a cigányzenészek kerülete. A hetvenes években Magyarországon is meginduló jazzélet egyre nagyobb helyet kapott a kerület kulturális életében, a nyolcvanas években megnyíltak az első jazzklubok. A különböző kultúrák, nemzetiségek, nyelvek és hagyományok keveredése nemcsak a VIII. kerület, de egész Budapest, egész Magyarország, egész közép-európai életünk meghatározó eleme. Ez a színes kavalkád ad különös ízt, hangulatot mindennapjainknak és ünnepeinknek is. A jazz mindennek a jellegzetes, a különbségeket harmonikus eggyé olvasztó, de az egyéni ízeket megőrző, s – mint minden zene – közösséget teremtő kifejezési formája. Az együttlétre, a harmóniára, a közös élményre, a zene által a határtalanság megtapasztalására mind nagyobb szükségünk van.

Az önkormányzat 2021. október 1-3-án megrendezi az első Józsefvárosi Jazzfesztivált.

Vendégeink a zenészek és a szervezők voltak, köztük, telefonon, a kerület polgármestere, Pikó András.

Basszus (2021. szeptember 21., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. szeptember 21., Kedd 20:00

"Én úgy alszom" – elkészült Ónodi Eszter és az Open Pub 15 számos albuma. Eszter a beindult színházi életben pörög, ezért a színésznő csak a hangjával volt jelen az adásban, de képviselte őt Kirschner Péter zeneszerző, producer, gitáros mindenes, a legtöbb szám alkotója.

Basszus (2021. szeptember 07., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. szeptember 07., Kedd 20:00

"2021 szeptember 12-én 23.15-kor leszek percre pontosan 45 éves. Eddigi életem kétharmadát a zene iránti szerelmem töltötte ki"– Bérczesi Robi, a Hiperkarma frontembere, szerzője volt a vendégünk. Rég hallottunk róla, vadonatúj dalát is elküldte, de régebbiek is elhangzottak a műsorban. 

Basszus (2021. augusztus 24., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. augusztus 24., Kedd 20:00

Antares. A Skorpió csillagkép lefényesebb csillaga, szuperóriás, a Mars riválisa. Ezt a nevet vette föl egy 2 éves banda. És mit történik, ha a névadó 550 fényévnyire van? Az együttes meglátogat egy csillagvizsgálót. Az Antares épp ezt tette. Személyesen is megismerkedhettünk velük Kovács Botond gitáros és Pap Dávid dobos segítségével. Második albumuk címe: InSanity.
Aztán felhívtuk Kozna Orsit, mert 08.27-én este szerepel a Várker bazárban.

Basszus (2021. augusztus 17., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. augusztus 17., Kedd 20:00

Fülesbagoly Fesztivál néven kétnapos rendezvénynek ad otthont Martonvásáron a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ és szabadtere szeptember 10-én és 11-én. Az idén 5 éves Fülesbagoly Tehetségkutató számos programmal, koncerttel egészül ki. A második napon Horváth Charlie koncertezik a kültéri színpadon. A fesztivál minden programja ingyenes. Vendégünk volt Nagy Szabolcs, aki kitalálta a Fülesbagolyt.
40 éves a Kontroll csoport - Müller Péter Sziámit hívtuk.

Basszus (2021. augusztus 03., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. augusztus 03., Kedd 20:00

Nyitott fülű zenészekről, nyitott fülű hallgatóknak. Zenei programajánló Göczey Zsuzsa szerkesztésében. (Ez sem lemezbörze...)

Basszus már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Basszus (2021. július 20., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. július 20., Kedd 20:00

Nyitott fülű zenészekről, nyitott fülű hallgatóknak. Zenei programajánló Göczey Zsuzsa szerkesztésében. (Ez sem lemezbörze...)

Basszus már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Basszus (2021. július 13., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. július 13., Kedd 20:00

Mindjárt a második, az Atoms c. lemezével mutatkozik be a különös nevű Platon Karataev zenekar. A két énekes, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén képviseli a többieket.

Lakik bennem - ez a címe az új Belmondo dalnak, amit Sziámival írt Czutor Zoltán, akit telefonon hívunk.

Szerkeszti Göczey, a műsorvezető Bencsik, mint mindig.

Basszus (2021. június 22., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. június 22., Kedd 20:00

Vendégeink, témáink:

 

- Vitáris Iván és Simon Bálint dobos jött el hozzánk ezúttal, mert magyar nyelvű lemeze készül az Ivan & The Parazol zenekarnak. Az lesz a címe, hogy Budapi pop.
Telefonon kérdeztük meg Jobbágy Bencét, hogy miért készült a szomorkás Anya apa c. dala és a klip.

Basszus (2021. június 15., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. június 15., Kedd 20:00

Vendégeink, témáink:

 

- 2021 címmel megjelent a Zűrös Banda, a modern balkáni világzenekar második albuma, aminek az élő bemutatója a múlt héten már lezajlott. Nálunk most lehetett hallani Básics Branka énekesnő segítségével. Aztán felhívtuk Némót, Németh Gábort, a Fiúk a Térről nevű, tavaly újraalakult zenekar frontemberét, majd bemutattuk a Csendes a város című dalukat.

Basszus (2021. június 08., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. június 08., Kedd 20:00

Vendégünk, témánk:

 

- Szenzációóóóóó! Karnevál címmel 17 számos albumot jelentetett meg a Belga. Vendégünk volt Bauxit, azaz Kékesi Balázs, a számok szövegírója. Most először látjuk az előnyét annak, hogy nem az NMHH 92.9-es frekvenciáján szólunk. Az interneten nem kell tartanunk a hatóság szigorától. Hogy értsék: a Belga dalszövegei nehezen mondhatóak "rádióbarátnak". Akik tehát viszolyognak a csúnya szavaktól, ezúttal ne a Basszust hallgassák, mert ilyenek előfordulnak.

Basszus (2021. május 25., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. május 25., Kedd 20:00

Vendégeink, témánk:

 

- Hiszünk a dalszerzőkben, és hisszük, hogy a dalszerzés sikeréhez nélkülözhetetlen, hogy a közép-európai régió tehetséges szerzőit összekössük egymással és a nagyvilággal. Ezért rendezzük meg 2021-ben negyedik alkalommal a DEX Songwriting Expót, ahol az alkotóknak lehetősége nyílik inspirálódni, új ismereteket szerezni és új kapcsolatokat teremteni. 

A jelenlegi járványügyi helyzetet mérlegelve, arra a döntésre jutottunk, hogy a kétnapos DEX Songwriting Expót 2 eseményre bontjuk, május 27-én online, szeptember 16-án pedig az eredeti terveknek megfelelően offline rendezzük meg.

A DEX online az elmúlt évek hagyományos eseményeihez hasonlóan számos lehetőséget kínál az alkotóknak inspirálódni, új ismereteket szerezni és új kapcsolatokat teremteni. Az általános, sokakat érintő témák mellett a programok konkrét, az alkotókat érintő szakmai kérdésekkel foglalkoznak. Szerintünk ott a helyed!

A DEX Dalszerző Expót az Artisjus szervezi

Célunk, hogy elősegítsük a szerzők tudatosabbá válását, lehetőséget teremtsünk a szakmai továbbfejlődésre, közösséget építsünk és segítsük a szakmai műhelyek és alkotó közösségek kialakulását. Az Artisjus számára fontos, hogy a dalszerzők minél tudatosabbak és sikeresebbek legyenek, hiszen így sok zenemű és szerző érdekeit tudjuk hatékonyan képviselNI

Kulcsár Andi. projektmenedzser, Csorba Lóci majd Jónás Vera gyakorló dalszerzők meséltek a kezdeményezésről.

Basszus (2021. május 18., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. május 18., Kedd 20:00

Vendégeink, témáink:

 

- Május 10-én jelent meg a Napfonat első lemeze, a Szól a világ, s mi be is mutattuk. 5 énekesnő alkotja ezt az a capella csoportot: Farkas Krisztina alias Volkova, Szaraly Henni, Szarka Anita, Tóth Eszter és Tóth Orsi. Közülük Volkova és Anito látogatott hozzánk, hogy meséljenek az album kétrejöttéről.
Aztán Oláh Tzumo Árpád jazz-zongoristát hívtuk a csütörtöki online koncertjével kapcsolatban.

Basszus (2021. május 11., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. május 11., Kedd 20:00

Tortává gyűltek a szeletek – ezzel a címmel jelent meg a Konyha zenekar ötödik albuma, amit az együttestag Szepesi Mátyás segítségével mutattunk be. Majd egy dalbemutató keretében megismerkedtünk a Negyvenkettő nevet viselő, 2018 óta működő együttessel is, amelynek énekesnője, György Andi beszélt a formációról.

Basszus (2021. május 04., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. május 04., Kedd 20:00

Nyitott fülű zenészekről, nyitott fülű hallgatóknak. Zenei programajánló Göczey Zsuzsa szerkesztésében. (Ez sem lemezbörze...)

Basszus már podcast formában is hallgatható.

Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!

Spotify

Apple podcast

Google podcast

Basszus (2021. április 27., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. április 27., Kedd 20:00

Vendégeink, témáink:

 

- Itt az április vége, Budapesten is lesznek rendezvények a már hagyományos Nemzetközi Jazznap alkalmából. Zipernovszky Kornél adott javaslatot, hol élvezkedjenek a műfaj kedvelői.

- Új dalt készített a népszerű Roy és Ádám duó, ezt be is mutattuk.

- És van egy fiatal kis szegedi társaság, a Kultúrkör, ami ezennel kitágítja a működése határait és megmutat néhány rapszámot a készletből. Darvasi Áront hívtuk fel telefonon.

Basszus (2021. április 20., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. április 20., Kedd 20:00

Vendégeink, témáink:

 

- Második felvonás. Két héttel ezelőtt már hallottuk: A Stinky Bugs (büdös bogár!) nevű közösségi zenekar ötlete három jónevű budapesti zenész fejében fogalmazódott meg 2019-ben.
Schneider Zoltán (gitár), Gátos Iván (billentyű) és Gátos Bálint(basszusgitár) koncepciójának 4 alapvetően fontos eleme volt: 1. Ismert dalokat dolgoznak át a saját, egyedi funk stílusukban. 2. A dalokat egyidőben, együtt játszák el, nincs zenei utómunka, nincsenek utólagfelvett sávok. (A posztokban megjelenő onetakefunk kifejezés is erre utal.) 3. A hangfelvétel közben mozgóképet is rögzítenek, és az elkészült feldolgozásokat a Youtube-on, a Facebook-on és az Instagram-on publikálják. 4. Hétről-hétre más és más kiemelkedő vendéget hívnak közreműködőnek. Ezen a héten Gátos Bálint volt a vendégünk és meghallgattunk rengeteg ismert dalt, sajátos feldolgozásban Tóth Vera, Méhes Adrián, Fedora, Janklovics Péter, Törőcsik Franciska, CéAnne énekével.

Basszus (2021. április 13., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. április 13., Kedd 20:00

Vendégeink, témáink:

 

- Needle of the Scale - Bodrogi András, azaz Bozan 2017-es lemezén szerepelt a dal, aminek újabb változata készült el bizonyos Stranowski művésznevű énekesnő előadásában. Ezt mutattuk be.

- Mester Tamás 10 év után új dalt írt magának egy Mexikóban készített szép klippel, ezt is meghallgattuk, látni nem fogjuk.

- Szakács Gergő a Follow the Flow, FTF énekese. Nálunk a Régi mese c. számával mutatkozott be.

Basszus (2021. április 06., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. április 06., Kedd 20:00

Vendégünk, témánk:

 

- A Stinky Bugs (büdös bogár!) nevű közösségi zenekar ötlete három jónevű budapesti zenész fejébenfogalmazódott meg 2019-ben. Schneider Zoltán (gitár), Gátos Iván (billentyű) és Gátos Bálint (basszusgitár) koncepciójának 4 alapvetően fontos eleme volt: 1. Ismert dalokat dolgoznak át a saját, egyedi funk stílusukban. 2. A dalokat egyidőben, együtt játszák el, nincs zenei utómunka, nincsenek utólagfelvett sávok. (A posztokban megjelenő onetakefunk kifejezés is erre utal.) 3. A hangfelvétel közben mozgóképet is rögzítenek, és az elkészült feldolgozásokat a youtube-on, a facebookon és az instagramon publikálják. 4. Hétről-hétre más és más kiemelkedő vendéget hívnak közreműködőnek.
Gátos Iván volt a vendégünk, s meghallgatunk egy csomó ismert dalt sajátos feldolgozásban, Tóth Vera, Mező Misi, Fedora, Roy és mások énekével.

Basszus (2021. március 30., kedd 20:00)

Műsorvezetők:
Göczey Zsuzsa
Bencsik Gyula

2021. március 30., Kedd 20:00

Vendégünk, témánk:

 

- Megismerkedhettek Dzsúdlóval, aki persze nem azonos a vonzó angol filmszínésszel, Jude Law-val, hanem ő a huszonéves Juhász Marci Borsodból. A stílus amit képvisel: a pop/trap. 2020-ban jelent meg korábbi és vadonatúj számokkal a Fotofóbia c. albuma, de azóta is egyre készülnek az újabb és újabb, továbbra is szövegcentrikus felvételek.