„Klubrádió

Archívum

Keresés az archívumban

Útszélen (2023. szeptember 14., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. szeptember 14., Csütörtök 15:00

A 2023. június 15-ei adás ismétlése:

Napi 24 órás küzdelem azoknak a szülőknek, szinte kizárólag anyáknak az élete, akik fogyatékos gyerekeiket, majd felnőtt lányaikat-fiaikat gondozzák. És folyamatos rettegés is életük, például attól, hogy mi lesz a gyerekkel – aki például a most hallható esetben negyven éves elmúlt – ha a szülő megbetegszik vagy meghal. Elvileg és boldogabb országokban a gyakorlatban is van kidolgozott rendszerarra, hogy a fogyatékkal élők és szüleik méltó életet élhessenek ezen a borzalmasan nehezített pályán. Ehhez az kellene, hogy az állam betartsa saját törvényeit, arra használja az e célra az Uniótól kapott pénzt, amire való, a bíróság ne a politika szolgájaként működjék és hogy a kormánypárti többség „gondoskodása” ne abban merüljön ki, hogy szájkosarat ad az érintettekre és képviselőikre.

Megszólalók:

Schilling Magdolna, a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány elnöke, súlyosan fogyatékos fiát nevelő szülő

Boros Ilona, a TASZ egyenlőség projektjének vezetője 

Útszélen (2023. szeptember 07., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. szeptember 07., Csütörtök 15:00

A XIX.században sokan közülük még rabszolgák voltak, felszabadulásuk után vették a nyakukba a világot. A romániai romák egy részéről van, az Erdélyben élők sorsa nem ez volt ugyan, de a kirekesztettséggel ők is naponta találkoznak. Egy csíksomlyói roma telepen történt tűzvész utóélete, a kisebbségi viszonyok bonyolult rendszere és a Magyarországról érkező gyűlöletexport romboló hatása.

Vendég:

Fosztó László szociál antropológus, a romániai Kisebbségtudományi Intézet Kolozsvárott működő intézményének kutatója

Útszélen (2023. augusztus 31., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. augusztus 31., Csütörtök 15:00

Bevonulás fehér lovon, ünneplés és elnyomott félelmek – 1940 augusztus 30-án csatolták Észak-Erdélyt Magyarországhoz. A csaknem két és félmillió lakos több mint fele volt magyar, köztük voltak a többnyire magyar anyanyelvű zsidók is. Akiknek egy része örömmel fogadta Horthy katonáit, és igyekeztek elvonatkoztatni maguktól azt a tényt, hogy egyúttal bizony a magyarországi zsidótörvények is életbe léptek.

vendégem:

Gidó

Attila történész, egyetemi oktató, a romániai kisebbségkutató intézet Kolozsvárott működő intézményének munkatársa 

Útszélen (2023. augusztus 24., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. augusztus 24., Csütörtök 15:00

Egy szeméttelep, amelyen ezrek élnek állandó életveszélyben és kilátástalan jövőképpel. Ez a Kolozsvár melletti Patarét, a város szégyenfoltja, Európa legnagyobb szemétdombra telepített roma gettója. Azonban úgy tűnik a kultúra erejével mégiscsak lehet némi reményt adni. A helyiek rádiót működtetnek, kulturális fesztivált rendeznek, és néha kibontakoznak megoldási tervek is.

Beszélgetőtárs:

Szakáts István, a város polgára, az AltArt Alapítvány elnöke

Útszélen (2023. augusztus 17., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. augusztus 17., Csütörtök 15:00

Gyerekkora óta csak saját magára számíthatott, most pedig sokak, családok, gyerekek, nehézsorsú anyák kezét fogja – ameddig tudja. Adományokból ugyan nincs hiány, de pénzből igen, és – ahogy fogyalmaz – sampont nem tölthet az autóba, így félő, hogy nem tudja majd eljuttatni a célba mindazt, amire nagy szükség van.

Vendég:

Patakiné Szomolányi Tímea, a Tündérpakk Alapítvány elnöke

Útszélen (2023. augusztus 10., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. augusztus 10., Csütörtök 15:00

Mindenfelé gyerekek játszanak, az asszonyok – szinte kizárólag csak asszonyok vannak itt – édességeket, dísztárgyakat árulnak, szinte senki nem beszél magyarul. Egy jótékonysági vásár, Ukrajnából menekültek igyekeznek egymáson segíteni, és pénzt gyűjteni. Meg ami talán még fontosabb: együtt lenni, tartani a lelket egymásban. Egymástól nagyon különböző, mégis nagyon azonos menekült-sorsok.

Vendégek:

Vámos Tatjána, a Vámos Segély Alapítvány vezetője,

Karolina, önkéntestolmács

Menekült ukrán asszonyok: Ana, Katarina, Darja, Natalia

Útszélen (2023. augusztus 03., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. augusztus 03., Csütörtök 15:00

Házak és házak a műsorban: A Démétér Házban csontvelő transzplantált gyerekek lakhatnak együtt szüleikkel, és arról is gondoskodnak számukra, hogy gyerekhez méltó életet élhessenek.

ÉS

Lebontásra ítélt Hős utcai házak – a TEK szeretné megvenni a területet, de annyi pénzért, amennyiből lényegében a legtöbb lakóra hajléktanság várna. Az illetékesek semmit nem tesznek, civil önkéntesek próbálnak segíteni.

Vendégek:

Sedlák Gabriella, a Démétér-Ház vezetője, a Démétér Alapítvány programigazgatója

Mihály Bulcsú szociális munkás mesteroktató, a Kontúr Egyesület alelnöke

Útszélen (2023. július 20., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. július 20., Csütörtök 15:00

Hogyan sikerült egy hatodik osztályból annak idején kirúgott roma srácnak eljutnia az érettségiig és az egyetemi jelentkezésig? Mit tesz az iskolájának az egyik vezetője azért, hogy megpróbálja bent tartani az iskolapadban azokat a gyerekeket, akiknek sem a családjukban, de még a környékükön nem láttak érettségizett embert?

És

Egy hallgatónk saját története, amellyel azt illusztrálja: hogyan lesz az egészségügy egyszerre embert kínzó, és pazarló is.

Vendégek:

Kuru János diák

Orsós János, a miskolci dr. Ámbédkár Iskola alapítója és tanára

Ágoston Zsuzsa

Útszélen (2023. július 13., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. július 13., Csütörtök 15:00

Egy öt évvel ezelőtti gyilkosság történetéről és annak tapasztalatairól, a szociális szakmában dolgozók biztonságáról volt szó az adásban. Brechi Anita, a Dabasi Család és gyermekjóléti szolgálat vezetője, Kozma Judit, a miskolci egyetem docense, a szociális szakmai szövetség ügyvivője és Érczi Zsolt, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének munkatársa voltak a beszélgetőtársak.

Útszélen (2023. július 06., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. július 06., Csütörtök 15:00

A 2023. május 11-ei adás ismétlése:

Bátorkodás, lovaglás, íjászat, evezés, rejtett erők. Olyan gyerekek próbálgatják itt a határaikat, akik valamilyen súlyos, például daganatos vagy immunbetegségben, cukorbetegségben szenvednek, szervátültetettek és sorolhatnánk a kihívásokat. Helyszíni beszámoló a Bátor Táborból.

Megszólalók:

Zsebi Kolos, Zsebi Soma, Zsebi Emma, Kiss Éva, édesanyjuk, Zsebi Attila, édesapjuk

Kocsis Dorka pszichológus

Knecht Tamás, a Bátor Tábor ügyvezető igazgatója

Karanyitz Emma táborozó

Muth Szonja és Szabó Csabi önkéntesek

Heim Lívia és fia, Szőts Martin

Szécsényi Erzsébet, Böbe, önkéntes, a Bátor Tábor volt munkatársa

Útszélen (2023. június 29., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. június 29., Csütörtök 15:00

Az év egyik nagy eseményéről készült adást ismételtük meg - tízéves az Utcáról Lakásba! Egyesület. Amely azért dolgozik, hogy minél többen kerüljenek fedél alá a város széli kunyhókból, hajléktalanszállókról és más emberhez nem méltó helyekről.

Akia történeteket elmesélték:

Feka Irén, egy már lakásban élő asszony

Kovács Vera, az Utcáról Lakásba! Egyesület alapító-társelnöke

Szatai Márton, az Utcáról Lakásba! Egyesület kommunikációs munkatársa

Útszélen (2023. június 22., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. június 22., Csütörtök 15:00

Válogatás az elmúlt félév adásaiból:

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza a Nőjogi Perselyről beszélt, ennek lényege, hogy erőszak áldozatává vált nőket, egymástól elszakított családokat segítenek a tartalmából. Majd Balogh Robert író, költő, újságíró egy pécsi színház megmentési kísérletéről számolt be.

Útszélen (2023. június 15., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. június 15., Csütörtök 15:00

Napi 24 órás küzdelem azoknak a szülőknek, szinte kizárólag anyáknak az élete, akik fogyatékos gyerekeiket, majd felnőtt lányaikat-fiaikat gondozzák. És folyamatos rettegés is életük, például attól, hogy mi lesz a gyerekkel – aki például a most hallható esetben negyven éves elmúlt – ha a szülő megbetegszik vagy meghal. Elvileg és boldogabb országokban a gyakorlatban is van kidolgozott rendszerarra, hogy a fogyatékkal élők és szüleik méltó életet élhessenek ezen a borzalmasan nehezített pályán. Ehhez az kellene, hogy az állam betartsa saját törvényeit, arra használja az e célra az Uniótól kapott pénzt, amire való, a bíróság ne a politika szolgájaként működjék és hogy a kormánypárti többség „gondoskodása” ne abban merüljön ki, hogy szájkosarat ad az érintettekre és képviselőikre.

Megszólalók:

Schilling Magdolna, a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány elnöke, súlyosan fogyatékos fiát nevelő szülő

Boros Ilona, a TASZ egyenlőség projektjének vezetője 

Útszélen (2023. június 08., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. június 08., Csütörtök 15:00

Van két diplomája, számos szakmája, nyelvtudása, angliai szakképesítése, két verseskötete – az egyik már húsz éves korában megjelent. Tóth Olivér sokáig mégsem kellett egy munkaadónak sem, mert, ahogy ő mondja, barna a bőre. Persze ez csak itthon jelentett akadályt, Angliában két kézzel kapkodtak érte, de nyolc év után hazajött, hogy megtalálja álmai melóját: állami gondozott gyerekekkel foglalkozik. És hamarosan jön a következő könyve.

Útszélen (2023. június 01., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. június 01., Csütörtök 15:00

Gondolatok a focihuligánok hősiességéről, a feldúlt városról és az abban csöndben megbúvó hajléktalanokról egy csaknem háborús hangulatot gerjesztő kupadöntő idején.

ÉS:

Mit tehetünk az ott felejtett emberekért, és milyen az, amikor egy falunak van egy, vagy több Bélája. Akikért tenni is lehet valamit.

Megszólalók:

Csordás Anett, a Civil Kollégium Alapítvány

Molnár Róbert Kübekháza polgármestere

Útszélen (2023. május 25., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. május 25., Csütörtök 15:00

Lufi, fagyi, móka és mulatság – ezek a Gyermeknap tipikus kellékei. Vannak azonban gyerekek, akiknek a harcoló édesapjukra vagy arra kell gondolniuk ezen a napon is, hogy nincsenek itt barátaik, nem tudnak még rendesen magyarul, és egyébként sem heverték ki méga menekülés okozta traumákat. Róluk volt most szó.

Megszólaló:

Kováts András, a Menedék Egyesület igazgatója

Útszélen (2023. május 18., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. május 18., Csütörtök 15:00

A szovjet Ogyesszától az ukrán Odesszáig – Hetényi Zsuzsai rodalomtörténész arról a kalandos útról mesélt, hogy hogyan jutott el a szovjet úttörő tábortól a Keleti, illetve a Nyugati pályaudvarig, hogy a háború elől menekülőknek segítsen.

ÉS:

Modern barkácsolás – robotika szakkör Gyulajon, roma gyerekeknek. Pecz István anyaga. 

Megszólalók:

Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész

Orsós Csaba és Orsós Edina diákok 

Lacza Zoltánné, Ildikó, a gyulaji Galló József Általános Iskola igazgatója

Szarka Eszter, a Robotika szakkör szakmai vezetője

Czirják László, a Máltai Lovagrend tagja

Békéssy László adományozó

Útszélen (2023. május 11., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. május 11., Csütörtök 15:00

Bátorkodás, lovaglás, íjászat, evezés, rejtett erők. Olyan gyerekek próbálgatják itt a határaikat, akik valamilyen súlyos, például daganatos vagy immunbetegségben, cukorbetegségben szenvednek, szervátültetettek és sorolhatnánk a kihívásokat. Helyszíni beszámoló a Bátor Táborból.

Megszólalók:

Zsebi Kolos, Zsebi Soma, Zsebi Emma, Kiss Éva, édesanyjuk, Zsebi Attila, édesapjuk

Kocsis Dorka pszichológus

Knecht Tamás, a Bátor Tábor ügyvezető igazgatója

Karanyitz Emma táborozó

Muth Szonja és Szabó Csabi önkéntesek

Heim Lívia és fia, Szőts Martin

Szécsényi Erzsébet, Böbe, önkéntes, a Bátor Tábor volt munkatársa

Útszélen (2023. május 04., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. május 04., Csütörtök 15:00

Irén több mint egy évtizedig lakott egy elhagyatott pincében, ma már egy lakás boldog bérlője. Holott van egy módszer, amellyel igen sokan kerülhetnének fedél alá a város széli kunyhókból, hajléktalanszállókról és más emberhez nem méltó helyekről. Csak meg kellene hallgatni őket. Tíz éves az Utcáról Lakásba!Egyesület.

Akika történeteket elmesélik:

Feka Irén, egy már lakásban élő asszony

Kovács Vera, az Utcáról Lakásba! Egyesület alapító-társelnöke

Szatai Márton, az Utcáról Lakásba! Egyesület kommunikációs munkatársa

Útszélen (2023. április 27., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. április 27., Csütörtök 15:00

Utcajogász-maraton, rajzverseny és a lakásszegénységet átgondoló vitaszínház – a kilakoltatási moratórium április végi megszűnte után arra kell figyelni, nehogy tömegek kerüljenek az utcára.

ÉS:

Miért szálka a magyarországi hatalom szemében egy határon túli független lap, milyen NER-disznóságokat leplezett le a transtelex.hu? És egy meglepetés: a lap vezető szerkesztője a Klubrádió hallgatóinak azzal kedveskedett, hogy idézett egy még meg nem jelent szövegből, Tamás Ábel tollából. Ő Tamás Gáspár Miklós fia, és arról szól, hogy hogyan segíthetünk a sajtószabadság megőrzésével édesapja emlékének.

Megszólalók:

Kiss Natália, az Utcajogász Egyesült társelnöke

Vígh Emese, a transtelex.ro vezető szerkesztője

Útszélen (2023. április 20., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. április 20., Csütörtök 15:00

Nem tehetjük ki Bélát - mint Robinsont a szigetre, nem várhat rá reménytelen magány – mondták egy falu lakói, összefogtak és otthont teremtettek egy bajba jutott polgártársuknak.  Kübekházáról van szó, amelynek száz év magányaszűnt meg a 2019-es határnyitással. Zsáktelepülés volt, most legalább az egyik szomszéd, Vajdaság felé nem legyőzhetetlen akadály az a két-három kilométer, ami elválaszt két, hasonló történetű falut. Egy konténerház tanulságos története.  

akik elmesélik:

Petőné Hegyes Mirjam falufejlesztési vezető, a közfoglalkoztatottak koordinátora

Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere

Útszélen (2023. április 13., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. április 13., Csütörtök 15:00

A khetane szó romani nyelven van, jelentése: együtt. Fiatal roma értelmiségiek öltöztek fel a világ talán egyetlen roma divatcégének ruháiba és álltak modellt egy fotóművésznek. A végeredmény egy kiállítás és számos közös gondolat megfogalmazása lett, az alkalom pedig a Nemzetközi Roma Nap, április nyolcadika volt.

Megszólalók:

Bogdán Adrienn, az Uccu alapítvány oktatásszervezője

Horváth Norbert, az Uccu alapítvány oktatásszervezője

Fedorkó Boglárka, a Romaversitas Alapítvány ügyvezető igazgatója

Balogh Rodrigo, a Független Színház magyarországi művészeti vezetője

Kriston Lili művészeti menedzser, a kiállítás kurátora, a Romani Design munkatársa

Szénási Szilvia, az Uccu alapítvány vezetője

Varga Helena, a Romani Design egyik tervezője

Útszélen (2023. április 06., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. április 06., Csütörtök 15:00

Joel fotográfusnak tanul, sok képén megjelennek a kék árnyalatai. Nem véletlenül:ez az autizmus színe. Elmesélte azt is, hogy most londinerként dolgozik, de fotósnak tanul. Fotográfus mentor, szülők, és az Aura alapítvány megálmodói arról meséltnek, hogyan sikerül szakmához és hivatáshoz juttatni azokat a fiatalokat, akiknek befogadására még igencsak szoktatni kell a társadalmat.

Megszólalók:

Van Hoye Joel

Csendes Péter fotográfus, mentor

Szabóné Györöki Erika utal Máriáékra

Vadasné Tóth Mária, az Aura Egyesület elnöke

Székely Veronika, az egyesület alelnöke  

Útszélen (2023. március 30., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. március 30., Csütörtök 15:00

Nem emberként látjuk őket, pusztán egy egyre alacsonyabb megbecsültségű szakma képviselőiként, a társadalom egésze távolságtartással kezeli őket és kevés érdemi kutatás készül róluk. A pedagógusokról van szó, egyfelmérés szerint tizenkétezren kerülhetnek ki kényszerűen az oktatásból a rendőrminisztériumban kifundált jutalmazó-büntetőrendszer fonákságai miatt.

ÉS

Mintha kihúzták volna a dugót –így érzékelték a pécsiek azt, amikor a 2010-es Európai Kulturális Főváros rendezvénysorozata után kiderült: az eladósodott városnak esze ágában sincs néhány patinás kulturális műhelyt fenntartani. Miért kerültek a művészek és a közönség az út szélére? És hogyan próbálnak meg kievickélni onnan?

Útszélen (2023. március 23., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. március 23., Csütörtök 15:00

Mi köze Albert Einsteinnek egy érdi futóversenyhez? Miért kell éppen 3,14 kilométert, vagy a kisebbeknek 314 métert futni? Hogyan figyelünk fel az autizmus-spektrum zavarral élő barátaink tehetségére? Egy érdi futóverseny, ahol mindenre magyarázatot találunk. Hogy kiknek a segítségével?

KissZ. Adrienn, író, pedagógus

NovicsJudit, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület gyógypedagógusa

LukácsiTamás, az Athlétisz Sérült Sportolók Alapítvány kuratóriumi elnöke

MarkótRichárd, a szolnoki Pixel Colony e-kultúra közösség egyik alapítója

VidaGyörgy, az Emlékgyár Egyesület egyik elnöke

Berta-BenyusAnita Szikra nagykövet, az atipikus fejlődés szakembere

ZádoriHenrietta, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület elnöke 

Útszélen (2023. március 16., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. március 16., Csütörtök 15:00

Ki mért hagyta ott az iskolát és a hivatását? Felmondott pedagógusok gyűjtik össze azokat a történeteket, amelyből akár mindent megtanulhatnának a politikusok.

ÉS:

Vizesvödrök a Hősök terén – bárki kipróbálhatja, hogy milyen százötven méterről cipelni a vizet, naponta sokszor. Nagyon sokan élnek így, néhányan el is mesélik.

Megszólalók:

Tóth László, Kovács Éva és Sikoparija Lujza tanárok

Ficzu Imréné, Terike, tornanádaskai lakos

Kiss Anikó képzőművész, a Szociális Csomagküldő Mozgalom, azaz a SzoCsoMa megalapítója

Útszélen (2023. március 09., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. március 09., Csütörtök 15:00

Egy csokor tulipán helyett egy jobb ötlet – a Nőjogi Persely. Erőszak áldozatává vált nőket, egymástól elszakított családokat segítenek a tartalmából.

ÉS:

Képzeljük el, hogy nem mehetünk többé a Margitszigetre, mert beépítették és kisajátították az oligarchák. Valami ilyesmi történik most Balatonaligán, azon a településen, amelyet már Rákosi és Kádár is kisajátított anno.

Megszólalók:

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza

Bukovszky András, az Aligai Fürdőegyesület elnökhelyettese 

Útszélen (2023. március 02., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. március 02., Csütörtök 15:00

Háromszáz ukrajnai menekült, köztük száz gyerek lakhatásáról gondoskodott az elmúlt egy évben az Utcáról Lakásba! Egyesület – gördülékenyebb lett-e az ügyintézés, mennyire fogyatkozott meg a lakosság szolidaritása?

És:

Tervezett akkumulátorgyárak tucatjai tartanak rettegésben számos települést, és ami még ennél is félelmetesebb, az a tájékoztatás teljes hiánya. Hogyan élik meg mindezt a helyiek?

Megszólalók:

Krivácsy Balázs, az Utcáról Lakásba! Egyesület menekültügyi programjának koordinátora

Kozma Éva mérnök, a mikepércsi anyák egyike

Varga Nóra fóti független önkormányzati képviselő

Útszélen (2023. február 23., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. február 23., Csütörtök 15:00

Egyéhező, beteg költő Miskolcon – hogyan becsüljük meg a roma művészeket?

És:

A roma gyilkosságok évfordulójának emléknapja február 23-a. Mit tanult a roma és a többségi társadalom az elmúlt másfél évtizedből? Mi az oka annak, hogy a kisebbségi önkormányzatiság szinte rendszerszinten összekötődik a korrupcióval?

Vendégek:

Horváth Gyula költő

Horváth Gyuláné Mónika

Pém Mihályné Gabriella önkéntes szociális munkás

Hídvégi B. Attila, a romnet.hu főszerkesztője

Útszélen (2023. február 16., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. február 16., Csütörtök 15:00

Ukrajnai menekült gyerekek, akiket magyar iskolapadba ültettek anélkül, hogy bármilyen segítséget kapnának - legjobb esetben is csak elüldögélnek vagy rosszalkodnak. És a tanárok munkáját is ellehetetlenítik. Sajátos nevelési igényű gyerekek, akik egy kis segítséggel simán be tudnának illeszkedni az iskolába – de ezt nem kapják meg. Vagy aziskola éppen elhajtja a tapasztalati szakértőket. Mi a megoldás?

Akik elmondják javaslataikat:

Szécsi Magdolna szociális munkás

Gömbösné Hideg Viktória autista gyerekét nevelő anya,civil aktivista

Csordás Anett, a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője

Váradi Balázs, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet munkatársa

Útszélen (2023. február 09., csütörtök 15:00)

Műsorvezető:
Józsa Márta

2023. február 09., Csütörtök 15:00

Roma, menekült és sajátos nevelési igényű gyerekek – ők rendszerint jóval kevesebb figyelmet kapnak, mint egy átlagos gyerek. Így kevesebb esélyt is. Pedig volna viszonylag egyszerű megoldás is, csak az akarat hibádzik hozzá.

ÉS

Borsodban már az uzsorások is éheznek, és van ahol az a divat, hogy egyszerűen nem adnak fizetést a munkahelyen. Már pedig segítség nélkül reménytelen az egyenlőtlenség elleni küzdelem – még akkor is, ha valaki kétségbeesésében zsoltárokat énekel.

Megszólalók:

Csordás Anett a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője

Pém Mihályné, Gabriella, önkéntes szociális munkás