Zsolt Péter: Majka klipje tipikus fogyasztói társadalmi termék
23/01/2025 12:45
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Majka e produkciója áthágja a szubkulturális határokat, és tipikus fogyasztói társadalmi termék annak minden előnyével is, mert fogyasztható, hallgatható és emészthető, a divat pedig megszelidíti ezeket a termékeket – véli Zsolt Péter. A Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatójával a produkció hatásairól beszélgettünk.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, már a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette a magyar rapper, Majka legújabb számának kimagasló nézettsége. Az 5 nappal ezelőtt megjelent Csurran, cseppen című számot cikkünk megjelenésének pillanatáig közel 6,5 millió alkalommal tekintették meg a Youtube-on. Ennek a jelenségnek érdekes társadalmi és politikai vonzatai vannak.
„Minden szubkultúrának van filozófiája, másképpen nem tudja összetartani a közösséget, és vannak jellemzői, például a lázadás, az agresszivitás, vagy a harag. Mint a graffitik esetében a bandaháborúk során a területfoglalás. Ez a dolog antropológiája. Az ember olyan lény, amely szereti a konfliktusait erőszakos módon megoldani, és jó esetben nem háborúzik, hanem mondjuk, rajzolgat egy falra, hogy ez az én területem. Aztán táncversenyeket tartanak az utcán. És aztán jön a rap műfaja, aminek az a lényege, hogy fellépek a színpadra, és ott megpróbálom megmutatni, hogy rendkívül gyors gondolkodású vagyok, tudok rímekben beszélni” – mondta Zsolt Péter szociológus, a Reggeli gyors csütörtöki vendége a stúdióban.
A Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója szerint mindennek Majkához igazán sok köze nincs, mert a műfaj lényege spontaneitás, és a klip professzionális, minden másodperce kiszámított, inkább „színházi produkció”.
„Ez a divat érdekessége, sokszor alulról, szubkultúrából indul, aztán a divat és a fogyasztói társadalom csinál vele valamit, és berakja egy másik térbe. Ez nagyon gyakran nem sikerül. Például Bródy eléri az értelmiségi szubkultúrát, Krúbi eléri a saját fiatal közösségét, ami azt jelenti, hogy a hallgatók többsége az egyiket ismeri, a másikat nem.”
Hozzátette, „Majka e produkciója áthágja a szubkulturális határokat, és tipikus fogyasztói társadalmi termék annak minden előnyével is, mert fogyasztható, hallgatható és emészthető”. Az erőszakos részét idővel „levágja” róla a divat, amelynek ez a sajátja, megszelidíti ezeket a szélsőséges szubkultúrákból érkező termékeket.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
2025.01.23., csütörtök 9:00
Riporter: Szénási Sándor