"Elég gyorsan kiderült a számomra, hogy Bíró Ferenc hiteles"
9/06/2026 04:29
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az Integritás Hatóság elnöke, Bíró Ferenc kereste meg a DE! Akcióközösséget, és a kapcsolatfelvételt hosszú bizalomépítési folyamat előzte meg – mondta Tímár Áron, a szervezet közösségi tagja.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, másfél órás interjút adott a DE! Akcióközösségnek az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc. Az interjú egy pontján elmondta, szerinte az a rendszerszintű korrupció, ami Magyarországon működött az elmúlt 16 évben, konzervatív becslése szerint 60 ezer milliárd forintba került. Azt is állította, hogy 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai uniós ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy megbeszélésen arra szólította fel, hogy az Integritás Hatóság ne folytassa bizonyos vizsgálatait.
„Azért talált meg minket, mert, két oka volt, az egyik, hogy egy olyan módon nyújtunk egy témához, ahogy úgy tudtunk bemutatni, amit eddig más nem, ez volt a szavazatszerzésnek az ipari méretekben történő működtetése Magyarországon. Vele kapcsolatban is ki alakult egy olyan nézet, hogy ő valamilyen szinten a NER-hez kell legyen bekötve, hiszen a NER alatt lett egy országos tervezet élére a fideszes többség által megválasztva. Tehát nyilván lehetett benne egy olyan remény, hogy mi erre friss szemmel fogunk ránézni, és ilyen értelemben lesz esélye, hogy másképp közelítsük” – mondta a Megbeszééljük hétfői adásán Tímár Áron, a DeAkció közösség tagja.
Elmondta, Bíró Ferenc kereste meg a DE! Akcióközösséget, és a kapcsolatfelvételt hosszú bizalomépítési folyamat előzte meg. Tímár elmondta, hogy kezdetben ő maga is kételkedett az elnök függetlenségében, hiszen a kormánypárti többség választotta meg, de a háttérellenőrzések és a személyes találkozók alapján hiteles szakembernek tartja.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026.06.08., hétfő 16:20
Riporter: Bolgár György

