Danyi Zoltán: A kertész naplójából
10/05/2025 19:42
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Danyi Zoltán A kertész naplójából című részletét hallgathatják meg a szerző előadásában.
Danyi Zoltán vajdasági író A dögeltakarító című regényével került a figyelem középpontjába, s Belső közlés c. zenés irodalmi műsorunkban még újabb kötete, A rózsákról megjelenése előtt láttuk vendégül, ahol a készülő szövegéből egy részletet is fölolvasott, miközben Szegő János beszélgetett vele a stúdióban. Danyi az adásban egy verset is fölolvasott a saját műfordításában, Alice Oswald Emlékkő című költeményét. A saját alkotásából elhangzott részlet mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgatható a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva, lejjebb görgetve pedig szöveges formájában is elolvasható.
A szöveg eredeti, írott változata:
A kertész naplójából
Június 6.
Körülbelül olyan vagyok, mint a kormoránok, sokat figyeltem őket. Mániákus alakok.
A tisztálkodásuk, például.
Előbb a vízben tisztálkodnak, sokáig csapkodják szárnyukkal a vizet, borzolják a tollaikat, rázzák a nyakukat, a testüket, a farkukat. És mindezt újra és újra, csapkodják a vizet, borzolják a tollaikat, rázzák a szárnyukat, a testüket. Rövid szünet, majd pedig újra, körülbelül tizenvalahányszor, vagy talán hússzor.
Aztán kivetik magukat egy sziklára, és mindez folytatódik szárazon. Lengetik a kitárt szárnyukat, most a levegőt csapkodják, szárítják magukat. Újra és újra kitárják a szárnyukat, megrázzák őket, a levegőt csapkodják.
Mikor mindezzel megvannak, akkor pedig csak állnak egy vagy két lábon, és bambulnak.
Augusztus 6.
A rózsákkal dolgozok, és nem értem ezt az erőt.
A pusztítás az, amit nem értek, vagy inkább a pusztítás mértéke. Mert úgy látom, hogy létezők tízezreit kell folyamatosan elpusztítani ahhoz, hogy rózsákkal legyen tele mások kertje. Ezért beszéltem egyszer valakinek a rózsák kegyetlenségéről: néha úgy tűnik, hogy nem szólnak másról a rózsák, csak a pusztításról. A kicsupálásról, a kiszaggatásról, a levágásról, a lepermetezésről, a kiirtásról. A metszés ezek után már csak ráadás, mint mikor a lerombolt városra a győztesek kitűzik a zászlót.
Lehet, hogy mással kellene foglalkoznom.
Szeptember 25.
Úgy tűnik, nemcsak a magasba, a mélybe is vágyunk.
Egy sziklán ültem, a zöldeskék hullámokat néztem, és arra gondoltam, hogy talán a tériszony sem más, mint vágy, szédítő vágy a zuhanásra. Lehet, hogy nem a mélységtől iszonyodunk ilyenkor, hanem csak magunktól, attól a részünktől, mely a zuhanásra vágyik.
Lent, a parton egy kormorán lengette ezüstös fényű szárnyát.
(Kiemelt kép: Derzsi Elekes Andor / Wikipedia)
