„Palackvisszaváltással
Megbeszéljük...

Biró Ferenc: Nyolc hónapon át hallgattak le, azzal az indokkal hagyták abba, hogy nem várható eredmény

9/06/2026 19:05

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A sajtóból értesültem a vádemelésről, a ügyészség csak délután küldte el. Ezt bizarrnak tartom – mondta Biró Ferenc a Megbeszéljükben. Az Integritás Hatóság elnöke szerint nem vették figyelembe a vallomását, a vádiratban pedig nincs nóvum a korábban ismertekhez képest. Biró konkrét vádpontokra nem reagált, elmondta viszont, korábban kezdeményezett találkozót az új kormánnyal, de egyelőre nem kapott választ. Az IH-elnök azt mondta, hivatalában 150-en várják, hogy lekerüljön róluk a békjó és elkezdhessenek dolgozni. Szerint van esély a külföldre menekített vagyon egy részének visszaszerzésére, de időben kell cselekedni. 

2026. június 09. Megbeszéljük - részlet l Biró Ferenc 2026.06.09.
21:37
00:00
A sajtóból értesültem a vádemelésről, a ügyészség csak délután küldte el. Ezt bizarrnak tartom – mondta Biró Ferenc a Megbeszéljükben. Az Integritás Hatóság elnöke szerint az iratok alapján nem vették figyelembe a vallomását, a vádban pedig nincs nóvum ahhoz képest, amit már tavaly is tudni lehetett.

Tisztelettel, de szerintem ez eggy gumicsont. Azért csinálják, hogy ne arról legyen szó, amire megpróbáltam felhívni a figyelmet a napokban, hogy az elmúlt években hány ezer milliárd forint folyt el, hogy a központi beszerző szervek hogyan működtek minden kontroll nélkül – mondta Biró. 

Nem látok bele az ügyészség fejébe, nem is szeretném kommentálni az eljárásukat. Nyolc hónapon keresztül hallgattak le és követtek, 2024 végétől 2025 közepéig. A nyomozati anyagot megismertem, ez alapján ez annyit bírt produkálni, hogy hallható, a feleségemnek kifakadok, hogy mennyi milliárd tűnik el éves szinten. Aztán, az indoklás szerint konkrétan azért szüntették meg – az előző kormány igazságügyi minisztere által aláírt – lehallgatást, mert nem volt várható eredmény – mondta Biró.

Vasárnap jelent meg Biró másfél órás interjúja, amit a DE! Akcióközösség készített vele. A beszélgetésben azt állította, hogy az Orbán-kormány idején politikai nyomást gyakoroltak rá, hogy ne végezze rendesen a munkáját és amikor ennek ellenált, lejárató kampányt indítottak ellene és családja ellen, és magának az – Európai Unió nyomására létrehozott – korrupcióellenes szervezet munkáját is akadályozta. Arra a kérdésre, hogy mennyibe került nekünk az elmúlt 16 év, azt mondta, konzervatív becslés szerint 60 ezer milliárd forintba. Ezután hétfőn az IH-elnök nyilatkozott a Politicónak és az ATV-nek is.
Kedden a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) közölte, hogy vádat emelt Biró ellen hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emelt vádat.
Az egyik központi elemben Biró felesége is érintett gyanúsítottként. Az ügyészség szerint az elnök számára ugyan biztosított volt a szolgálati gépkocsi és gépkocsivezetők is, ennek ellenére fenntartottak egy másik, a hatóság által fizetett járműbérletet, amit Biró felesége használhatott. Birót azzal is vádolják, hogy visszaélt hivatali helyzetével, amikor az IH elnökhelyetteseinek jogköreit jogszerűtlenül korlátozta. Az ügyészség kifogásol három szerződést is, amelyeket Biró egy brüsszeli tanácsadó céggel kötött, mert ezek nem voltak összeegyeztethetőek az IH törvényben meghatározott feladataival. Továbbá szó van még egy fiktív telephelyhasználati szerződésről és egy családi barát alkalmazásáról, akinek nem volt meg a szükséges képesítése az adott feladatra. A KNyF összesítése szerint az Integritás Hatóságot ért kár meghaladja a 140 millió forintot.
Arról, hogy eljárás indult Biró ellen már korábban értesült a nyilvánosság. 2025 januárjában az ügyészség közölte a gyanúsítást, házkutatást tartott a hatóságnál és ki is hallgatta az IH-elnököt, aki panasszal élt és akkor is jelezte, szerinte a hatóság munkájának ellehetetlenítése a cél. 

Biró, aki nemcsak az eljárást, magukat a vádpontokat sem akarta kommentálni, megjegyezte nagyon aggasztónak tartja, hogy a vádemelés épp abban az időszakban történik, amikor a parlament elé kerül egy olyan antikorrupciós törvényjavaslat, amely végre érdemi eszközöket adhat az Integritás Hatóság kezébe.

Nem nagyon tudom a saját sakktáblámon ezt máshova tenni, mint az IH akadályozását. Hogy mondjam, ez olyannak tűnik nekem, hogy inkább ne jöjjenek az EU-s pénzek Magyarországra, ha nem azokba a kezekbe kerülnek, ahova korábban – mondta Biró, hozzátéve, továbbra is bízik a független igazságszolgáltatásban, a maga részéről pedig garantálja, hogy feladatait maximálisan ellátja.

Bolgár György arról is kérdezte az IH-elnököt, mit vár, lesz-e következménye annak, hogy a minap arról beszélt, 60 ezer milliárd forint közpénz tűnt el a NER alatt, várja-e, hogy valamelyik hatóság ezt feljelentésként értelmezi.

Azt várnám, hogy Magyarország új korában érdemi együttműködés alakuljön ki a bűnüldözőszervek és az IH között – mondta Biró, aki szerint az elmúlt években egyes hatóságok versenyeztek, ami káros, és azt szeretné, ha eljönne egy egymást segítő időszak. Természetesen átadjuk az információkat azoknak a szerveknek, amelyeknek erre jogköre és igénye van és az IH is tovább fogja gyűjteni az információkat – tette hozzá.

Kérdésre elmondta, ő maga, illetve a hatóság még nem egyeztetett az új kormánnyal.

Még nem egyeztettünk, de nagyon várjuk. AZ IH elnöke kezdeményezhet találkozót, ez meg is történt, egyelőre itt tartunk – mondta Biró, aki szerint a korrupció visszaszorítása a társadalom egészének érdeke, és persze az új kormány felhatalmazásának fontos eleme ez az ígéret, ami egyben "az Integritás Hatóságnak a DNS-ébe van kódolva". Hogy hogyan tud majd a hatóság együttműködni a beígért Nemzeti Vagyonvédelmi és -visszaszerzési Hivatallal, meglátjuk, ha az feláll. Azt gondolom, hogy komplementer, egymást kiegészítő intézményeket érdemes létrehozni, nem versengőeket – jegyezte meg Biró.

Az IH-enök szerint van esély arra, hogy a külföldre menekített vagyonból is vissza lehessen szerezni valamennyit, ha időben tudnak lépni. Az elmúlt években olyan nemzetközi kapcsolatokat alakítottam ki az elmúlt években, hogy ennek a feltételei meglegyenek – mondta Biró.

Jelen pillanatban van 150 ember, aki ugrásra készen várja, hogy lekerüljön róla a békjó és tudjon dolgozni – mondta hivatala munkatársairól az elnök.

2026. június 09. Megbeszéljük - részlet l Timár Áron 2026.06.09.
14:24
00:00
Ugyanez a benyomása Tímár Áronnak, a DE! Akcióközösség alapítójának, aki a Biróval megjelent vasárnapi interjú egyik készítője és aki április vége óta folytatott beszélgetéseket az IH-elnökkel. Hozzá nagyon hasonlóan fogalmazott Tímár a Megbeszéljükben:

Van egy hivatal 150 munkatárssal, amelyik készen áll arra, hogy kivizsgálja a korrupciós ügyeket. Ha lekerül a hangfogó és nem kell már attól tartani, hogy az állam más szervei fordulnak ellenük, akkor lehet, hogy gyorsabban lesznek nagy ügyek. Itt egy brigád, amelyik készen áll, hogy menjen előre, ez egy meglévő kapacitás. A fő kérdés az, hogy ezzel lesz elfoglalva vagy saját magával – mondta Tímár.

Elmondta, kezdettől fogva tisztában voltak azzal, hogy Birót hamarosan megvádolhatja az ügyészség, de az időzítés meglepte, az, hogy ez ennyire hamar bekövetkezett az interjú megjelenése után.

Az, hogy megszólalt nálunk, elővágás volt-e Biró részéről, ez persze felmerül. Szerintem neki el kellett mondania ezt a történetet, és ezt már lényegesen korábban meg kellett volna tennie. Ő nem egy kommunikátor, inkább hivatalnok alkat, valahol belekényszerült, hogy most elmondja. Hiszen részen kommunikációs küzdelemről van szó, a kérdés, hogy egy szolgálati autó használata vagy ezermilliárdos ügyek vizsgálata lesz a téma – mondta Tímár, aki szerint eléggé egyértelmű, hogy minimum kettős mércéről van szó.

Lehet, hogy az ügyészség kényszerhelyzetben van, abból a szempontból, hogy ha már bizonyos stádiumig eljutott az ügy, akkor rosszul venni ki magát, ha kormányváltás után eldobnák. Ha nem történik semmi a másfél éves vegzálás után, akkor az a beismerése annak, hogy politikai motivációja volt – véli Tímár, akiben felmerült az is, hogy a vádemelés üzenet lehet más állami vezetőknek.

Biró Ferencet és a két elnökhelyettest is a Fidesz ideje alatt neveznék ki, lehet tudni, hogy voltak nézetkülönbségek közöttük, utóbbiakat pedig nem támadják. Az nem biztos, hogy jó lenne, ha Biró helyett valamelyikük venné át a hatóság vezetését – mondta a DE! Akcióközösség alapítója.

A teljes beszélgetéseket meghallgathatják a fenti lejátszókra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

Megbeszéljük/interjúk Biró Ferenccel és Timár Áronnal
2026. június 9., kedd 16:47 és 16:23
Riporter: Bolgár György