Balázs Péter: Vance látogatása kései, rögtönzött politikai demonstráció
8/04/2026 10:26
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Donald Trump számára Orbán Viktor elsősorban szimbolikus partner. Egyrészt egy kisebb országban megvalósítja azt a politikai modellt, amit Trump is akar, másrészt gyengíti a transzatlanti egységet. Ugyanakkor Trump figyelme jelenleg más nemzetközi konfliktusokra irányul, ilyenformán a csak részfeladatokat ellátó amerikai alelnök látogatása szimbolikus politikai gesztus – véli Balázs Péter.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, kedden érkezett látogatásra Budapestre J. D. Vance. Az amerikai alelnököt és feleségét Usha Vance-t katonai tiszteletadás mellett Szijjártó Péter fogadta, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. Ezt követően Vance kifejtette, bárkivel együttműködnek majd a választást követően is, de szerinte Orbán Viktor fog nyerni. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon reagált J. D. Vance nyilatkozatára: szerinte már az Egyesült Államok is elengedte Orbán kezét. Mikecz Dániel politológus szerint egy befolyásos szereplő, mint J. D. Vance amerikai alelnök nyílt támogatása elsősorban a kormánypárti szavazók megerősítésére alkalmas. Ez a gesztus visszaigazolhatja számukra, hogy Orbán Viktor nemzetközileg is jelentős politikus, aki fontos kapcsolatokkal rendelkezik. Adja magát a kérdés: ilyen kardinális helyzetben miért nem az elnök maga jött el?
„Trumpnak most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy megpróbáljon egy elég egyértelmű helyzeten, Magyarország jelenlegi politikai vezetése mellett kiállni, habár neki Orbán fontos személy. Két szempontból is, az egyik az, hogy kicsiben valóra váltja Trumpék elképzeléseit, egy tízmilliós országban megvalósítja azt a modellt, amiről sokan álmodnak, élükön Trumppal vagy Putyinnal. A másik, hogy ő a fő házasságtörő a transzatlanti családban, kifelé árulkodik arról miről van szó a családi asztalnál. Mind a két szempont fontos, de a békepárti Trump most éppen háborút háborúra halmoz, és azzal van elfoglalva, hogy a többezer éves perzsa kultúrát porig bombázza” – mondta a Reggeli gyors szerdai adásában Balázs Péter volt uniós biztos. Ilyen formán Vance látogatása nem több kései, rögtönzött „és valószínűleg hatástalan politikai demonstrációnál”.
Az esetleges amerikai olajvásárlás kapcsán Balázs hangsúlyozza, hogy Magyarországnak lenne lehetősége energiaforrásai diverzifikálására, nem kellene kizárólag az orosz eredetű olajra támaszkodnia. Szerinte az a kormányzati állítás, miszerint a MOL csak egyféle olajjal képes működni, nem igaz. Több irányból is lehetne beszerezni energiahordozókat, ami növelné az ellátásbiztonságát.
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026.04.08., szerda 8:10
Riporter: Para-Kovács Imre

