
Nem függesztették fel a Samsung akkumulátorgyár éjszaka működését Gödön
A hatóság nem vizsgál és nem mér semmit, hanem elfogadja a Samsung által benyújtott adatokat és a jövőre vonatkozó ígéreteket.
A hatóság nem vizsgál és nem mér semmit, hanem elfogadja a Samsung által benyújtott adatokat és a jövőre vonatkozó ígéreteket.
Az osztrák statisztikai hivatal adatai alapján 2010 és 2020 között a náluk tanuló magyar diákok száma megötszöröződött. Ebbe beletartoznak azok is, akik már családjukkal tartósan Ausztriában élnek – mondta Balla János, a hvg.hu újságírója.
Kérdés, hogy az EB ajánlata, mely szerint feloldana több milliárd euró Magyarországnak szánt, a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott támogatást, kellően vonzó lesz-e Orbánnak, hogyne akadályozza a zárónyilatkozat elfogadását. Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.
Harangozó Tamás MSZP-s képviselő szerint ezt mutatja a nagy leépítés és a honvédség rendeleti irányításának terve.
Az aHang célja elejét venni a hazug kampányoknak, amik azt harsogják, a magyarok 97 százaléka egyetért a kormánnyal - mondta Szalóky Viktor szóvivő.
Le lehet válni az orosz földgázról, ha le akarunk, mondta Holoda Attila energetikai szakértő, egykori energetikai államtitkár, aki a hétfői Reggeli személy volt. A másik, ami kiderült a műsorból, hogy az átlag magyar földgázfogyasztó is a piaci ár felett fizet.
Mivel nem számíthatunk uniós forrásokra, a kormány felkínálja Magyarország legelőit, földjeit és vizeit az akkumulátorgyáraknak – mondta a Reggeli gyorsban Csillag István.
Miközben Petro Porosenko volt ukrán elnök nem tagadja, addig a magyar kormányszóvivő ködösít a meghiúsított Orbán-Porosenko találkozóról. Csernyánszky Judit nemzetközi lapszemléje.
Barcelona gótikus negyedétől a Budai Várig csámborogtunk az Utcafront heti adásában. Közben tettünk egy kitérőt Sri Lankára, Korzikára és a jó öreg Thököly útra is.
A huszadik század második felének legjelentősebb politikai filozófusa főművének részletét hallgathatják meg mától a honlapunkon.
A börtönlevelezésről és az első európai társadalmi innovációs díjról beszélgettünk a Szerepvállalás e heti adásában.
Az Anno Budapest műsora megvárta, amíg lecseng a 150 éves Budapest körüli ünneplés, hogy maga is elkészítse adását a másfélszáz éves Budapestről.