
Hogyan emlékszik harminc évvel ezelőttre?
Ki hogyan élte meg 1989-et, és hogyan emlékszik rá 12 milliárdból a Terror Háza Múzeum?
Ki hogyan élte meg 1989-et, és hogyan emlékszik rá 12 milliárdból a Terror Háza Múzeum?
Német G. Dániel beszélt rendőrségi élményeiről a Klubrádióban. Azért vitték be, mert festékszóróval a bulinegyed több részén azt fújta az aszfaltra, hogy „Itt minden drog kamu”.
Mintha a kormány nem csak az állam- és társadalomformálásban, hanem a táplálkozási szokások alakításában is szembemenne a bolygónk fejlettebb felén jellemző trendekkel.
Úgy tűnik, a technológiai cégek nem nyugszanak, mindig új dologgal rukkolnak elő, csak azért, hogy végül sikerüljön ördögi tervük – tömegesen kivégezni azokat, akikből élnek. Rettegés diktálta lakossági vélemények, majd a szakértő válasza a Klubrádióban.
Nehogy épp most hódoljon be az MTA a kormánynak, amikor a nagypolitikai változások miatt új tárgyalási pozíciót vehet fel a kutatói hálózat leválasztását erőltető rezsimmel szemben – erről beszélt a Klubrádióban Stefano Bottoni, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa.
Biztos, hogy lesz Bécsben kampusza a CEU-nak, de maradhatnak Magyarországon is, ha a kormány aláírja a szükséges megállapodást - mondta az egyetem rektorhelyettese.
Régi idők zenéjét játssza a Bohém Ragtime Jazz Band, de egy ezeréves zene- és táncfajtával nagyon behúzza a fiatalokat. Swing, swing ... Örök és elpusztíthatatlan.
A populisták tényektől megszabadított univerzumában az az igazság, ami a vezér hatalmi érdekeit szolgálja – írja a Fidesz néppárti felfüggesztése kapcsán a Der Stabdard.
Két színésznő volt az Ötös vendége, most futó előadásaikban mindketten gyerekeket játszanak, akik embertelen körülmények között próbálnak túlélni.
Mi hungarusok csak a tiszta, vagyis nagyon ártalmas drogokat szeretjük, legyen az pálinka, kokain vagy kormánymédia, amelynek fogyasztói most éppen "Visszavertük a támadást Brüsszelben" feliratú drog-ellátmányban részesülnek.
Másik címmel, friss tartalmakkal és két műsorvezetővel, állt új pályára a Professzor Paprika.
Még az is kétséges, hogy tudnak-e szavazni a kilépést szabályozó egyezményről. Ismét felmerült egy új népszavazás lehetősége.