
Pünkösdi műsorrend
Hétfőn ünnepi válogatásokkal és sok Para-Kovács Imre vezette műsorral jelentkezünk. Tartsanak velünk.
Hétfőn ünnepi válogatásokkal és sok Para-Kovács Imre vezette műsorral jelentkezünk. Tartsanak velünk.
Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezető a Szavakon túl műsorban őszintén beszélt Kadarkai Endrének többek között az ismertséggel járó nehézségekről.
Gyereknap alkalmából a tavaly harminchat éves korában elhunyt Konrád Áron kiskamaszkorában írt verseit hallgathatják meg.
Berlin, Odense, Bartók-negyed, egy újabb építészdinasztia, egy egyszerre modern és klasszikus templom, valamint a szalmaépítészet csínja és bínja fért bele aktuális építészeti kalandozásunkba.
Mérő László matematikus, publicista, pszichológus, játékfejlesztő, az ELTE Pszichológia Intézetének professzora, aki elsősorban ismeretterjesztő könyveiről és előadásairól ismert. Az Élni jó műsorban Kadarkai Endrének elmondta, hogy a szerelem doppingerejét ténykérdésnek tartja. Beszélt még a kudarcokon való túllépésről, a boldogságról, és arról, miért jó élni, mi foglalkoztatja mostanában.
A túlélési gyakorlatunk apropóján indított, Házi kedvenc című sorozatunkban a Klubrádió munkatársai mesélnek a szívüknek kedves filmekről. A kéthetente adásba kerülő széria vendége legutóbb Lay Viktória volt.
Minden magyar gyereknek járna minimum egy-egy hét a Balatonon évente. Ugyanis azt is lehet mondani, hogy kétféle gyerek van Magyarországon: aki volt már a Balcsin, és aki nem. De olyan kölyök biztosan nincs, aki sohasem vágyott volna oda. Olyan meg reménytelenül sok van, aki soha el sem jut.
Minek ez a cirkusz már? Az Anno Budapest ezúttal a sátrak, lakókocsik és a porond világába látogatott el, cirkuszi élményekről és emlékekről volt szó Pünkösd vasárnapjának délutánján 2 és 4 között.
"Semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót életben találják, ezért a földi keresést befejezték" – mondta a Klubrádiónak Pintér László.
"A huszonegyedik század első harmadában úgy gondolom, hogy egy európai országban az állami szolgáltatásoknak, márpedig az elektronikus adóbevallás is ilyen, hibátlanul kell működniük."
Már otthonában lábadozik, és egy kis türelmet kér azoktól, akik visszavárják a színpadokra és a Klubrádióba.
Lötyögés-történettől a fiatalság diktatúráig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is kiderítettük, hogy mi az a posztadoleszcencia, és mikor született a kifejezés.