„Klubrádió

Adások

Zöldharcosok jöttek Budapestre

Zöldharcosok jöttek Budapestre

Rengeteg hulladék és ürülék szennyezi ma már a világ legnagyobb hegyét is, ráadásul a jégből kiolvadó egyre több holttest is veszélyes a környezetre. Pedig ha a hegymászók nem csak saját teljesítményükkel törődnének, akár tiszta is lehetne a világ teteje – erről beszélt két nepáli, magát környezetvédelmi harcosnak tartó serpa Budapesten.

MSZP-Fidesz mutyi rajzolódik ki Kispesten?
Reggeli gyors

MSZP-Fidesz mutyi rajzolódik ki Kispesten?

Több párt is nyitott arra, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel a XIX. kerületben, ahol súlyos állítások hangzottak el a kampányban nyilvánosságra hozott felvételeken vélhetően Lackner Csaba MSZP-s önkormányzati képviselőtől. A hírek szerint kerületeken és pártokon átívelő korrupciós ügyekről lehet szó.

Játékos tanulás, tanulásból játék
Ötös - Bódy Gergővel

Játékos tanulás, tanulásból játék

Karácsony, ajándék, játék. Egyértelmű a logikai sor, remélhetőleg sok családnál. Az Ötösben egy kis játéktörténettel készültünk.

Kásleri irányváltás: Eurovízió helyett türk tudatú dalverseny?
Reggeli gyors

Eurovízió helyett türk dalverseny?

Senki sem tudja, miért nem megy Magyarország az idei Eurovíziós Dalfesztiválra, még országgyűlési képviselők kérdéseire se adott használható választ az MTVA.

Üres ágyak, létszámcsaták
Reggeli gyors

Üres ágyak, létszámcsaták

Tavaly már majdnem 900 kórházi ágy állt üresen, mert nincs elég orvos, nővér, szakdolgozó. Megfelelő műszerekből, anyagokból, például fertőtlenítőből is hiány van.

Paks 2 - Nem a biztonság a legfontosabb
Reggeli gyors

Paks 2 - Nem a biztonság a legfontosabb

A kormány már nekiugrana a gödör kiásásának, csak hát Brüsszel szigorú. De milyen is lesz Brüsszel, illetve az Európai Unió. Változtatna rajta a német és francia politika is.

Beleáll Kocsis-Cake, visszaszólt Bayernek
Megbeszéljük...

Beleáll Kocsis-Cake, visszaszólt Bayernek

Az a baja vele Bayer Zsoltnak és a többi fideszes verőlegénynek, hogy barna a bőre és Kocsis-Cake Oliviónak hívják – mondta a párbeszédes politikus, miután gyalázkodva mentek neki a Hír Tv-s Sajtóklub vendégei a trianoni megemlékezésről tett kijelentései miatt. Az ellenzéki képviselő szerint a személye egyre kellemetlenebb az ideges, elkeseredett és gyűlölködő Fidesz számára. Mindenesetre felveszi a kesztyűt.

A hiányok helyett a képességekre összpontosítani
Szerepvállalás

A hiányok helyett a képességekre összpontosítani

A Szerepvállalás hétről hétre példákat hoz arra, hogy egy-egy cég vagy intézmény, esetleg magánszemély milyen formában, milyen eszközökkel járul hozzá anyagi gondok, társadalmi problémák orvoslásához, az életminőség javításához, a fenntartható fejlődéshez. Most egy, az autizmust segítő projektet mutatunk be.

Tényleg csak egy jót kacagni lehet
Esti gyors

Tényleg csak egy jót kacagni lehet

1 forint + áfa/ perc tarifáért parkolhatnak a kedvezményezett vállalkozások vendégei Budapest egyik legkiemeltebb részén. A Várban megszabott 1 forintos díj legnagyobb haszonélvezője a Zsidai Csoport volt, amely pénzügyi mérlege alapján igazán nem szorul rá erre a laza kis támogatásra. Mindez abban a városban, ahol parkolási maffiák működhettek, a várakozási időt pedig aranyárban mérik még a legkietlenebb peremkerületekben is. Lampé Ágnes jegyzete.