
Amikor még tele voltunk reményekkel
Idén 30 éves a rendszerváltás. A retrospektív műsorsorozat második adásának vendége Szalai Erzsébet szociológus volt.
Idén 30 éves a rendszerváltás. A retrospektív műsorsorozat második adásának vendége Szalai Erzsébet szociológus volt.
Köszöntöttük a 80 éves Warren Beatty-t; bemutattuk a Sztájk a gyárban című filmet, és ennek apropóján a szakszervezeti témájú filmekről is szó volt.
Lejárnak az első stabilitási számlák, egyre több orosz Magyarországon, strasbourgi vélemények a Fidesz-felfüggesztésről, ügyészi viták Romániában - Hetes Stúdió Szénási Sándorral.
Milyen volt egykoron Hűvösvölgy, és milyen ma? Múltidézés, nosztalgiázás, bezzegazénidőmbenezés Panxnotdead Miklóssal és a Klubrádió hallgatóival.
Művészeti díjak, viharos tisztújító közgyűlés a Fészekben, itt járt Britt-Marie – Váradi Juli kulturális műsora péntek este 8-tól hangzott el, benne interjú Mácsai Pállal és Für Anikóval!
Gyakori, egyszerű, ízletes fűszer a kapor, de hogyan kell jól használni? Nem főzéskor, hanem a beszédben. És mi van a hűtővel vagy inkább a hűtőgéppel? Ezeket, és szokás szerint még jó sok más dilemmát is elővett műsorában Kálmán László és Nádasdy Ádám.
Három német európai parlamenti képviselővel interjúzott Strasbourgban a Klubrádió, mindhárman a Fideszt is magába foglaló, de a magyar kormánypárt tagságát márciusban felfüggesztő Néppárt politikai ellenfelei. Elsősorban az Orbán-kabinetről mondták el a véleményüket. Aggódnak, mert szerintük a rezsim nem tudja eléggé emelni a magyarok életszínvonalát, közben pedig migránsozik, amivel sokakat félrevezet, főleg a saját népének jelentős részét. A nyilatkozó politikusok azonban ennek ellenére sem, vagy éppen ezért, nem vonnák meg az uniós pénzeket Magyarországtól.
A cégháló egyik cégének embere bemegy az önkormányzathoz és ajánlatot tesz: ők megírják a pályázatot, cserébe az önkormányzat velük végezteti el a munkát. Ha az összeghatár miatt közbeszerzést kellene kiírni, az összeget kis tételekre darabolják, innentől senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy a helyiek kivel boltolnak. Jöhet a szerződéskötés, és persze a munka jelentős túlárazása, amiből jut is, marad is.
Ahogy minden szombaton, most is nyakunkba vettük az országot, várost, világot, és építészeti kincseket, érdekességeket mutattunk be Rózsa Péterrel.
Klasszikus zenei műsor nem klasszikus felfogásban. Dr Bubnó vendége ezúttal a zenész-festő DrMáriás, a kortárs képzőművészet provokatív alakja, a Tudósok zenekar frontembere.
Igaz is, meg nem is, hogy a várandós nőknek jóval többet kell enniük, mint terhességük előtt. Az viszont biztos, hogy ha nem figyel oda a táplálkozására, attól nem csak elhízhat, de beteg is lehet, és nem csak ő, hanem születendő babája is. A gyermekorvosok egyesületének elnöke ismeretterjesztett a Klubrádióban.