
Tiborcz a Várban
A miniszterelnök veje a Várban vett egy 350 négyzetméteres műemlék épületet. Az önkormányzat lemondott elővásárlási jogáról.
A miniszterelnök veje a Várban vett egy 350 négyzetméteres műemlék épületet. Az önkormányzat lemondott elővásárlási jogáról.
A futás, mint tömegsport népszerűsége az utóbbi tíz évben nagyot nőtt, és bár a legegyszerűbb sportok közé tartozik, nem kell hozzá túl nagy felszerelés, sokak számára mégis kihívás lehet belekezdeni, és nem feltétlenül a fizikai állapotuk miatt. Például a kisgyerekes szülőknek. Nekik vajon mennyi idejük jut erre, belefér-e a családi életbe a rendszeres mozgás? A Fülbevaló aktuális adásából ez is kiderült.
Nem az önkormányzatok döntik el, milyen parkolási bizniszeket kell kötnie a kerületeknek, az érintett cégeknek vannak államtitkári kötődései is – mondta Ács Dániel újságíró.
Emberek halnak bele abba, hogy rossz a betegirányítási metódus. Az egészségügyben még mindig a hűbérrendszer uralkodik.
Jobb- és baloldalon is tör előre a populizmus Európában. Hűvös, józan gondolkodásra lenne szükség. Az európai parlamenti választással foglalkozik a világsajtó.
Mészáros mindenesetre már jelentkezett, hogy legyártatja az utcatáblát és a kétszeres életnagyságú szobrot, amelyet az EU elmaradott régióinak támogatására és szegény roma gyerekek felzárkóztatására érkező pénzből valósítanak meg...
Limuzin Ürömre, londoni luxuslakás, sok-sok pénz, aztán megint a magyar manézs. Kristóf Krisztián artista mondta el, milyen egy tényleg nagyon drága és nagyszabású filmen dolgozni cirkuszosként, majd visszarepülni a magyar valóságba.
Akkor is lehet szeretni a zenét, ha nem azt tanultuk az iskolában. Megnyugtatja a lelket, erőt ad, szebbé teszi az ünnepeket. Dr. Bubnó ismét rendelt.
Mi a Fidesz trükkje? Miért bénult le a rabszolgatörvény elfogadása után? Miért vannak túlbuzgó önkéntesei? Mit okoz a félelem?
Minden jel szerint lassul Európa gazdasági növekedése. Már idén csökken a fogyasztás, nő az infláció – jelenti a GKI.
Ezúttal a börtön világába, illetve az ottani státuszrendszerbe nyerhettek betekintést a Konkrét hallgatói.
Az új munkatársakat kereső cégek által gyakran lekezelt, vagy figyelembe sem vett munkakeresőknek segít egy kifejezetten rájuk szabott program. Egy tréner és egy háromgyerekes anya beszélt a kezdeményezésről.Az új munkatársakat kereső cégek által gyakran lekezelt, vagy figyelembe sem vett munkakeresőknek segít egy kifejezetten rájuk szabott program. Egy tréner és egy háromgyerekes anya beszélt a kezdeményezésről.