„Klubrádió

Varga Judit közölte: nekimennek a techcégeknek

26/01/2021 14:52

| Szerző: Klubrádió

Tavasszal törvényjavaslatot nyújt be a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról az Igazságügyi Minisztérium – közölte Varga Judit miniszter Facebook-oldalán kedden.

„Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik. Továbbra is együttműködünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében. Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül” – írta posztjában az igazságügyi miniszter.

Ahogy a 444 felidézi, Varga Judit egy múlt heti posztjában azt állította, hogy a Facebook titokban, politikai okból csökkentette az elérését. Azonban a Facebook a HVG megkeresésére közölte, hogy semmilyen intézkedést nem hoztak Varga oldalával kapcsolatban. 

Azt már a Telex tette hozzá, hogy Varga Judit a Pesti TV egyik műsorában nemrég bejelentette: az Igazságügyi Minisztérium „társadalmi felmérést készít a Facebook-cenzúráról, a közösségi oldalak tiltási, törlési gyakorlatáról”. A miniszter szerint „Joe Biden megválasztásával az amerikai techguruk is elszabadultak”, ezért arra készül, hogy a közösségi oldalak a következő magyarországi választásba is beleszólnak majd.

(Címlapi kép: Varga Judit/Facebook)