„Klubrádió
A lényeg

Trump elégedett

5/02/2020 09:43

| Szerző: MTI

Amerika ismét tiszteletnek örvendő nemzet lett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a kongresszus két háza előtt kedden az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében.

Az elnököt viharos taps fogadta, amikor helyi idő szerint este kilenckor belépett a kongresszusi terembe. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök - akivel az elnök tavaly október óta nem váltott szót - a kezét nyújtotta neki, ám az elnök nem reagált a kinyújtott kézre, mintha észre sem vette volna Pelosit.     Pelosi később, az elnök beszédének végén, amikor Trump éppen azt mondta: Isten áldja meg Amerikát, felállt, és látványosan, széles mozdulatokkal széttépte Trump beszédének szövegét.

Trump csaknem másfélórás beszédében hangsúlyozta: Amerika ismét tiszteletnek örvendő nemzet lett, a gazdasági hanyatlás éveinek vége, a hiú ígéretek, a munkanélküliség, a presztízsveszteség korának vége. "Három rövid év alatt megállítottuk a hanyatlást, és olyan lépésekkel haladunk előre, ami rövid idővel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna" - szögezte le, kiemelve, hogy az amerikai gazdaság kiváló állapotban van, az amerikai katonai erőt újraépítették, a határok biztonságosak. "Amerika családbarát, növekedésbarát és mindenekelőtt Amerika-barát ország" - fogalmazott.