„Klubrádió

Szlávik János infektológus óvatos lenne a mozik, színházak nyitásával

21/04/2021 14:59

| Szerző: Klubrádió

Szlávik szerint beltéren egy "szuperfertőző" akár száz másik embert is meg tud fertőzni. A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa úgy fogalmazott: néhány napos kedvező számokra nem lehet alapozni.

A szabadtéri teraszok nyitását indokoltnak tartja, a színházak, mozik nyitásával azonban Szlávik János már óvatos lenne, mert beltéren nagyon tud terjedni a vírus. Az infektológus az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy „beltéren, ha egy szuperterjesztő maszk nélkül van, akár 100 embert is meg tud fertőzni”.

Éppen ezért, ha lesz olyan döntés, hogy védettségi igazolványhoz kötik bizonyos létesítmények látogatását, ő, infektológusként azt támogatja majd.

A főorvos szerint 3-3,5 millió beoltott már befolyásolja a járvány alakulását, azonban a vírus dinamikája is mutathatja, hogy csökkennek a számok. Ugyanakkor hozzátette, néhány napos kedvező számokra nem lehet alapozni azt, hogy ennyire jól állunk a járványban.

A kormány előbb 4 milliós, majd 3,5 milliós oltottsághoz kötött könnyítéseket, elvileg napokon belül nyithatnak a teraszok. A kormányzati kommunikációból az derül ki, hogy 4 milliónál lesz majd valamiféle, eddig még nem világos funkciója az oltási kártyának, és május végére, 6-7 millió oltás körül leszünk kinn a vízből.

Szlávik szerint a 16 év fölöttieket már lehet oltani 1-2 féle oltóanyaggal, azonban a 12-16 év közöttiek oltása továbbra is vita tárgya. Nem pártolja az utóbbi korosztály oltását, a rizikócsoportba tartozókat viszont igen. Általánosságban nem pártolja a gyerekek oltását. Megjegyezte viszont, hogy ha tudományos eredmények azt mutatják, hogy be kell oltani a gyerekeket, akkor támogatni fogja. Úgy véli, egyelőre felesleges beoltani a gyerekeket. Gyerek nem lehet szuperterjesztő, azonban a 12-14 éves korosztálytól már növekszik a számuk.

Az infektológus nem javasolja, hogy keverjék az oltásokat, de nem okoz problémát, ha ez megtörténik.

Szlávik szerint őszre-télre lesz koronavírusra hatékony gyógyszer – mondta el az ATV műsorában.

(Forrás: atv.hu, Telex.hu)